Az öregedés előbb - utóbb mindenkit utolér. Hogy mikor, ma már tudjuk, hogy kevésbé múlik a genetikán, becslések szerint a gének csupán 7 százalékban felelnek a hosszú életért. Sokkal több függ attól, milyen az életmódunk. Tehát a jó hír, hogy mi magunk sokat tehetünk azért, hogy késleltessük illetve lassítsuk ezt a folyamatot. Az öregedésről mindenkinek előszőr a ráncok és az ősz haj jut eszébe, pedig bizony van pár szembeötlő dolog, ami elárulja a valódi korunkat.
Gondoltad volna, hogy ilyen a szempilla? Az ösztrogén hormon szintje a kor előrehaladtával folyamatosan csökken, ez pedig sajnos a szempillákat is érinti, rövidebbek, vékonyabbak és ritkábbak lesznek. A szemöldökünk ugyanezen ok miatt válik idővel vékonyabbá. Egy idő után a szemöldök már nem ad keretet az arcunknak, szinte alig látható, ezáltal a tekintet nem válik kifejezővé. Fontos, hogy ne feküljünk le anélkül, hogy a szemfestéket nem távolítottuk el, beleértve a szempillaspirált. A szempillaszérumok képesen növekedésnek indítani pilláinkat, illetve táplálják is azokat.
Az idő az ajkakat sem kíméli - A korral a szánk egyre keskenyebbé válik, a kontúrja elhalványodik. Ennek legfőbb oka, hogy a szervezet egyre kevesebb kollagént termel, márpedig ez az anyag felelős a bőr rugalmasságáért és tartásáért. A tartós smink, azaz az ajaktetoválás csodákat képes tenni, persze csak akkor, ha szép, természetes hatású.
Kezünk hűen tükrözi az idő múlását - A kezünket lehet ugyan ápolni, de a fiatalság múlása a kézen mutatkozik meg elég hamar és visszafordíthatatlanul. Különösen a nagyon fehér bőrű nők keze „öregszik” gyorsan. Szárítja a napfény, a vegyszerek, 40 éves kor felett pedig megjelennek a barna pöttyök. Amíg az arc, a nyak és szinte a test bármely területe bizonyos technikákkal feszesíthető, addig a kéz nem alkalmas erre. Mit tehetünk? Minden nap ápolni kell a kéz bőrét, hidratálni, és időnként radírozni.
A szem a lélek tükre, de számos változáson megy keresztül az idők során - A kor előrehaladtával megjelennek a makacs, szűnni nem akaró szem alatti táskák, karikák, megreszkedik a szemhéj. A szubkután zsírréteg a 30. életévet követő alacsony kollagéntermelés miatt elvékonyodik. A szem körüli bőr elveszíti sűrűségét, átlátszóbbá válik és elkezdenek látszódni az erek, ami a szem alatti sötét karikák megjelenéséhez vezet. Megoldás van rá, és nem a méregdrága "csodakrémeket" kell bevetni, a következő cikkben ezzel fogunk foglalkozni, ígérem filléres dolgokkal megszüntethető!
Az arcszín elveszíti fényét - Az arc idővel elveszíti egészséges és ragyogó megjelenését, ennek fő oka a kollagén és az elasztin szintézisének csökkenése. Emellett a helytelen ápolás, az alváshiány, a fáradtság, az egészségtelen étrend és a rossz szokások is hozzájárulnak illetve gyorsítják ezt a folyamatot. Egy kis nappali smink szintén üde arcot varázsol.
Érdemes alaposan feltérképezni az arcunkat, hiszen sokat megtudhatunk arról, hogy mi minden megy végbe a szervezetünkbe, és hogy mennyire vagyunk egészségesek.
Az a gond a mérgező kapcsolattal, hogy nem könnyű felismerni, amikor benne élünk. Mik a figyelmeztető jelek? 

A legtöbben a kávé lefőzése után kidobjuk a zaccot, pedig nagyon jó szolgálatot tehet. Nézzük, mi mindenre jó:
Számtalan érvet tudnék amellett felhozni, hogy miért szükséges időről-időre kimozdulnunk megszokott környezetünkből, de ezek száma legutóbbi siófoki kiruccanásunkkal csak tovább gyarapodott. Siófokról a többségnek a perzselő nyár, a koncertek, a hajókirándulások, a zenés szórakozóhelyek és az önfeledt strandolás jut eszébe. Kíváncsiak voltunk, mit tartogat számunkra az ősz Siófokon, így jutottunk el a
A hotelt az ezüst parton a város központjától 10 percnyi sétatávolságra találjuk meg, elhelyezkedése minden évszakban biztosítja a tartalmas, nyugodt kikapcsolódást. Az épület bejáratát egy hídon keresztül közelíthetjük meg, amely egy kis tavacskán ível át. A szállodába lépve kellemes illattal, üde színekkel, minőségi anyagokkal és átgondolt térkihasználással találkozhatunk. A szívélyes és professzionális fogadtatás igazán emlékezetessé tette a megérkezést. A recepciós csapat figyelmesen és készségesen állt rendelkezésre minden kérdésünkre válaszolt és gyorsan intézte a bejelentkezést. Az udvarias kommunikáció mindig jó érzéssel tölt el bennünket, így tudhatjuk, hogy valóban fontosak vagyunk a szálloda számára. A szobák átlagot meghaladó kényelemet biztosítanak, gyönyörű színek harmonikus összhangja egyedi atmoszférát teremt, ami azonnal lenyűgözött bennünket. A felszereltség remek, amely a minibártól kezdve egészen a modern széfig tart, kiválóan szolgálva kényelmünket és biztonságunkat és még a párnatípusok választásának a lehetőségét is megadták, ami különösen tetszett nekünk. Azt tapasztaltuk, hogy a szálloda minden tekintetben hozza azt, amit egy négycsillagos hoteltől elvárhatunk, de három területet biztosan kiemelhetünk. Ezek a különböző masszázsok, a wellness szolgáltatások és a gasztronómia.
Kezdjük mindjárt a Wellness Oázissal, amely közel 700m2-es területen várja a vendégeket. Számos medencét találunk itt, a lenyűgöző választék lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a saját igényeinek megfelelőt. Az Oázis Élménymedencében élvezhetjük a légágyak, ülő- és álló masszírozók, masszázs padok és buzgárok nyújtotta aktív kényeztetést. A legnagyobb vízfelülettel rendelkező medence az úgynevezett Oázis Sportmedence, amely ellenáramoltatóval rendelkezik, így kiválóan alkalmas úszásra is, de van itt 

A
A szállodában rengeteg hagyományos és kevésbé ismert, k
A választék rendkívül gazdag, de ami ennél is fontosabb, hogy igyekeznek minden igényt kielégíteni, legyen az egy vegetáriánus vagy éppen egy ételintoleranciával rendelkező vendég. A klasszikus magyar és a nemzetközi konyha remekeiből építkező kínálat mellett minden estére tartogat egy meglepetést a séf, amit maga szolgál fel egy-egy kedves mondat kíséretében.
Fantasztikus őszi napunkat a
Senki sem tökéletes... 









