Pár perc az egészségért

Repülőgépen tapasztalt furcsa hatások - amit nem árt tudnod

Repülőgépen tapasztalt furcsa hatások - amit nem árt tudnod

repulo.jpgÖt olyan érdekesség a repülőútról, amelyekről a legtöbb utasnak fogalma sincs. Ha repülni fogsz hamarosan, az alábbi infókat érdemes tudnod!

  • Másképp ízleljük az ételeket és az italokat a gépen

Sokszor tapasztaljuk, hogy  a repülőgépeken felszolgált ennivalóknak és innivalóknak rossz az íze, pedig ez nem az ételek vagy a konyhai személyzet hibája. Ennek a jelenségnek az a magyarázata, hogy a magaslati viszonyok befolyásolják az ízlelőbimbóinkat, így a sósat eleve sósabbnak, az édeset pedig kevésbé édesnek érezzük. Ugyanakkor van egy kivétel, a  paradicsom levet a felhők felett édeskésebbnek és finomabbnak érezzük. Érdemes legközelebb azt kérni.

  • Az alkohol másképpen hat a szervezünkre. mint ahogy azt megszoktuk

Nagyon csábító, hogy a repülés üres óráit alkohollal üssük el, valójában ez nem annyira jó ötlet.  Az alkohol szervezetünkre gyakorolt hatása megváltozik a levegőben, átlagosan kétszer olyan erősen hat, mint a földön. Az alacsony páratartalom miatt fokozottabban ki vagyunk téve a kiszáradás veszélyének, a dehidratáltság miatt a vér alkoholszintje magasabb lesz, így fordulhat elő, hogy a bódultság tünetei hamarabb jelentkeznek. Így nem árt óvatosabban rendelni! Akik egyáltalán nincsenek hozzászokva az alkoholhoz, ne a repülőn kísérletezzenek.

  • Kellemetlen szelek

A magasság- és a légnyomás változás megváltoztatja az emésztési folyamatokat, fokozva a gáztermelődést. Ne érjen váratlanul, ha repülés során a gyomor és bél gázai nagyobb mennyiségben felhalmozódnak a gyomor-bélrendszeri traktusban, hasi puffadást és feszítő fájdalmat előidézve. Azért, hogy ezt a jelenséget elkerüljük tanácsos a repülés előtt a szénsavas italok, puffasztó ételek és kávé fogyasztásának mellőzése.

  • Előjöhet a fogfájás

Sokan tapasztalnak hirtelen fogfájást repülés alatt, ennek oka a nyomáskülönbség, hiszen fent a levegő könnyen bejut az apró nyílásokba, ami belülről nyomja a fogat. Foghúzás, fogtömés után pár napig nem ajánlatos repülni.

  • Hol vannak a legjobb ülések a gépen?

A legkellemesebb utazást biztosító ülőhelyek a szárnyak felett találhatóak. A hátul lévő ülőhelyek a legrázósabbak. Amennyiben a gép repülés közben rázkódik, akkor a hátsó üléseken lehet érezni azt a leginkább.

Repülőgépen tapasztalt furcsa hatások - amit nem árt tudnod Tovább
A kezdődő cukorbetegség 5 furcsa jele

A kezdődő cukorbetegség 5 furcsa jele

cukorbetegseg_2.jpgA cukorbetegség gyakran hosszú időn át lappang és már csak a súlyos tünetek megjelenése után derül rá fény. Pedig vannak korai jelek, amiket nem árt időben felismerni:

  • Állandó viszketés

Bizony ez az a tünet, amit érdemes komolyan venni, és adott esetben megemlíteni ezt az orvosnak. A diabétesz hatására romlik a vérkeringés, ez vezet bőrszárazsághoz makacs viszketéshez. Ezért a cukorbetegek gyakran panaszkodnak végtagjaik viszketésére. Ha bőrápoló hatására sem szűnik meg az állandó viszketés, kezdjünk el gyanakodni, hogy esetleg cukorbetegség áll a háttérben.

  • Indokolatlan zsibbadás, bizsergés a lábon

Az egyik leggyakoribb tünet a lábak zsibbadása, az érintett járás közben azt tapasztalja, mintha nem érezné saját végtagjait. Emellett fellép egy  bizsergés. A magas vércukorszint miatt romlik a vérkeringés, ez károsítja az idegeket. A szívtől legtávolabb elhelyezkedő testrészek az érintettek.

  • Már a hallásunk sem olyan, mint kellene

Ha jobban fel kell hangosítanunk a TV-t vagy egyre több olyan beszélgetésünk van, ahol vissza kell kérdezni, mérjük meg a vércukrunkat. A hallásromlás ugyanis a cukorbetegség egyik első figyelmeztető jele lehet, nem is gondolnánk, hogy a hallásromlás körülbelül 30 százalékkal esélyesebben fordul elő azoknál, akiknek magasabb a vércukruk. Sajnos a cukorbetegség hatására sérülnek a belső fül véredényei és idegei.

  • Falási rohamok

Ha a fokozott szomjúságérzet és vizelési inger mellett az étvágy is megnövekszik, az magán tapasztalja a cukorbetegség három leggyakoribb tünetét. Ezt már érdemes komolyan venni! Amikor a test nem termel elég inzulint, az ételt nem tudja átalakítani glükózzá, amit a sejtek energiaként használhatnának fel. Ez okozza a megnövekedett étvágyat, ami evés hatására sem csillapodik. Ha étkezés után is éhség gyötör, ideje konzultálni a háziorvossal. 

  • Gyakori, nehezen gyógyuló sebek

Kezdjünk el cukorbetegségre gyanakodni, ha magyarázhatatlan sebek jelennek meg rajtunk. Ennek egyik oka, hogy elkezd csökkenni a fájdalomérzet, és nem vesszük észre, ha megsérülünk. Érdemes komolyan venni, mert megnő a fertőzésveszély, és a fekély kialakulása is. A sebek, sérülések lassú gyógyulása is figyelmeztethet cukorbetegségre, mivel a vér nehezebben jut el a sérült szövetekhez, és nehezebben tudja helyreállítani azokat.

A cukorbetegség kezelés nélkül nagyon súlyos egészségi problémákat okozhat. Minél korábban felismerjük, annál könnyebb a kezelése. Ha a fenti tüneteket észleljük  mihamarabb járjunk a végére!

A kezdődő cukorbetegség 5 furcsa jele Tovább
Álomvakáció a Velencei-tónál

Álomvakáció a Velencei-tónál

Mi magyarok imádjuk a vizet, így nem csoda, hogy nyaralásunkat a legtöbb esetben e téma köré igyekszünk felépíteni. Szeretnénk, ha úti célunk valamilyen természetes víz közelében lenne, ugyanakkor legyen medence is, hogy az apróságok is bátran lubickolhassanak, de hogy rossz idő esetén se kelljen kétségbe esnünk, a fedett medence is szerepel a kívánságlistánkon. Kevés szálloda mondhatja el magáról, hogy ezt a három kívánságot egyaránt teljesíteni tudja. Most épp egy ilyen szállodát látogattunk meg Gárdonyban, a Velencei-tó déli partján. Fedezzük fel hát együtt a Vital Hotel Nautis****superior világát!

hotel_esti_fenyekben.jpg

A szállodát Magyarország harmadik legnagyobb természetes tavánál, a Velencei-tónál találjuk meg. Gárdony a fővárostól alig 50 km-re fekszik, közúton és vasúton is rendkívül egyszerűen megközelíthető. A hotel hajót formáló épületegyüttese közvetlenül a vízparton helyezkedik el. A gépkocsival érkezők számára zárt parkoló került kialakításra, melyet díjmentesen vehetnek igénybe a szálloda vendégei.

2018_04_06_nautis_hdr06.jpg

A recepciónál a gyors adategyeztetést követően részletes tájékoztatást kaptunk az igénybe vehető szolgáltatásokról, az aktuális programokról. Harmadik emeleti szobánk erkélyéről közvetlen kilátásunk volt a tóra, az északi parton elhelyezkedő településekre és a Velencei-hegység déli lankáira. A páratlan kilátást az esti naplementék felejthetetlen látványa koronázta meg.

kulteri_medence_nyar.jpg

A Vital Hotel Nautis****superior 81 kétágyas szobájával várja a pihenni vágyókat, melyek mindegyikéhez tartozik erkély vagy balkon és sok közülük részben, vagy teljesen tópanorámás. A szobák berendezése modern, funkcionális. 81 szobája mellett a szálloda 4 luxuslakosztálya biztosítja a vendégek kényelmét, melyekben a hálószoba mellett egy nappali, saját szauna, pezsgőfürdős sarokkád, vagy masszázszuhany is található. Minden lakosztályhoz tartozik továbbá egy hatalmas, panorámás terasz.

szobak.jpg

A szálloda igazi erőssége a kültéri és beltéri élménymedencéket is magában foglaló wellness birodalom. A beltéri nagymedence változatos élményelemekkel, buzgárokkal, vízfüggönnyel, masszírozó fúvókákkal hívogat kicsiket és nagyokat egyaránt. Beltéren találunk továbbá egy gyermekmedencét, és egy felnőttek számára kialakított pezsgőmedencét is.

belso_medence.jpg

A szálloda kertjében található gyermekmedencéhez ötletes árnyékolót helyeztek el, így óvva az apróságokat a perzselő napsugaraktól. A nagyobb gyerekek és a felnőttek a kültéri élménymedencében mulathatják az időt, és vehetik igénybe a világítótornyot körbefutó, több mint 42 méter hosszú óriáscsúszdát is, mely a forró napokon a mi nagy kedvencünk lett.

kulso_medencek.jpg

A wellness igazi szerelmesei nem fognak csalódni a szálloda Vitalitáriumának szolgáltatási láttán. Találunk itt egy 10 személyes finn szaunát, egy 6 személyes infra szaunát, egy szuper gőzkabint, egy speciális kímélő szaunát, az úgynevezett szanáriumot, valamint egy tepidáriumot is. Jó hír a légúti megbetegedésekkel küzdők számára, hogy igénybe vehetik a hotel só kamráját, melyben 30-50 perc eltöltését ajánlják a szakemberek.

szauna.jpg

A romantikára vágyó párok számára alakították ki a gyönyörű Sweet Harmony helységet, ahol meghitten szaunázhatunk, használhatjuk a pezsgőfürdős kádat és a speciális vízágyat is. És ez még nem minden, hiszen a luxus életérzésről minibár, TV és DVD lejátszó is gondoskodik.

sweet_harmony_szoba_2.jpg

Hétvégi kikapcsolódásunk alkalmával ki kellett próbálnunk a Vital Hotel Nautis**** superior masszázsszolgáltatását is, és nem csalódtunk. Választásunk egy teljes testes SHEA vajas relaxáló masszázsra esett, mely után frissen, szinte új emberként távozhattunk. Az újdonságok kedvelőinek ajánljuk a Thermo Spa masszázságyat, amelyen az ember szinte lebeg, miközben a víz folyamatosan masszírozza testét.

masszazsagy.jpg

Egy egész napos lubickolás után bizony megéheznek a vendégek, akiket különleges magyar gasztronómiai remekekkel vár a szálloda Selander étterme, ahonnan a Velencei-tó páratlan panorámájában is gyönyörködhetnek. A nap zárásaként helyet foglalhatunk a Katamaran Caféban és átbeszélhetjük a nap történéseit egy pohár jó bor társaságában. Akik az este aktívabb folytatása mellett döntenek, azok igénybe vehetik a Bowling pályát, de akár sétálhatnak is egyet a tóparti sétányon.

bowl.jpg

Felejthetetlen élmények, vendégszeretet és kiváló szolgáltatások, számunkra ez a Vital Hotel Nautis****superior. Ajánljuk családoknak, pároknak, fiataloknak és időseknek egyaránt ezt a kiváló wellness szállodát. Mi biztosan jövünk még!

Álomvakáció a Velencei-tónál Tovább
Hogyan válasszunk tökéletes, finom dinnyét?

Hogyan válasszunk tökéletes, finom dinnyét?

dinnye.jpgA nagy kánikulában nincs is jobb egy frissítő, behűtött dinnyénél. Ráadásul a nyár egyik legegészségesebb gyümölcse.  De mi is a dinnyeválasztás titka, hogyan ismerhetjük fel a zamatos, édes görögdinnyét? 

  •  A jó öreg kopogós teszt

Mielőtt hazavinnénk a dinnyét, kopogtassuk meg. Az érett, finom dinnye ugyanis kongó hangot ad, mintha visszhangozna. Ha mély kongást hallunk, akkor az lesz a nyerő választás. Ha tompa, puffanó hangja van, akkor ne vegyük meg, mert vagy túlérett, vagy megposhadt.  

  • A szára is árulkodó

Ha a szára el van száradva, az jó jel, a dinnye  már érett. Ha még zöld, akkor túl korán szedték le. Erre azért is figyeljünk, mert a görögdinnye nem utóérő növény, leszedés után nem javul a minősége és nem fog beérni nálunk otthon.

  • Nézzük meg a dinnyén lévő foltot

Minden dinnyén látható egy folt, aminek a színe eltér a többitől, ezen a részen feküdt a termőföldön. Ez a folt legyen minél sárgásabb. A nagyon világos szín nem jó jel, mert ez azt jelenti, hogy túl korán szedték le.

  • Milyen színút válasszunk?

Az igazán finom görögdinnye héja mélyzöld, a hasa pedig kellően sárga.  A csíkos dinnyénél, ha a csíkok elütnek egymástól, a zöld sötét, a másik meg egészen világos, akkor majdnem biztos, hogy finom dinnyével lesz dolgunk. Azt a dinnyét vegyük meg, amelyik nem fényes zöld színű, legyen inkább homályosabb, mattabb. A fényesség az éretlenség jele. 

A dinnye élettani hatása:

  1. Segít a fogyásban

Tíz deka gyümölcsben mindössze 30 kalória található. Magas víztartalmának köszönhetően igen kevés kalóriával rendelkezik, ezért kitűnő alapanyaga lehet a különböző diétáknak. Egy jókora szelet elfogyasztása hosszú időre megszünteti az éhségérzetet.

  1. Óvja a bőrünket

A dinnye az UV-sugárzás elleni védelemben hasznos szerepet játszik, a likopin tartalmának köszönhetően felfogja a bőrt érő káros sugarak hatásait.

  1. Vitaminban gazdag

A görögdinnye az egyik legjobb vitamin és ásványianyag forrás, gazdag A-, B- és C-vitaminban, emellett tartalmaz káliumot, folsavat, és szelént.  Emellett rostban is bővelkedik, ezért jótékonyan hat az anyagcserére és a bélműködésre.

  1. Pótolja a folyadékot

Mivel a görögdinnye 95 százaléka víz, így kifejezetten hasznos nyáron a folyadékpótlás tekintetében. Tökéletes szomjoltó!

A görögdinnye nagyon egészséges, ajánlott belőle minél többet fogyasztani.

Hogyan válasszunk tökéletes, finom dinnyét? Tovább
Melltartó trükkök, amit minden nőnek ismernie kell

Melltartó trükkök, amit minden nőnek ismernie kell

melltarto_trukk.jpgTalán a melltartó az egyik legproblémásabb ruhadarab egy nő életében, pedig a megfelelő méretű, fazonú melltartó a hölgyek öltözködésének egyik ékköve. Éppen ezért nem árt néhány alapszabállyal tisztában lennünk:

  • Ha kidörzsöl a pánt

Ha a pánt kidörzsöli a bőrünket a vállunkon, az azt jelzi, hogy a melltartó túl szoros, ilyenkor a vállpántra helyeződik a mellek súlya, márpedig ennek nem ez a funkciója. Ezért lesz a nap végére vörös bemélyedés, kidörzsölés a vállunkban. A mell alatt lévő pánt feladata a tartás, míg a kosár formáz, éppen ezért nem az a jó megoldás, ha a vállpántot vesszük kisebbre, ahhoz hogy ideális tartást érjünk el.

  • Mindig próbáljunk

Próba nélkül ne vásároljunk melltartót, még akkor sem ha azt gondoljuk, hogy tisztában vagyunk a mérettel. Ahány márka, annyi típus, fazon, ne bízzuk ezt a véletlenre. Érdemes több típusú melltartót felpróbálnunk, hogy lássuk, melyik a legmegfelelőbb számunkra.

” Tudtad? A nem megfelelő melltartó rendszeres viselése súlyos kockázatot is jelenthet az egészségünkre.”

  • Mit tehetünk, hogy a melltartó ne okozzon hurkácskákat?

Bizonyos kilogramm felett sajnos kis hurkácskák jelenhetnek meg, ezt legkönnyebben úgy kerülhetjük el, ha  nem vékony hátpántot választunk, hanem szélesebbet, mely kevésbé vág be. Akik érintettek válasszanak kifejezetten nagyobb mellekre specializálódott márkák közül. És persze, ilyen esetben ne vegyünk fel teljesen testhez simuló felsőt.

  • Sportoláshoz sportmelltartót viseljünk

A sportmelltartó viselése minden testmozgáskor erősen ajánlott az egészségvédő hatása miatt. A nagyobb mellekkel megáldott nőknél a keblek hamarabb megereszkednek, ha nem viselnek sportolás közben jó melltartót, illetve a vázrendszerre is káros hatással van. Jól megtámasztja a mellet, ha komoly fizikai terhelésnek van kitéve a test!

  • Tudtad, hogy a melltartónak is van lejárata?

A melltartók sem tartanak örökké, még akkor sem, ha jó minőségű darabot vásároltuk. Vannak egyértelmű jelek, melyek megmutatják, hogy mikor jött el annak az ideje, hogy az öreg darabokat száműzzük, és beszerezzünk néhány újat. Amikor már a fehérnemű veszít a rugalmasságából, a formájából, kényelmetlenné válik, mindenképp szabaduljunk meg tőle. Egy átlagos melltartó „szavatossági ideje” legfeljebb két év.

  • Nyárra kötelező darab

Legyen legalább egy darab pánt nélkül is hordható melltartónk a nyárra. Ez a típus a legjobb, amit a mély hátkivágású ruhákkal is fel tudunk venni, alkalmi öltözékhez kimondottan hasznos. Pánt nélküli ruhához ne hordjunk pántos melltartót. Nem túl szép látvány, amikor a pántok kikandikálnak.

  • Hogyan mossuk?

Annak érdekében, hogy kedvenc melltartónk minél tovább hordható legyen, és a mosógép ne gyűrje össze a szivacs részét, illetve ne nyújtsa ki, mossuk mosózsákban. Fektetve szárítsuk, a lógatástól ugyanis eldeformálódhat a melltartó, és a pántok is elnyúlhatnak, ha annál fogva akasztjuk a szárítóra. Szárítógépbe tilos tenni, mivel a túl magas hőmérséklet roncsolja az anyagot, illetve el is deformálódhat. Ha rendszeresen, de kímélően mossuk, akkor kedvenc darabunk sokáig megőrzi a rugalmasságát.

 

 

Melltartó trükkök, amit minden nőnek ismernie kell Tovább
A facebook 5 negatív hatása ránk nézve

A facebook 5 negatív hatása ránk nézve

facebook.jpgOlyan mértékben részévé vált az életünknek a közösségi média, hogy azt már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ma már szinte mindenki fent van a facebookon, így mindannyian ki vagyunk téve több negatív hatásnak is, amikkel elképzelhető, hogy nem is vagyunk tisztában.

  • Aggódás, hogy lemaradunk valamiről

Sokan még este is késztetést éreznek, hogy ellenőrizzék profiljukat, az új értesítéseket, a friss posztokat. az ágyban, a sötétben, még századszorra is ellenőrizzük, hogy mi történt a nagyvilágban, illetve, hogy a facebookon nem maradtunk-e le valamiről. Az egyik legkárosabb hozadéka a közösségi médiának egyfajta szorongás, nehogy lemaradjunk valamilyen fontos dologról. Őszintém, Te egy nap hányszor mész fel a közösségi oldalra?

  • Hamis kép, magunkkal szemben támasztott irreális elvárás

Általánosságban elmondható, hogy mindenki a legjobb pillanatait és oldalát osztja meg az idővonalán, kevés az olyan bejegyzés ahol az illető a legrosszabb passzban fotózza le magát, vagy élete nagy kudarcát osztja meg. Minél jobban elmerülünk a facebookban, annál inkább hatalmába keríthet az az érzés, hogy mások élete sokkal menőbb vagy jobb, mint a sajátunk. Pedig ezek csak egy-egy pillanatok. Ennek hatására könnyen elrugaszkodott elvárásokat támasztunk magunkkal kapcsolatban, és hajlamosak vagyunk alulértékelni önmagunkat.

  • Alváshiány

Nemcsak szorongást, de még az alvásminőség romlását is kiválthatja, ha túl sokat szörfözünk a facebookon. Amellett, hogy nap közben is csökkenteni kellene az időtartamot, este már nem kellene a telefonunkkal ágyba bújni. Azon túl, hogy a kijelző fényes képernyője arra serkenti agyunkat, hogy folyamatosan, megállás nélkül „pörögjön", a sok beérkező impulzustól éberebbek leszünk. Kutatások bizonyítják,  hogy az esti mobilozás után felszínesen alszunk, vagy gyakrabban felébredünk az éjszaka.

  • Függőséget okoz

Ma már az okos telefonunk olyan mindennapos eszközzé vált, ha véletlenül otthon hagyjuk, az egész napunkra rányomja a bélyegét. A modern technológia egyre nagyobb hatást gyakorol a hétköznapi életünkre. Sokaknál komoly függőséget okoz maga a facebook is és folyamatos késztetést éreznek, hogy ellenőrizzék 10 percenként a közösségi oldalt.  Nem véletlenül mondják, hogy a közösségi média nagyobb függőséget tud okozni, mint a cigaretta vagy az alkohol.

  • Virtuális ismerősök, de ki van a monitor mögött?

Sokan olyan virtuális csoportokban élnek aktív életet, melyeknek tagjaival még sosem találkoztak. Mégis fontosnak érzik, hogy ne maradjanak le a csoport életéről. Amellett, hogy a közösségi média által könnyen szerezhetünk ismerősöket, nem árt az óvatosság. Könnyen válhatunk rosszakarók áldozatává is, nem is gondolnánk, hogy milyen sokan szenvednek lelki sérüléseket miatta.

A facebook 5 negatív hatása ránk nézve Tovább
5 tipp, hogy a klíma ne betegítsen meg!

5 tipp, hogy a klíma ne betegítsen meg!

hogyan_hasznaljuk_a_klimat.jpgVitathatatlanul beköszöntött a kánikula, a tikkasztó hőséget – hacsak nem vagyunk olyan szerencsések, hogy épp vízparton hűsölünk - gyakran csak klímával tudjuk elviselni. Nemsokára sorra dőlnek meg a meleg rekordok. Ilyenkor aki csak teheti bekapcsolja a klímát, azonban nem árt néhány szabályt betartani, hiszen amennyire hasznos, annyira ártalmas is lehet az egészségünkre. Mire figyeljünk oda a klímahasználatnál, hogy ne ártson? 

  • Tisztítás

A nem megfelelően tisztított klímaberendezés komolyabb betegségeket, fertőzéseket, influenzaszerű megbetegedéseket is okozhat. Éppen ezért az első és legfontosabb, hogy szezon előtt fertőtlenítsük ki és alaposan tisztítsuk meg a klímát, mind az autóban mind az otthonunkban. Célszerű szakemberre bízni a karbantartást, de akár mi magunk is elvégezhetjük. Az otthoni berendezéseknél vegyük ki a szűrőket, majd meleg, enyhén szappanos vízzel tisztítsuk meg, és hagyjuk teljesen megszáradni. Eközben vigyázva a lamellákra porszívóval szippantsuk ki a por nagy részét, és a szaküzletekben kapható speciális klímatisztító sprayjel fújjuk alaposan be a berendezést. Ezek a tisztító folyadékok fertőtlenítőt tartalmaznak, így a megtelepedett organizmusok elpusztulnak. Az alapos tisztítás után a klímánk friss és tiszta levegőt fog biztosítani. A karbantartás az autóban is elengedhetetlen, de ezt a műveletet jobb ha a klímaszervizekre bízzuk, akik pár perc alatt elvégzik. 

  • Hány fokra hűtsük a helységet? Mi az ideális?

A legnagyobb hibát akkor követjük el, amikor a nyárból telet szeretnénk varázsolni. A nyári megfázások legnagyobb részét jellemzően a helységek túlhűtése okozza. Márpedig a nagy hőmérséklet különbséget a szervezetünk nem jól tolerálja, sőt a mesterségesen előállított túlságosan hideg hőmérséklet nemcsak megfázást, hanem egyéb panaszokat is okozhat, mint például nyálkahártya kiszáradást vagy ízületi gyulladást. Az egészségügyi ajánlások szerint a kinti és a benti hőmérséklet között maximum tíz fok különbség legyen.   

  • Soha ne magunkra irányítsuk

A hideg levegőt ne irányítsuk közvetlenül magunkra, így elkerülhetjük az ízületekre gyakorolt kellemetlen hatást. Amikor légkondicionálót használunk, ajánlatos úgy beállítani a lamellákat, hogy felfelé fújja a hideg levegőt.

  • Szellőztessünk

Sokan abban a tévhitben vannak, hogy a légkondicionáló gépek friss levegőt juttatnak a légtérbe, pedig ez nem igaz. Éppen ezért ne felejtsünk el időnként szellőztetni, hiszen a klíma nem friss levegőt fúj be, hanem a zárt helyiség levegőjét áramoltatja, szűri és hűti. Ha nem jut friss levegő a légtérbe, akkor könnyen rosszul érezhetjük magunkat, fejfájást, fáradtságot, dekoncentráltságot érezhetünk. Ezért elengedhetetlen a szellőztetés, pótolni kell az elhasznált oxigént. Erre a legjobb időszak a természetesen az éjszaka. 

  • Folyadék, folyadék, folyadék

Nyáron nemcsak azért fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, hogy szervezetünk felvegye a harcot a hőséggel, és pótoljuk az elveszített folyadékot,  hanem azért is, mert a klíma szárítja a levegőt. Ennek ellensúlyozásaként lényeges a folyadékpótlás. Ha gyakran használjuk a légkondit, a hűtött helyiség levegője szárazzá válik, kiszárad a szem, valamint az orr és a torok nyálkahártyája is.

Kellemes hűsölést!

5 tipp, hogy a klíma ne betegítsen meg! Tovább
Ezeket kerüljük, hogy ne legyen narancsbőrünk!

Ezeket kerüljük, hogy ne legyen narancsbőrünk!

narancsbor.jpgValamennyi nő rémálma a narancsbőr. A cellulit, vagyis a narancsbőr nagyon jellegzetes esztétikai probléma, mely a nők mintegy 80-90 százalékát érinti. Hiába a sok méregdrága cellulitisz-ölő kozmetikum, ha olyan rossz szokásaink vannak, melyek tovább rontanak a helyzeten!

  • Túl sok ülés

A narancsbőr, az ülő életmód átka! Sajnos, akik napi 8 órában ülőmunkát végeznek, azoknál a narancsbőr egyre láthatóbbá válik, megszabadulni tőle pedig egyre nehezebb lesz. A sok ülés hosszú távon keringési zavarokat okozhat, ami a cellulitisz fejlődésének is kedvez. Éppen ezért fontos, hogy a munkaidő után mozogjunk, illetve végezzünk rendszeresen cellulitisz-masszázs, amely fokozza a vérkeringést az érintett területen, és felszabadítja a toxinokat.

  • Kevés folyadék

Minden nap nagyjából két liter folyadékra van szüksége a szervezetünknek ahhoz, hogy a bőrünk egészséges maradjon. A megfelelő mennyiségű folyadék képes  megszabadítani a narancsbőrtől is, mivel a folyadék révén sikerül a toxinoknak kiürülni. Ellenkező esetben a szövetekbe felhalmozódnak.

  • Túl szűk alsónemű, farmer

A túl szűk öltözék lelassítja az érintett területen a véráramlást, a fenéken, a combokon és a csípőn. Mivel a sejtek nem kapnak elegendő oxigént a narancsbőr napról napra jobban terjedhet.

  • Helytelen életmód

A helytelen életmód nagy mértékben szerepet játszik a narancsbőr kialakulásában, elsősorban a súlyfelesleg, asok cukor, finomított szénhidrátok és a tartósítószert tartalmazó ételek fogyasztása, illetve a mozgásszegény életmód. Ez nem jelenti azt, hogy a normál testsúlyú nőknél ne alakulhatna ki narancsbőr. Ez az esztétikai probléma sajnos nagyon összetett, és a kialakulása többféle okra vezethető vissza! 

  • Csak krémek alkalmazásával nem fog eltűnni

Nem tudunk látványos és tartós eredményt  elérni, ha csak krémekkel kenegetjük magunkat.  Ezek a termékek sok esetben nem is tudnak a bőr mélyebb rétegeibe hatolni. A rendszeres testmozgás  elengedhetetlen a narancsbőrrel szembeni küzdelemben. Sporttal, masszázzsal, váltózuhannyal, egészséges táplálkozással és megfelelő mennyiségű folyadékbevitellel kell megcélozni a bőr javulását.

 

Ezeket kerüljük, hogy ne legyen narancsbőrünk! Tovább
Mesés nyár a Shiraz Hotelben

Mesés nyár a Shiraz Hotelben

dsc_7516.JPG

Változatos időjárással, de tagadhatatlanul beköszöntött az idei nyár. Na, persze még nagyon az elején járunk, ugyanakkor iparkodnunk kell, ha a népszerű nyaralási ajánlatok egyikére szeretnénk lecsapni. Választék az bőven van idehaza is, közülük most egy igazán unikálisat szeretnénk bemutatni. Van némi trükk a helyszínben, mert bár Magyarországon találjuk, mégis egy másik kontinensre repíti el a nyaralót. Hogy is lehetséges ez? Megmutatjuk!

ropke.jpg

Egy apró, mindössze 2000 lelket számláló Heves megyei községben járunk, Egerszalókon, amelyet mások mellett gyógyvízéről és sódombjáról ismerhetünk leginkább. Itt, a Bükk és a Márta között, a Laskó-patak völgyében várja vendégeit a négycsillagos Mesés Shiraz Hotel. A szálloda igazi különlegesség, a nevében is szereplő mesés jelző egyáltalán nem túlzás. A hotel küszöbét átlépve kezdetét veszi egy varázslatos utazás, hiszen egy szempillantással később már az afrikai Marokkóban érezhetjük magunkat. Minden az utolsó részletig megtervezett a lámpáktól, a faliszőnyegeken és a bútorokon át egészen a tereket belengő autentikus illatig.

shirazhotel-egerszalok.jpg

A szálloda minden nyaralással kapcsolatos elvárásunkat igyekszik teljesíteni, legyen szó vízi attrakciókról, wellness szolgáltatásokról vagy éppen a gasztronómiáról. Mindenek előtt azonban foglaljuk el a 11 exkluzív, tematikus lakosztály vagy az 54 különböző kategóriájú szoba egyikét. Bármelyikre is esik a választásunk, a keleti kényelem garantált. Ha nászutatok helyszíneként a Shiraz Hotelt választjátok, akkor nektek találták ki a Marrakesh nevű nászutas lakosztályt, amely baldachinos ággyal és Java szigetén kézzel készített bútorokkal került berendezésre.

1200.jpg

Nyárról lévén szó a legfontosabb talán megtekinteni a Marokkói kertet, ahol 3000 m2 áll rendelkezésünkre a kikapcsolódásra, pihenésre vagy éppen egy kis sétára. A Beach Bár szolgáltatásait ki ne hagyjuk, hiszen egy tökéletes nyaraláshoz jár egy kiváló koktél is.

0065.jpg

Élvezzük az 1400 m2-es kül-, és beltéri wellness oázist, melyet a Marokkói pihenőkert, az Arab fürdőház és a Perzsa szauna hármas egysége tesz utánozhatatlanná, megteremtve az abszolút luxus életérzést számunkra. Nyáron favoritnak számít az Arab udvar különleges, sós vizű úszómedencéje.

shiraz-hotel-wellness-piheno.jpg

Ha már túl sok volt a napon, irány az Arab fürdőház óriás medencéje, ahol 17 különböző élményelem gondoskodik a kényeztetésünkről. Itt található az úgynevezett mór medence is, mely pezsgőelemeivel, sejtelmes félhomályával a párok kedvence lesz. Az 1001 éjszaka világában minden lehetséges, hallhatjuk itt sokszor, melyre az egyik legjobb példa az iráni Hammam szentély, ahol az óarab fürdőkultúra rejtelmeivel, misztikus világával ismerkedhetünk meg. Számos tradicionális rituálét próbálhatunk ki hazánk legautentikusabb Hammamjában.

shiraz-hotel-wellness-furdo.jpg

Nyáron talán kissé háttérbe szorul a szaunázás, mondják leginkább azok, akik még nem próbálták ezt a rendkívül egészséges programot a legmelegebb évszakban. A szálloda 20 fős finn szaunájában képzett szauna mesterek napi két szeánszot tartanak. Akik nem bírják a nagy hő terhelést azok választhatják a Bükki gyógynövényekkel felturbózott aromakabint vagy az infraszaunát, melyben apró meglepetésre, egy kis hatásnövelő só permetre is számíthatunk.

1201.jpg

Nem tudunk szó nélkül elmenni a Shiraz Étterem és Dubai Kert nyújtotta gasztró világ mellett. Látványos, hangulatos, marokkói stílusjegyekkel fűszerezett, alapvetően a nemzetközi konyha remekeire támaszkodó étlappal találkozhatunk, de észak-afrikai ételek közül is válogathatunk. Az étteremmel szomszédos Dubai Kert kiváló helyszíne lehet a Gál és a Juhász pincészetek remek borainak kóstolásához, az ínyencek válasszák a szálloda borvacsoráit.

2000.jpg

Extra hangulat, romantika, meghittség vár bennünket a Casablanca Bárban, ahol zongora vagy éppen gitárszó teszik teljessé mesebeli utazásunkat.

0111.jpg

Nyaralásunkhoz a Mesés Shiraz Hotel munkatársai különleges programokat is ajánlanak a környéken. A településen igazán egyedülálló skanzent találunk, amelyet barlanglakások felújításával alakítottak ki. Nem hagyhatjuk ki a „sódombokat”, melyeket a több száz méter mélyről feltörő meleg vizű hőforrás formázott. Érdemes a helyi pincészeteket is felkeresni, hiszen az egri borvidéken minőségi borkultúrával találkozhatunk.

dsc1476.jpg

Most rendkívül akciós csomagajánlatokkal foglalhatunk a nyári időszakra, azonban érdemes sietnünk, mert a szobák gyorsan fogynak. Ha felejthetetlen nyári élményekre, teljes kényeztetésre, mesés környezetre és maximális kedvességre vágyunk, ne hagyjuk ki ezt az egyedülálló, stílusos, tematikus szállodát. Ha egyszer kipróbálod, biztosan rabul ejt majd téged is a Mesés Shiraz Hotel.

Mesés nyár a Shiraz Hotelben Tovább
Hogyan leszel karcsúbb a fotókon?

Hogyan leszel karcsúbb a fotókon?

hogy_a_fotokon_vekonyabbnak_tunjunk.jpgNem is gondolnánk, hogy pár trükkel, ügyesen beállított pózzal sokkal vékonyabbnak tűnhetünk a fényképeken. Nyaralás előtt mindenkinek jól jön, ha elsajátítja ezeket a tippeket, hogy minél előnyösebb fotók készüljenek róla. Nem árt tanulni a fotósoktól, hogy mi is profikká váljunk:

  • Kizárólag felülről fotóztassuk magunkat

Ha alsó szögből vagyunk lefotózva vagy így készítünk selfit, az jó pár kilót ránk tesz. Ezzel a megoldással szinte nincs az az ember, aki jól mutatna a fotókon. Ha selfit készítünk egy kicsit emeljük meg a telefonunkat, a mobil alja körülbelül egy magasságban legyen a szemünkkel, azaz enyhén felülnézetből kattintsunk. Ez a lehető legjobb szög, így sokkal előnyösebb képek készülhetnek. Ezzel a trükkel a fejünk megemelkedik, és elkerüljük a tokát!  Jegyezzük meg a felülről készült fotó lefaragja a kilókat!

  • Játszunk a kezekkel

Tudtad? Ha a derekunkra tesszük a kezünket, sokkal vékonyabbnak tűnik a karunk, és karcsúbbnak a derekunk. Ezzel az apró trükkel elérhető a homokóra alak, érdemes kipróbálni. Karcsú derekat varázsolhatunk azzal is, ha az egyik kezünket lazán leengedjük, és a combunkra illesztjük, követve a test vonalát. De vigyázzunk, ne szorítsuk a testünkhöz a karjainkat, csak lazán. Illetve ha zsebre tesszük a kezünket és közben egy kicsit oldalra fordulunk, akkor optikailag sokkal soványabbnak tűnünk. 

  • Alapszabály: szembe fényt kerüljük

Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor szembe süt a nap, miközben minket fotóznak és önkéntelenül elkezdünk hunyorogni. Sőt az arcunk is nagyobbnak fog tűnni. Természetesen fontos, hogy figyeljünk a fényre, hiszen egy fotón a megfelelő megvilágítás az egyik leghatékonyabb szépségápolási trükk. A optimális megvilágítás eltünteti a kialvatlanság jeleit, és a szem alatti karikákat. A fény kiemeli az arcvonásainkat, a napfelkelte utáni és a naplemente előtti órákban pedig a legszebbek a fények, pláne nyaralás alkalmával.

  • Fotózás közben kellemetlenül érzed magad?

Sokan azért nem szeretnek fotózkodni, mert nem tudják, hogyan pózoljanak, mit kezdjenek a végtagjaikkal. Ha van a közelünkben egy kerítés, pad vagy fal bátran támaszkodjunk neki kihúzott felsőtesttel és leengedett vállakkal. Ha sikerül a könyökünkre támaszkodni, és kicsit oldalra dőlni az alakunk még keskenyebbnek tűnik. Így természetesnek látszódunk a fotón, nem lesz erőltetetten beállított a kép, amitől sokan tartanak.

  • Ne legyünk teljesen szembe

Amikor teljesen szembe állunk a kamerával, akkor a lencse teljes szélességben megmutat minket. Egy egyszerű trükkel optikailag csalhatunk,  ha a testünk által bezárt szög negyvenöt fokot alkot, jóval vékonyabbnak tűnünk. 

  • Ha ülve készül a fotó

Ha ülő képet készítünk, csússzunk a szék szélére, ahelyett, hogy túlságosan hátra ülnénk. Így elkerülhetjük, hogy a combjaink "szétfolyannak", a tartásunk egyenes lesz, és sokkal vékonyabbnak tűnnek a combjaink. 

Itt a nyár, elő a fényképezőkkel, a fenti trükkökkel szuper képeket készíthetünk!

 

 

 

Hogyan leszel karcsúbb a fotókon? Tovább
süti beállítások módosítása