Az olvasottság nem publikus.

Pár perc az egészségért

  • Rólam
  • Wellness / Szálloda
  • Szépség
  • Teszt
  • Partnereink
  • Médiaajánlat
  • Kapcsolat
5 szokás, amely észrevétlenül hizlal

5 szokás, amely észrevétlenül hizlal

facebook_bejegyzes_940x788_px_2023-06-27t161442_695.jpeg

 

Itt a nyár, előkerülnek a fürdőruhák, ilyenkor még szembetűnőbb, hogy már megint több a súlyunk, mint ahogy azt szeretnénk. Gyakran nem vagyunk tudatában annak, hogy néhány mindennapos szokásunk valójában hozzájárulhat ahhoz, hogy alattomosan rakódnak ránk a kilók az évek alatt. Mik ezek? 

Érdemes megnézni, miből is áll a napi folyadékbevitelünk – A cukrozott üdítők és gyümölcslevek, valójában igazi kalóriabombák, észrevétlenül hozzájárulhatnak a súlygyarapodáshoz. Válasszuk a sima ásványvizet, gyógyteákat, most nyáron pedig együnk minél több görögdinnyét, ami remekül pótolja a szervezetünkben a folyadékot. És ha már folyadékbevitelnél tarunk. Az elégtelen folyadékfogyasztás befolyásolhatja az anyagcserét és az étvágyat. Gyakran az emberek összetévesztik az éhség érzetét a szomjúsággal, és ennek eredményeként többet esznek, ahelyett hogy innának. Fontos megfelelő mennyiségű vizet fogyasztani naponta, és figyelni a szervezet hidratáltságára.

Te is szereted a koktélokat és a jobbnál jobb kávécsodákat? - Az alkohol magas kalóriatartalommal rendelkezik, és bizony hozzájárul a zsírpárnák felhalmozódásához. A feketekávé áldásos hatásait kihasználhatjuk, ha fogyni szeretnénk, hiszen a benne lévő koffein nem csak a reggeli ébredésben segít, de felpörgeti az anyagcserét, stimulálja a hasnyálmirigyben termelődő lipáz enzimet, ami a zsírok bontásában játszik fontos szerepet. De ez csak akkor igaz, ha nem jó sok tejszínnel, cukorral, sziruppal isszuk.

Ülőmunkát végzel? - Az egész napos ülőmunka és az inaktív, mozgásszegény életmód sem kedvez az alakunknak. Fontos időt szakítani a mozgásra, még ha csak rövid séták formájában is, vagy nem megyünk mindenhova autóval, főleg háztól házig.

Biztos, hogy eleget alszol? A felnőttek körülbelül 30%-a kevesebb mint hat órát alszik éjszaka, ami hízáshoz vezethet. Ha nem alszunk 7-8 órát, az az étvágyat szabályozó hormonokra is hatással van, megnöveli az éhségérzetért felelős grelin hormon szintjét, miközben a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné csökken. Ezért fontos gondoskodni a megfelelő alvási időről és minőségről. 

Alacsony rostbevitel - Az alacsony rost tartalmú étrend hozzájárulhat a túlzott éhségérzet kialakulásához. A rostok segítenek megtartani a teltség érzetét és javítják az emésztést. Fogyasszunk magas rosttartalomú ételeket, például teljes kiőrlésű gabonákat, zöldségeket és hüvelyeseket.

komment Tovább
5 szokás, amely észrevétlenül hizlal Tovább
Facebook Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Fiatalság titka: Lassítsd az időt! Fiatalság titka: Lassítsd az időt!
  • Megújuló bőr titkos trükkjei Megújuló bőr titkos trükkjei
  • Csontritkulás? Előzd meg könnyedén! Csontritkulás? Előzd meg könnyedén!
  • Fejfájás: A lélek üzenete Fejfájás: A lélek üzenete
  • Reflux elleni trükkök, működnek! Reflux elleni trükkök, működnek!

A bejegyzés trackback címe:

https://parpercegeszseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1818154760
Facebook Twitter Instagram

Hirdetés

Pár perc az egészségért

Fontos, hogy mindegyikünknek legyen pár perce Önmagára! Kérlek tarts velem, hogy hétről-hétre hasznos információval legyél gazdagabb! Praktikus tanácsok a mindennapokra egészség, szépség, wellness, párkapcsolat témakörben!

 oldal.jpg

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

A Pár perc egészség blogon megjelenő írások, cikkek a szerző tulajdonát képezik.

  • Msylwia (profil)
Health & Wellness & Beauty
süti beállítások módosítása
Dashboard