Az olvasottság nem publikus.

Pár perc az egészségért

  • Rólam
  • Wellness / Szálloda
  • Szépség
  • Teszt
  • Partnereink
  • Médiaajánlat
  • Kapcsolat
Az ezerarcú élményfürdő

Az ezerarcú élményfürdő

belso-ter1.png

Ki ne hallotta volna már azt a sokak által hangoztatott vélekedést, hogy szinte eltűnt a tavasz, a telet egyből a nyár követi. Az idén is ezt tapasztalhattuk meg. Hirtelen tört ránk a forróság, váltottak szikrázó napsütéssel telivé korábbi fakó napjaink. Mindenkit kimozdulásra sarkall ez a csodás idő, sokunk esetében az elsők között érkezik a gondolat, hogy célként egy fürdőt válasszunk.

Szerencsére a számtalan lehetőség között akad egy olyan, amely mindent felülmúlhat, mert nem csak fürödhetsz, hanem csúszdázhatsz, szaunázhatsz, számtalan színes program közül választhatsz, egész napos kikapcsolódás a család aprajának, nagyjának, baráti társaságoknak, szerelmeseknek, de érkezhetsz akár az egész osztállyal is, mert hely akad bőven. Ez a budapesti Aquaworld élményfürdő.

belso-ter2.png

Hétvégénk egy napját annak szenteltük, hogy felfedezzük az Aquaworld ezerarcú világát. Izgatottan léptünk be az épületbe, alig vártuk, hogy végre átöltözhessünk és átadjuk magunkat az önfeledt szórakozásnak. Az öltözőből a fürdőtérbe lépve ámulatba ejtő kép tárult a szemünk elé. A hatalmas, trópusi hangulatot árasztó beltér központját egy fantasztikus romtemplom uralja, amely számtalan attrakció kiindulóhelye, de egy kis nézelődésre is kiválóan alkalmas. Kis erkélyeiről, teraszairól hosszú percekig figyeltük a látogatók által benépesített medencéket, csúszdákat. Csak hogy pontosabb képet kapjon az ember az élményfürdő méreteiről álljon itt, hogy 19 medence és 11 csúszda közül választhatnak az ide látogató vendégek.

kulso-medence2.png

Nem kis feladat választani a számos lehetőség közül, de míg ezen gondolkodtunk, éppen indult a hullámmedence így gyorsan odasiettünk. Gondolatban, néhány percre egy tengerparti strandra repítettek el bennünket. Innen aztán nem volt megállás, elhatároztuk, hogy kipróbálunk mindent, teljesítjük valamennyi „kihívást”. Egymást követték a jobbnál jobb csúszdák: hagyma, hegyi patak, UFO, családi, fekte lyuk, szivárvány, kamikaze, repülő szőnyeg. Mire a végére értünk, már igencsak megéheztünk, így a közelmúltban megújult Fast & Fine Étterembe siettünk. Változatos és finom ételek sorakoztak a pultokban, ahol a salátáktól, a sült húsokon, a pizzákon át, a palacsintáig és a jégkrémig számtalan finomság közül válogathattunk.

Az ebéd után egy kis napozás következett a külső medencéknél, majd később a szaunaparkot is kipróbáltuk. Kedvencünk a finn és az aroma szauna voltak, de bátran ajánlom a gőz-, a bio- és kristályszaunákat is, csak úgy, mint a tepidáriumot, a jégkamrát, a sókamrát vagy éppen az infrakabint.

szauna1.png

Egy nagyszerű napot töltöttünk az Aquaworldben, melyet nagy szeretettel ajánlok mindenkinek. Mi biztosan visszatérünk!

komment teszt Aquaworld wellness hotel ajánló Tovább
Az ezerarcú élményfürdő Tovább
Facebook Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Wellness szálloda: ahol megújulsz Wellness szálloda: ahol megújulsz
  • Aktív kikapcsolódás és wellness Keszthelyen Aktív kikapcsolódás és wellness Keszthelyen
  • Varázslatos ünnepek Balatonfüreden Varázslatos ünnepek Balatonfüreden
  • Wellness és relaxáció Helikon módra Wellness és relaxáció Helikon módra
  • Évszaktól független élmények a Palace Hotelben Évszaktól független élmények a Palace Hotelben

A bejegyzés trackback címe:

https://parpercegeszseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2413985214
Facebook Twitter Instagram

Hirdetés

Pár perc az egészségért

Fontos, hogy mindegyikünknek legyen pár perce Önmagára! Kérlek tarts velem, hogy hétről-hétre hasznos információval legyél gazdagabb! Praktikus tanácsok a mindennapokra egészség, szépség, wellness, párkapcsolat témakörben!

 oldal.jpg

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

A Pár perc egészség blogon megjelenő írások, cikkek a szerző tulajdonát képezik.

  • Msylwia (profil)
Health & Wellness & Beauty
süti beállítások módosítása
Dashboard