Pár perc az egészségért

Ősszel és télen is egy csoda a Balaton

Ősszel és télen is egy csoda a Balaton

Residence Balaton**** superior Conference & Wellness Hotel

2kulso_kep_uj.JPGSzerencsére egyre többen utaznak a Balatonhoz a nyári csúcsszezont követően is. A néhány napos vagy akár hetes ott tartózkodás alapját egy jól megválasztott szálláshely jelenti. Ma már elmondhatjuk, hogy számos minőségi hotel közül válogathatunk a tó partján. Jött is az ötlet, hogy töltsünk el egy hétvégét Siófokon. Szerettünk volna meghitt, családias hangulatú szállodát találni, amely wellness és spa kínálatával maximálisan hozzájárulhat feltöltődésünkhöz, regenerálódásunkhoz.lobby_2.JPGA célirányos keresés után a Residence Balaton**** superior Conference & Wellness Hotel – Siófok mellett tettük le a voksunkat. Városközponttól 900 méterre, az ezüst parton találjuk meg ezt a közelmúltban teljesen felújított négycsillagos szállodát. A hotel környezete idilli nyugalmat, kertvárosi hangulatot áraszt. A szálloda bejáratánál kialakított tavacska a kis híddal, az aranyhalakkal, azonnal magával ragadja az embert. Az aulába lépve kellemes atmoszféra, átgondolt építészeti megoldások vártak ránk. Kiemelendő figyelmesség a szálloda részéről, hogy a szobaelfoglalás rögzített időpontja előtt érkezők, a bejelentkezés után öltözőkulcsokat kaphatnak, és azonnal használhatják a Lake Wellness Oázis nyújtotta szolgáltatásokat._dsc0639.jpgA második ámulat a szobába történő belépéskor ért bennünket. Éppen a mi ízlésünknek megfelelő, modern, fiatalos, színekben harmóniát nyújtó, elegáns enteriőr és tökéletes tisztaság fogadott.  Az asztalon elhelyezett orchidea teszi még otthonosabbá a szobát, az ágyon váró bonbon pedig egy újabb figyelmesség a szálloda személyzetétől. Nézzék meg ezt a képet a szobáról és talán nem fogják túlzásnak gondolni, ha csak annyit írok le, hogy a négycsillagos kategória etalonját kapjuk itt a pénzünkért.
wellness_3.JPGPersze mi elsősorban a közel 700 m2-es komplex Lake Wellness Oázisra voltunk kíváncsiak. A wellness recepción ugyanazzal a kedvességgel és figyelmességgel találkoztunk, mint a bejelentkezésnél. Részletes ismertetőt kaptunk az igénybe vehető szolgáltatásokról. A recepció mögött közvetlenül találhatóak a masszázs helyiségek, ahol a klasszikus svéd masszázstól, a kismama masszázson át az illóolajos, menedzser masszázsokig kedvünkre válogathatunk.
kepkivagas.JPG

A wellness recepció előtt balra haladva egy sókabin, egy aroma kabin és egy finnszauna követi egymást, majd egy pihenőtéren át juthatunk el a medencékhez. Az első mindjárt az Oázis élménymedence, amely azonnal a kedvencünk lett. Itt minden testhelyzetben átadhattuk magunkat a légágyak, ülő és álló masszírozók, masszázs padok és buzgárok nyújtotta kényeztetésnek. A medence melletti csigalépcsőn a nyugágyakkal berendezett, galériás pihenőtérbe érünk fel, ahonnan a szolárium is nyílik. Az élménymedence után találjuk a poolbárt, ahol könnyed ételek, frissítők, kávék közül választhatunk. Az abszolút luxusérzéssel akkor találkoztunk, amikor a frissítőkért ki sem kellett jönni a medencéből, mert a személyzet ott helyben felvette, majd teljesítette is a rendelésünket.

nyakzuhany.JPGA bár után a szálloda legnagyobb medencéjét, az Oázis sportmedencét találjuk meg, amelyet ellenáramoltatóval szereltek fel, így tökéletes helyszínnek bizonyult egy reggeli úszáshoz. Ehhez kapcsolódik egy gyermekmedence is, benne egy bohócos vízköpővel amely a kicsik önfeledt szórakozásának helyszíne. A mellette lévő kis pezsgőmedencében akár kedvenc italunkkal lazulhatunk, pihenhetjük ki a mindennapok okozta stresszt, mindeközben élvezzük a tetőablakon beáramló napfény lélekmelengető hatását. E medencecsoport mellett találjuk a gőzkabint és egy másik finnszaunát, ahol kedvenc wellness időtöltésünknek, a délutáni szauna szeánszoknak is hódolhattunk.
dscn0619.JPGA belső medencetérből kisétálhatunk egy gondozott udvarra, ahol egy kültéri pezsgőmedencében masszíroztathatjuk át magunkat vagy kávézhatunk a kerti pavilonok, hintaágyak egyikében. Ha éppen nem őszről vagy télről lenne szó, akkor nyilván a legnagyobb attrakciót a Balatonban való megmártózás jelentené. Nyári szezonban sem engedi el a szálloda a vendégek kezét, hiszen a Balaton parton saját stranddal és hozzá kapcsolódó bárral rendelkezik. A horgászás szerelmesei évszaktól függetlenül hódolhatnak szenvedélyüknek.

etterem.jpgAz egész napos wellness program sok energiát vett ki belőlünk, így alig vártuk, hogy a szálloda éttermét is kipróbáljuk. Higgyék el, rengeteget számít az első benyomás, amelyre panasz egyáltalán nem lehet. A berendezés rendkívül exclusive, harmonikus, a színek pedig melegséget árasztanak. Az étkezések reggel és este svédasztalos rendszerben, míg délben étlapról érhetőek el. Az asztalválasztást követően már érkezett is az aperitifes kocsi, amelyről több tucat márkás röviditalt kínáltak. Az ételeket nehéz lenne felsorolni, hiszen a választék rendkívül gazdag, de ami ennél is fontosabb, hogy igazi gasztronómiai élményt nyújtanak. Vigyázzunk, mert a remek fogások láttán könnyen elcsábulhatunk és túlzásokba eshetünk.

siofok_belvaros.jpgA szálloda csendes környéken található, amely évszaktól függetlenül kiváló kiinduló helye egy biciklizésnek, egy kellemes sétának. A közelben található kikötő mindig tartogat érdekességeket a látogatóknak, de a megújult belvárost is érdemes megtekinteni. Nagy szeretettel várja a városba érkezőket a Kálmán Imre Kulturális Központ, de a mozirajongók sem kell, hogy lemondjanak kedvenc filmjeikről, hiszen a Sió Mozi egész évben üzemel. A város és a környező települések gazdag programkínálatát nehéz lenne most felsorolni, de mindenki megtalálhatja a számára szerethető és érdekes eseményeket.

Azt kell mondanunk, hogy remek választás és jó döntés volt a Residence Balaton**** superior Conference & Wellness Hotelt választanunk hétvégére. Kiváló szálloda, nagy szeretettel ajánlom mindenkinek. Mi biztosan visszatérünk.

residence_hotels_utalvany_480x120_1_1510317633.jpg

Ősszel és télen is egy csoda a Balaton Tovább
Boldog párok 6 szokása! Ti alkalmazzátok?

Boldog párok 6 szokása! Ti alkalmazzátok?

oldog_parok_6_szokasa.jpgMi lehet az oka annak, hogy egyes pároknál a kezdeti fellángolás idővel alábbhagy, mások pedig évtizedekig meg tudják őrizni azt a boldogságot, ami a kapcsolat elejét jellemezte? Meglepően egyszerű dolgok szükségesek ahhoz, hogy a kapcsolatunk harmonikus legyen, boldogok legyünk benne:

  • Azt nézik mi viszi előbbre a kapcsolatukat!

Időről időre egy jól működő kapcsolatban is eltérőek lehetnek az elképzelések, ez teljesen természetes. Azok a párok tudnak egymással boldogan együtt élni ahol - az eltérő nézetek esetén is - szem előtt tudják tartani azt a fontos tényezőt, hogy mi az ami a kapcsolatukat szolgálja, nem pedig a saját egójukat. Éppen ezért képesek a problémákat megbeszélni, ha kell kompromisszumot kötni, még ha az néha lemondással is jár.

  • Értékelik egymás jó tulajdonságait

Társukban a jót látják meg! A boldog párkapcsolatban élők azokra a tulajdonságokra összpontosítanak, amit a másikban kedvelnek. A boldog párok nem a negatív tulajdonságokra, hanem a pozitív dolgokra helyezik a hangsúlyt!

  • Alkalmazzák a megbocsájtást!

A hibás kijelentéseket, döntéseket, hacsak nem ingatták meg a bizalmat vagy nem tették kérdésessé a kapcsolatunkat, bocsássuk meg, lépjünk túl rajta minél előbb. Ha megbocsájtottunk, akkor felejtsük is el, ne hozzuk fel minden adandó alkalommal. Konfliktusok mindig lesznek, ha azonban megvan a teljes bizalom, akkor sokkal könnyebb átlendülni az élet mindennapi akadályain.

  • Tudnak együtt nevetni!

A hosszan tartó, jól működő párkapcsolat egyik titka a kiváló humorérzék. A hétköznapokban rengeteg kihívásnak nézünk elébe, a párkapcsolat sem bírja ki a folyamatos negatív terhelést.  A humor segít átlendíteni a nehéz helyzeteken is.  A humor kiváló kapocs egymás között, és megédesíti a hétköznapokat. Nem véletlen, hogy a párválasztási tulajdonság-toplistán a humorérzék áll az első helyen.

  • Együtt mennek lefeküdni!

Boldog párok egyik szokása, hogy egy időben fekszenek le. Ez azért is fontos, mert az elalvás előtti együtt töltött pillanatok meghittek, mindez erősíti az összetartozás élményét. Sok pár ilyenkor ragadja meg az alkalmat a bensőséges beszélgetéshez. Fogadjuk meg, ha haragszunk is egymásra, nem fekszünk úgy le, hogy ne tisztáztuk volna a félreértéseket. Az ágyból feltétlenül száműzni kell a veszekedést, meglehetősen káros hatással van ugyanis a kapcsolatra.

  • Apró gesztusok!

Nem kell nagy dolgokra gondolni! Egy apró gesztus plusz energiát ad, ami boldoggá teszi a másikat. Készítsük be a kávét reggel a párunknak, mielőtt dolgozni indulunk. Vagy téli reggeleken jégtelenítsük a hölgy autójának szélvédőjét.  Az ilyen kis figyelmességek sokat lendítenek a párkapcsolaton, mindenkinek jól esik egy kis kedvesség, odafigyelés. Természetesen a másik fél ezeket a gesztusokat értékelje, és visszajelezés formájában köszönje meg!

 

 

Boldog párok 6 szokása! Ti alkalmazzátok? Tovább
5 intim probléma szex után, amivel nem árt ha minden nő tisztában van!

5 intim probléma szex után, amivel nem árt ha minden nő tisztában van!

5_szex_utani_problema.jpgSzexuális együttlét után előfordulhatnak kellemetlen tünetek, melyekkel minden nőnek tisztában kell lennie. Furcsa tünetek, amelyek szex után jelentkezhetnek:

  • Ha ég, viszket….

Sok nőnél alkalomról alkalomra jelentkezik a probléma. Visszatérő égő, viszkető érzést általában gyulladás vált ki, melyet valamilyen fertőzés okoz. Tanácsos felkeresni egy nőgyógyászt, aki célzott kezelést ad, majd fontos a hüvely ph-jának visszaállítása. Nem ritka eset, hogy fertőzésről szó sincs, hanem az  óvszer anyagára való allergia okoz hasonló tüneteket. Nehezebb ügy a sperma allergia, mely szintén kiválthat viszkető, égető érzést. Bár ez a szexuális érzékenység ritka, a sperma megváltoztatja a pH egyensúlyt a hüvelyben, és bizonyos nőknél ez irritációt okozhat.

  • "Nászutas" hólyaghurut

Sokan tapasztalnak az együttlétek után felfázásos tüneteket, vagyis gyakori vizelési ingert, csípő érzést hólyagürítés során társuló alhasi görcsöket. Ilyenkor valószínűsíthető, hogy egy ki nem kezelt hólyaghurut miatt a kórokozók megtelepedtek és a fertőzés ismételten fellángolt. Sajnos a nők egy része extra érzékeny a húgyúti fertőzésekre, mivel a hüvely és a húgyutak igen közel vannak egymáshoz, így gyorsan hólyaghurut lehet egy hüvely fertőzéséből is. Ha érzékenyek vagyunk erre, jó ha tudjuk, hogy az együttlét előtt és után a vizeletürítés szintén segít kivédeni ezeket a kellemetlenséget. Tőzegáfonya kivonat rendszeres használata megelőzi a baktériumoknak a húgyhólyag falára való tapadását.

  • Szárazság

Hüvelyi szárazság a nők 25 százalékát érinti élete valamely szakaszában. Érdemes tudni, hogy hasonló tüneteket okozhat a hüvelyszárazság mint a hólyaghurut.  A hüvelyszárazság hátterében pszichés tényezők is állhatnak, használjunk vízbázisú síkosítót! 

  • Fájdalom

A nők majdnem fele érez fájdalmat szexuális együttlét közben vagy közvetlenül utána. Előfordulhat, hogy az orgazmus miatt a méh elkezd görcsölni, ugyanis a szex hatására oxitocin szabadul fel, ez pedig méh összehúzódásokat okoz. Amennyiben szex közben is jelentkezik a fájdalom, úgy endometriózis, illetve mióma is okozhatja, de ugyanúgy kiválthatja gyulladás, fertőzés is, ezért mindenképp nőgyógyászati vizsgálat javasolt!

  • Rosszkedv

A szex után kialakuló rosszkedv a nők harmadát érinti. Normális körülmények között szex után az ember fizikailag és lelkileg is ellazul és jól érzi magát. Sajnos azonban nem mindenkinél van ez így. Ez a szomorúság amiatt is lehet, hogy a nő boldogtalan, és csak a teste vesz részt a szeretkezésben, de lelkileg nem egyesül a férfival.

residence_karacsony_1510317585.jpg

logo2.jpg

 

 

 

5 intim probléma szex után, amivel nem árt ha minden nő tisztában van! Tovább
Hajhullás 5 oka! Mit tehetünk?

Hajhullás 5 oka! Mit tehetünk?

hajhullas1_1.jpgSok nő kétségbeesik, ha kelleténél több haj marad a hajkeféjén, hiszen az egyik ékességéről van szó. Bizonyos mértékű hajhullás minden egészséges ember esetében természetes, de ha ez meghaladja a normál mértéket, érdemes utánajárni mi állhat a háttérben. A hajhullás lehetséges okai:

  • Vashiány

A hajhullás egyik leggyakoribb oka a nők körében a vérszegénység. A szervezetünkben kialakuló vashiányra utaló tünetek közé tartozik a hajhullás mellett az állandó fáradtság, kimerültség, sápadt bőr, fejfájás és a hideg végtagok. A vashiány során a sejtek egy részéhez nem jut elég oxigén. A nőknél különösen fontos, hogy elegendő vas legyen a szervezetben. A vasat pótolni tudjuk akár étrend-kiegészítők formájában vagy magas vastartalmú ételek bevitelével. Vaspótlásnál C-vitaminnal segíthetjük annak felszívódását. Jó hír, hogy ez esetben a hajhullás a vasraktárak feltöltésével megállítható.

  • Gyulladás a szervezetben

A hajhullás egyik oka lehet, ha a szervezetben rejtett gyulladás található. Legtöbbször a betegség fogászati problémákra vezethető vissza, de ezenkívül állhat a háttérben mandulagyulladás, krónikus arcüreggyulladás és nőgyógyászati probléma is. Első teendő ebben az esetben természetesen mindig a góckutatás, vagyis a kiváltó gyulladás megtalálása. Ha sikerül nyomára bukkanni és megfelelően kezelni, akkor a gyulladás megszüntetésével a hajhullás is megáll.

  •  Pajzsmirigy nem megfelelő működése

A pajzsmirigyproblémák főként a nőket érinti. Pajzsmirigy alul illetve túlműködés egyaránt állhat a hajritkulás hátterében. A hormonok befolyásolják a haj növekedését is, a hormonális zavarok következtében a hajszálak előbb lépnek a nyugalmi fázisukba, hamarabb hullnak ki. Az átmeneti hajveszteség nem koncentrálódik egy területre, a fejbőr egészén tapasztalható. Jó hír, hogy ez a fajta kopaszodás a pajzsmirigy gyógyszeres kezelésével visszafordítható.

tulsagosan_igenybevett_haj.jpg

  • Túl sok hajformázás

A hajhagymákra nagy terhet rovó szépen megformázott frizura is lehet az oka a hajhullásnak. A hajunknak kifejezetten árt a túl gyakori festés, túl forró levegővel való szárítás, formázás, vasalás. A vegyi anyagok és a hő ugyanis elgyengítheti a hajat, mely így töredezetté válik és egy idő után kihullik, letörik. Ha azt tapasztaljuk, hogy a kihullott haj végén nincsen hajhagyma, vagyis a hajszál eltört, bizony gondoljunk a fenti okokra. Ne használjunk túl sok vegyi anyagot a hajunkra, és mellőzzük a sűrű kémiai egyenesítők, göndörítők, hajvasalók használatát. A túl forró levegő nemcsak a hajszálak szerkezetét roncsolja, de a hajhagymákat is gyengíti.

  • Túl kevés fehérje fogyasztása

Ez leginkább a vegetariánusokat fenyegeti. Ha szinte csak növényi eredetű táplálékot fogyasztunk,  tudatosan kell megterveznünk  étrendünket, hogy elég fehérjét együnk. Annak hiányában ugyanis a haj növekedése lelassul.

Hogyan kezeljük a hajhullást?

  • A helyes táplálkozással sokat tehetünk hajunk egészségéért, mellyel belülről tápláljuk a hajunkat. A szervezet igényeinek megfelelő vitaminok és nyomelemek bevitele segít a haj karbantartásában. A hajnak szüksége van vasra, A, B, E-vitaminra.
  • A cink segít a hajhullás megállításában,  serkenti a haj növekedését, ezért van az, hogy sokan amikor cink kúrába kezdenek, arról számolnak be, hogy látványosan megindult az úgynevezett baba hajak megjelenése.
  • A kovaföld gyorsabb hajnövekedést, erősebb körmöket eredményez.
  • Hajnövesztő szériumok alkalmazása, melyeket fejmasszázzsal juttassunk be a fejbőrbe.

balaton_osz_bannerek_300x250_1509513236.jpg

logo2.jpg

 

Hajhullás 5 oka! Mit tehetünk? Tovább
Nem tudsz elaludni? Ezt az 5 dolgot sose csináld!

Nem tudsz elaludni? Ezt az 5 dolgot sose csináld!

nem_tud_aludni.jpgVannak szerencsések, akik bármikor másodpercek alatt elalszanak. De sajnos ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Nehezen alszik el? Mi az az 5 hiba amit ilyenkor elkövetünk:

  • Nem tudunk elaludni, ezért inkább felkelünk

Sokan, ha álmatlanul forgolódnak az ágyban, egy idő után inkább felkelnek és olvasnak, vagy ami a legrosszabb bekapcsolják a tévét, reménykedve, hogy így álom jön a szemükre. Az igazság az, hogy ebben az esetben csak azt idézzük elő, hogy még jobban felébredünk, felélénkülünk. A gyors képek, információk váltakozása serkenti az agyműködést, ezért sokkal nehezebb ellazulni és elaludni. Jó ha tudjuk, hogy a pihenéssel töltött idő akkor is sokat számít, ha épp nem alszunk.

  • Alkohollal segíteni az elalvást

Bár a sör és a bor valóban ellazít, és rövid távon segít, de az alvás minőségét nagy mértékben  rontja. Az alkohol egyből a mély alvásba dönt, ezzel pedig az a baj, hogy kihagyjuk a megszokott alvási szakaszokat, hosszú távon mindenképpen alvási zavarokat okoznak. Vacsora után már ne fogyasszunk szeszes italt, mert akár 4-5 órán keresztül is megzavarhatja a szervezetünket.

  • Délután bepótolni az éjszakai nem alvást

Logikusan hangzik, mégsem célravezető megoldás. A szervezetünk egy bizonyos rendszert próbál kialakítani a pihenő és az aktív napszakaszok közt. A délutáni szunyókálás beiktatásával megzavarhatjuk az alvási ritmusunkat, így este a biológiai óránk nem fog ráállni a megfelelő elalvási szakaszra. Állandó lefekvési időre van szüksége a szervezetnek  ahhoz, hogy a megfelelő hormonokat a megfelelő időben válassza ki.

  • Az órát lesni folyamatosan

A „nem tudok aludni, pedig nagyon kéne” gondolatok még stresszesebbé tesznek. Ha az óra percmutatóját nézzük lefekvés után, hiába várjuk, hogy elaludjunk. Önkéntelenül is azt számolgatjuk, hogy egyre kevesebb időnk van az ébresztőig, ezzel egyre több stresszhormon lesz a szervezetünkben, amitől még nehezebben megy az elalvás.  Éppen ezért mellőzzük a hálószobában a világítós órákat.  A mobilt sem ér nézegetni...

  • Ha már nem tudok aludni, legalább megnézem mi történt a közösségi oldalakon

Hosszas álmatlanság esetén jön az ötlet, hogy unaloműzésként kezünkbe vegyük a mobilunkat és böngésszünk kicsit a neten. Ilyenkor átpörgetjük a Facebookot, az Instagramot, hírportálokat. Ezt bizony nagyon rosszul tesszük, mert ilyenkor annyi információ ér bennünket, hogy tuti nem fogunk tudni elaludni. Ráadásul a készülékekből érkező mesterséges fény képes megzavarni testünk belső óráját. A mobil kijelzője meggátolja a melatonin (alvásért felelős hormon) termelődését. Felmérések bizonyítják, hogy azok, akik több időt töltenek a közösségi oldalakon, hajlamosabbak arra, hogy alvászavarral küzdjenek. Hagyjunk fel éjszaka a mobilozással!

dcr.png

Mit tegyünk, hogy hamar elaludjunk?

  • Kettő után felejtsük el a kávét! Sokan még késő délután is képesek kávét inni, pedig ezzel csak alvásuknak tesznek rosszat. A koffein körülbelül 8 óráig marad a szervezetben.
  • Sötétítsünk be! A melatonintermeléshez fontos a sötétség, ezért szerezzünk be egy jó sötétítőfüggönyt vagy redőnyt!
  • Lefekvés előtt szellőztessünk! A hűvös ágyneműben könnyebben elalszunk.
  • Használjunk levendulát! A levendula illatától bizonyítottan könnyebben el tudunk aludni, csepegtessünk pár cseppet az illóolajból a párnánkra.
  • Együnk banánt! Az alváshormonként is ismert melatonin található meg a gyümölcsben, illetve triptofán, ami szintén segít a gyorsabb elalvásban.
  • Igyunk meleg tejet!  Régi házi praktika, hogy egy pohár meleg tejtől könnyebben alszunk. A tej szintén tartalmaz triptofánt.

 oszi_balaton_banner_300x250_1509513203.jpg

Nem tudsz elaludni? Ezt az 5 dolgot sose csináld! Tovább
Sima, ragyogó bőr pár nap alatt kémiai hámlasztással

Sima, ragyogó bőr pár nap alatt kémiai hámlasztással

pckezdo.jpgKi ne vágyna csodás, problémamentes bőrre? Ezzel én is így vagyok, sajnos én sem vagyok elégedett a bőrömmel, hiszen a tág pórusaim és az olajosságra való hajlam gyakran megkeseríti az életem. Kozmetikusomtól nagyon sok jót hallottam az otthoni kémiai hámlasztásról, éppen ezért alig vártam, hogy végre kipróbálhassam. A Paula’s Choice BHA és a GEEK & GORGEOUS AHA termékekeit volt szerencsém tesztelni.

Röviden a kémiai hámlasztásról

Első hallásra a hámlasztásról valami durva dolog juthat az eszünkbe, de megnyugtatok mindenkit, csupán arról van szó, hogy az elhalt bőrsejteket eltávolítja, és egységes bőrképet eredményez. A hámlasztók legfőbb feladata ugyanis, hogy ismét egyensúlyba hozzák a bőrt, felgyorsítsák a bőrmegújulást. A kémiai hámlasztás mindenkinek ajánlott, mindig a bőrtípusnak megfelelőt kell választani, cserébe selymesen puha és élettel teli bőrt kapunk. De kezdjük az elején!

Többféle lehetőség van kémiai hámlasztásra. Melyik mire?

  • A BHA közismertebb néven szalicil sav, zsírban oldódik, mely képes a pórusok mélyébe jutni, ott kifejteni hatását. Ezt a hámlasztót leginkább a kombinált vagy zsíros, pattanásos, mitesszeres bőrre ajánlják. Segíthet a mitesszerek, pattanások legyőzésében, tisztítja a bőrt, sőt gyulladáscsökkentő hatása is van. Képes szabályozni a bőr faggyútermelését, kisebbíti a pórusokat.  Jó ha tudjuk, attól, hogy egy terméken szerepel a szalicilsav tartalom még nem minősül kémiai hámlasztónak.
  • Az AHA-savak vízben oldódnak, a bőr felszínén hámlasztanak, eltávolítják az elhalt hámsejteket a bőr felszínéről. A fakó, élettelen, pigment foltos vagy pattanás után maradó foltokra megoldást jelent. Érdemes az anti-aging rutin részeként bevetni. Halványít, egységesebbé tesz, serkenti a kollagéntermelést,segíti a mélyebb hidratációt.

Nézzük a tesztet:

pc_1.jpg

A Paula’s Choice márkáról azt érdemes tudni, hogy Paula Begoun szépségszakértő dolgozta ki az összetételüket, melyekben nincsen felesleges illatanyag, térfogatnövelő, színezék stb. Ehelyett olyan összetevőket tartalmaznak a termékek, melyeket tudományos kutatások igazolnak. Valljuk be, ez nagyon szimpatikus! A BHA hámlasztó letisztult, fehér 118 ml-es kemény műanyag kupakos flakonban érkezik. Teljesen illatmentes, átlátszó színű, vizes állagú folyadék, amit vagy vattapamacsra kell önteni, és azzal áttörölni az arcot, vagy az ujjunkra csepegtetve oszlatjuk el az arcunkon. Én az utóbbi megoldást választottam, szerintem lényegesen gazdaságosabb így. Természetesen a hámlasztót a megtisztított arcbőrre kell felvinni. Először egy picit ragad, de nagyon hamar beszívódik és utána már nem hagy ragacsos érzetet. Kellemesen hidratál, de nem nehezíti el a bőrt. Pont emiatt akár sminkelni is lehet utána fél órával, mert nem hagy semmilyen réteget. Ha este hámlasztunk, akkor fél óra elteltével (ennyi idő szükséges, hogy bőrünk pH értéke normalizálódjon) folytathatjuk az esti rutinunkat, jöhet a hidratáló stb. Nekem a fő elvárásom a BHA hámlasztóval kapcsolatban a pórusok kisebbítése és tisztítása volt, amit ragyogóan teljesített, a pórusaimat kitisztította, és kis mértékben csökkentette azok méretét. Ez a fajta hámlasztás kifejezetten ajánlott a kombinált, zsíros tág pórusú bőrre, mely egyszerre hámlasztja a bőr felszínét és a pórusok belsejét. Rendszeres használat mellett a bőröm olajosságát is képes volt kordában tartani, aminek nagyon örültem. Kezdetben heti két alkalommal használtam, később már hetente háromszor.  

aha.jpg

BHA hámlasztás mellett lehet kiegészítésként egy erősebb AHA-t is használni. A deluxe AHA hámlasztó kiszerelésénél nagy előny számomra, hogy a kupak lecsavarása után még egy kis záró fedél is biztosítja a jól zárhatóságot. Folyékony, híg állagú, könnyű felvinni az arcra, rendkívül könnyű textúrájú. Ez a hámlasztó abszolút nem hagy ragacsos érzetet, szépen felszívódik a bőrbe. Annak ellenére, hogy a Geek & Gorgeous legerősebb hámlasztó folyadéka, aminek kifejezetten az a célja, hogy ütős mennyiségű AHA savval lássa el a bőrt, nem okozott semmilyen irritációt, még felvitel után sem csípett egyáltalán, kíméletes volt a bőrömhöz. Később utána olvastam, hogy ez annak is köszönhető, hogy az AHA savak melletti kaktusz és élesztő kivonat kombináció csökkenti az AHA-k által okozott irritációt, az extra vízmegkötő összetevők pedig fokozzák a hidratáló hatást. Már első alkalommal látványos eredményt tapasztaltam, rendszeres használattal pedig drámai változást értem el. Olyan szinten megújította a bőrömet, nem akartam hinni a szememnek. Megérintve a bőrömet puha tapintású, feszesebb, és egységesebb képet alkot. A bőröm érezhetően simább és puhább lett a kezeléstől, szinte bababőrt eredményezett,  a napozás okozta foltok pedig halványultak. A 10% feletti AHA tartalmú hámlasztók már a kollagéntermelést is serkentik, vagyis ránctalanítanak, és valóban simultak az apróbb ráncok a szemem alatt és ajkam körül. Nagyon szeretem használni, mert látványos az eredmény és a bőröm is szereti. Ami még feltűnt, használata után javította a nedvességfelvevő képességet, így a hidratálóm jobban kifejthette hatását. Összességében nagyon meg vagyok elégedve a termékkel, hetente alkalmazom, és annyira a kedvencem lett, hogy alig várom, hogy eljöjjön a hámlasztás napja.

Vigyázat, ha egyszer elkezdjük az otthoni hámlasztást, és megtapasztaljuk az eredményt, könnyen függővé válhatunk. Ma már én is vallom, hogy nélkülük nincs profi bőrápolási rutin.

Tény, hogy nem a legolcsóbbak, de mindenképpen ajánlom, hogy legalább egy próbát tegyetek a márkával, mert lehet megoldják az évek óta fennálló bőrproblémáitokat. Egy klassz, minőségi otthoni kémiai hámlasztónak mindenki fürdőszobapolcán ott kell lennie. Fontos tudni, hogy hámlasztás esetén nagy gondot kell fordítani a fényvédelemre, mivel a kémiai hámlasztástól fényérzékeny lesz a bőr!

skinsmart.jpg

 A termékeket a Skinsmart webshopban lehet megrendelni. Óriási előny, hogy a termékekből lehetőség van deluxe mintát vásárolni, érdemes először ezeket kipróbálni, és ha beválik, akkor a teljes méretű terméket venni. Sokféle hámlasztó közül választhatunk, de szerencsére profi segítséget kapunk a Skinsmarttól. Ha írtok a hello@skinsmart.hu e-mail címre, és megadjátok, hogy milyen bőrproblémára szeretnétek megoldást, szakértőktől tanácsot kaptok, hogy melyik termék való leginkább a bőrtípusotoknak. Sőt már csütörtökönként személyesen is kérhettek segítséget!

Bővebben az otthoni kémiai hámlasztásról itt olvashattok:  https://skinsmart.hu/szakertoi-tanacsok/hamlasztas

logo2.jpg

Sima, ragyogó bőr pár nap alatt kémiai hámlasztással Tovább
6 tipp, hogy 5 kilóval kevesebbnek látszódjunk

6 tipp, hogy 5 kilóval kevesebbnek látszódjunk

ppe_arc.pngNemcsak fogyókúrával érhetjük el, hogy karcsúbbnak tűnjünk. A helyes öltözködés illetve néhány sminktrükk sokat segíthet abban, hogy újra megtanuljuk felfedezni saját szépségünket. Alkalmazzuk az alábbi tippeket:

  • Játszunk a pirosítóval

Az arcpirosítóval a homlokot és az arccsontot kell kiemelni ahhoz, hogy az arc keskenyebbnek tűnjön. Felejtsük el, hogy az arc közepére rózsaszín pírt teszünk! Ehelyett a járomcsont felső részére, szinte már a szem sarkához tegyük a pirosítót, ettől optikailag keskenyebbé válik az arc.

  • Előnyben a V nyakú darabok

A felsőrész vagy a ruha nyakkivágása az egész öltözék hatását befolyásolja. Egy szép V nyakú dekoltázs a nyakra tereli a figyelmet, a nyak és a felsőtest hangsúlyozásával pedig optikailag megnyúlik az alak. Egy hosszú nyaklánccal is ugyanezt a hatást érhetjük el.

  • Egyszínű ruhák

A sötét színek slankító hatását mindenki jól ismeri, az egyszínű öltözék szembetűnő módon képes megnyújtani az alakot. Ha feketébe öltözünk, akkor vékonyabbnak tűnünk, persze ez nem jelenti azt, hogy a ruhatárunk csak fekete ruhákból álljon. A sötét árnyalatokkal ugyanúgy vékonyabbnak tűnhetünk. Legyen a gardróbban többek között sötétkék, csokoládébarna, sötétszürke színű csinos öltözet.

magassarkuval_vekonyabbnak_tununk.png

  • Magas sarkú cipő kötelező

Ha magas sarkú cipőt viselünk, az megnyújtja az alakunkat, a popsit feljebb tolja és feszesebbnek mutatja. A magassarkú cipők segítenek abban is, hogy a női lábak formásabbnak, hosszabbnak és még gyönyörűbbnek tűnjenek. Egy csinos magassarkú a nőket nem csak optikailag nyújtja, de még magabiztosabbá és elegánsabbá teszi. Jegyezzük meg, hogy optikailag jóval  karcsúbbnak tűnhetünk egy magassarkúval. Egy apró trükk: Ha a cipő és a nadrág színben harmonizál, még jobban karcsúsít.

  • Méretünk szerint öltözködjünk!

Soha ne viseljünk olyan ruhát, ami túl szűk, testre tapadó fazonú, itt-ott bevág, mert mindent felfed, amit nem akarunk. Ugyanúgy előnytelen, az „ápol és eltakar”, lezser több mérettel bővebb stílusú ruhadarab. A bő felsők és nadrágok ugyanis teljesen eltorzítják a testet. A megfelelő szabásvonal egyszerre hangsúlyoz és terel, a szépre vonzza a tekintetet, az előnytelen részleteket pedig eltakarja. Egy félvállas felső pedig keskenyíti a vállakat.

  • Hordjunk övet!

A derékon körbefutó öv kiemeli a derekat, ugyanakkor  optikailag megtöri az alsó- és felsőtest látványát. Ez az optikai csalás is rendkívüli módon karcsúsít. Arra figyeljünk, hogy az övet ne hordjuk a csípőre tolva, inkább a derék közelében.

logo2.jpg

6 tipp, hogy 5 kilóval kevesebbnek látszódjunk Tovább
5 sminktipp amivel éveket fiatalodhatunk

5 sminktipp amivel éveket fiatalodhatunk

5_sminktrukk_amivel_eveket_fiatalodhatunk.jpgKöztudott, hogy egy szép és előnyös smink csodákra képes. A smink egy eszköz ahhoz, hogy kiemeljük a természetes szépségünket, a jól megválasztott dekorkozmetikumokkal és néhány smink trükkel éveket tagadhatunk le. Lássuk hogyan:

  • Alapozó kiválasztása

Fontos, hogy az alapozónk illeszkedjen az arcbőrünk színéhez. Ha túl világos vagy túl sötét alapozót használunk, akkor egyrészt maszkhatású lesz a végeredmény, másrészt nemhogy nem fiatalít, hanem pont az ellenkezőjét váltja ki, öregíti viselőjét.  Ha barnásabb árnyalatot szeretnénk elérni, akkor se válasszunk sötétebb árnyalatú alapozót, ehelyett használjunk bronzosítót. A nehéz, sűrű állagú alapozók helyett olyat keressünk, ami folyékony, könnyű textúrájú és lehetőség szerint fényvisszaverő hatású. A folyékony termékek kevésbé hajlamosak megülni a finom ráncokban. Az alapozót vigyük fel a nyakunkra is, hogy szép átmenetet képezzen. A tartósabb, szebb eredményért használjunk alá úgynevezett primert, ami hidratál, kiegyenlíti a bőrfelszínt, és egységes bőrképet ad. Ráadásul tartósabbá is válik a sminkünk. 

  • Pirosító

Egy jól megválasztott, természetes színű pirosító ragyogóbbnak és fiatalosabbnak mutatja az arcunkat. A pirosító  az arc formáinak korrigálására is alkalmas. Mivel a pír sötétebb, mint az arc, karcsúsító hatása van. Ha szeretnénk keskenyebbnek mutatni az arcot, akkor a halántékra is kerülhet egy kevés a pirosítóból. A toka is eltüntethető, elég pár ecsetvonás az áll alá. Figyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba, keveset vigyünk fel belőle, hogy természetes hatást érjünk el. Népszerűek a csillámos termékek,  de jó, ha szem előtt tartjuk, hogy a fényes pigmentek kiemelik az esetleges ráncokat.

  • Ajak

Az ajakkontúrnál a ceruzát ne csak a szánk kontúrjának megrajzolásához használjuk,  hanem satírozzuk ki az egészet, mintha rúzsoznánk. Így egységes,  elegáns és profi végeredményt kapunk. Világos árnyalatú és matt rúzzsal tovább fiatalodhatunk.

  • A szemöldök

Sokan elhanyagolják ezt a lépést, pedig a szemöldök hangsúlyozása az egyik legfontosabb lépés a sminkelésnél, hiszen keretbe foglal. A szemöldök színe, íve teszi tökéletessé a tekintetet, és fiatalossá a megjelenést. Keményíti az arcot, ha  túlrajzoljuk a szemöldököt. Ne használjunk nagyon sötét színeket szemöldöködre, főleg ha világosabb színű a hajunk. A túl vékony szemöldök öregít.

  • Szem

A szem sminkelésével tudunk a legtöbbet „csalni” ugyanis a szem élénksége a fiatalos megjelenés titka. A szem alatti apróbb ráncok és a karikák eltüntetésére használjunk a bőrünk természetes színénél eggyel világosabb korrektort. Egy apró trükk a lelógó szemhéjra: a szemöldök alatti részre sötétebb szemhéjport vigyünk fel, ezzel a lelógó szemhéjat szinte megemeljük. Itt is igaz, hogy a fényes csillogó színek, még inkább kiemelik a ráncokat. Ha már megjelentek a szem körül az apró szarkalábak, akkor ezeket inkább kerüljük. Válasszunk helyette matt, világos árnyalatokat. Ha ívet adunk a szempillánknak, fiatalítja és megnyitja a tekintetet, nagyobbnak és fényesebbnek mutatja a szemeket. Nem árt alkalmazni. 

logo2.jpg

 

5 sminktipp amivel éveket fiatalodhatunk Tovább
5 jel, hogy durván cukorfüggő vagy!

5 jel, hogy durván cukorfüggő vagy!

tul_sok_cukrot_fogyasztasz.jpgAz édes íz egyszerűen ellenállhatatlan, de ha túl sok cukrot eszel, a szervezet jelez. Mikor kellene visszafogni a cukorfogyasztást? Ha ismerősek ezek  a jelek. Téged érint?

  • Problémás bőr

A túlzott cukorfogyasztás előbb-utóbb a bőrünkön is meglátszik. Ha az állkapocs mentén gyakran jelennek meg pattanások, gyulladások, egyértelműen jelzik, hogy ideje csökkenteni a cukor bevitelt. Sőt a sok cukor másik következménye, hogy a bőr kollagén- és elasztin tartalmának csökkenése miatt korunkhoz képest sokkal előbb ráncosodunk. Olyan folyamatokat indít be a szervezetben, amelyek csökkentik a bőr rugalmasságát, és megnehezítik a feszességet adó kollagén regenerálódását. Még egy nyomos ok, hogy figyeljünk oda a mértékletességre!

  • Csillapíthatatlan édesség utáni vágy

Cukor – az igazi csábító: minél többet eszünk, annál többet kívánunk belőle. Sajnos ez egy ördögi kör. Ennek oka, hogy egy idő után az ízlelőbimbóink megszokják a cukros ízt, és egyre nagyobb adagra van szükség ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást. Pont úgy működik, mint a drog. Az ízlelőbimbók ugyanis könnyen eltompulnak, ezért jobban vágyunk valami édesre.

  • Alacsony energiaszint

Ha a reggelire vagy ebédre tömény cukros ételt fogyasztunk, ne csodálkozzunk azon, hogy délutánra kimerültek és farkaséhesek vagyunk. A cukor hirtelen megdobja a vércukorszintet, ami aztán ugyanolyan hirtelen le is esik, ez pedig fáradtsághoz vezet. A szervezetünknek az energiatermeléshez szüksége van a cukorban lévő glükózra,  fontos, hogy ennek mértéke állandó legyen. A hirtelen túl sok cukor bevitele elszívja az energiát a testünkből.

  • Puffadás

Bizony ez a kellemetlen tünet is a sok cukor számlájára írandó. Sajnos a szervezet számára egy nehezen emészthető anyag, ezért okoz felfúvódást, puffadást. Még ha oda is figyelünk a mérsékelt cukorfogyasztásra, azaz kiiktatjuk az édességeket vagy nem teszünk cukrot a kávénkba, akkor is kerülhet annyi cukor a szervezetünkbe, ami puffadást okoz. (egy előző cikkben bővebben olvashatsz a rejtett cukrokról) Aki hajlamos a puffadásra, annak vigyáznia kell az almával, a körtével, a mangóval és a szárított gyümölcsökkel is.

  • Gyengébb  immunrendszer

A túl sok cukorbevitel gyengíti a szervezet védekező rendszerét. Az immunrendszer 70 %-a az emésztőrendszerben található, működését az egészséges bélbaktériumok támogatják. A cukorban bővelkedő étkezés a káros bélbaktériumok és gombák fejlődését segíti elő, ami negatívan befolyásolja a védekezőrendszert. A káros baktériumok különösen örvendeznek a cukor jelenlétének. Ne adjuk meg ezt az örömet nekik!

Persze azért néha belefér egy kis bűnözés - olykor a lelkünknek van szüksége az édességre, a lényeg itt is a mértékletesség.

Milyen alternatív édesítőszereket használhatunk?

Méz 

Közel 200 tápanyag található benne. Mivel ez is cukor, a túlzott fogyasztása hizlal, ám a glikémiás indexe fele a sima cukorénak.

Nyírfacukor

A cukorhoz hasonlóan használható, túlzott fogyasztás esetén hasmenést okozhat.

Eritrit

100%-ban természetes édesítő, használata biztonságos. Kevés kalóriát tartalmaz és jó az emészthetősége valamint egyáltalán nem hizlal. 

Stevia

Természetes édesítőszer, a stevia nevű növényből vonják ki. Egyáltalán nem emeli meg a vércukorszintet, nincs kalóriatartalma.

dr_banner_parpercegeszseg_300x250_2017-08-30_1505808832.jpg

logo2.jpg

5 jel, hogy durván cukorfüggő vagy! Tovább
Nem mindegy melyik vitamint mikor vesszük be!

Nem mindegy melyik vitamint mikor vesszük be!

melyik_vitamint_mikor.jpgAz optimális az lenne, ha a létfontosságú vitaminokat táplálékkal tudnánk bevinni a szervezetünkbe, de ez gyakran kivitelezhetetlen. Ezért sokan szednek különböző vitaminokat tabletta formájában, de az optimális hatás elérése érdekében érdemes helyesen alkalmazni e készítményeket. Nem árt ismerni néhány egyszerű szabályt. 

  • C- vitamin

A napi ajánlott C-vitamin-bevitel 200 mg, de az influenza időszakban, illetve ha már elkaptuk a betegséget akár  1000 mg-ra is emelhetjük az adagot. Mivel a szervezetünk egyáltalán nem képes tárolni, így folyamatos szedése indokolt. Érdemes nyújtott hatású készítményt vásárolni vagy a napi adagot több részletre elosztani. Jó, ha tudjuk, hogy nagyobb a C-vitamin-szükséglete a dohányzó vagy beteg embernek, a várandós nőnek, valamint az intenzíven sportolóknak. Nagy mennyiségű szénhidrát bevitel 6 órán át 50%-kal is képes csökkenteni a C-vitamint. Ahhoz, hogy az említett 200 mg C-vitamint természetes forrásból tudjuk pótolni napi 3-4 narancsot vagy 4-5 kivit kellene megennünk. 

  • Vas

A vasat éhgyomorra a legjobb bevenni. Ha olyan készítményt választottunk, amelyből több tabletta adja ki a napi adagot, akkor étkezések előtt fél órával vegyük be. A C-vitamin segíti a felszívódását, érdemes ezzel együtt a szervezetbe juttatni. Ezzel szemben figyeljünk arra, hogy a magnézium gátolja a hasznosulást, ezért a kettő bevétele között teljen el pár óra.

  • Magnézium

A magnéziumnak számos pozitív hatása van a szervezetünkre, több mint 300 testi funkció működését segíti. Magnéziummal kapcsolatos gyakori tévhit, hogy étkezés után kell bevenni, pedig ilyenkor megköti a gyomorsavat. Ebben az esetben nehezebben sikerül megemészteni a táplálékot, olyan kellemetlen tünetek léphetnek fel, mint a puffadás, gyomorégés. Magnéziumot éhgyomorra vegyünk be vagy két étkezés között. Az edzés során fellépő izomgörcsök elkerülhetőek, ha testmozgás előtt magnéziumot veszünk magunkhoz. Ha nyugtató hatását szeretnénk élvezni, akkor  lefekvés előtti szedése indokolt.

  • Kalcium

Ha rendszeresen sportolunk, akkor a kalciumot  edzés után szedjük be, ilyenkor épül be legjobban az izmokba. A D-vitaminnal érdemes párosítani a kalciumot, mert a hasznosulását támogatja. Ráadásul az őszi, téli borongós hónapok alatt gyakran alakul ki D-vitamin hiány, pótlásáról ezért különösen fontos ekkor gondoskodunk.  A kalcium felszívódását sok élelmiszer, illetve meleg ital gátolja, ezért ne fogyasszunk vele egy időben brokkolit, spenótot és teát. Ha vasat és kalciumot is szedünk, akkor ezt a kettőt ne együtt vegyük be!

  • Cink

A cink segíti a szénhidrát-anyagcserét és a vércukor egyensúlyának fenntartását. Sőt akinek hullik a haja célravezető cinket szednie kúraszerűen, mely a szervezetben befolyásolja a haj növekedését és annak állapotát. A cink hajra gyakorolt hatását bizonyítja, hogy számos hajápolási készítmény tartalmazza. A cinket étkezés előtt vagy után két órával ajánlott beszedni. A szervezet nem képes tárolni, így folyamatos pótlására van szükség.  Vigyázzunk arra, hogy nehogy túladagoljuk, ha fémes ízt érzünk a szánkban, azonnal csökkenteni kell a bevitt mennyiséget! 

dr_banner_parpercegeszseg_300x250_2017-08-30_1505808832.jpg

logo2.jpg

 

 

Nem mindegy melyik vitamint mikor vesszük be! Tovább
süti beállítások módosítása