Pár perc az egészségért

Ekcéma - hogyan legyünk tünetmentesek!

Ekcéma - hogyan legyünk tünetmentesek!

ekcema-van_megoldas.jpgAz ekcéma a leggyakoribb bőrbetegségek közé sorolható, a lakosság mintegy 10%-át érinti, többnyire allergiás válaszreakcióként kialakuló bőrgyulladás. Jellemző tünetei, melyek szabad szemmel is jól láthatóak a száraz, hámló, berepedezett, viszkető bőr, vörös foltok, mely a vakarás hatására duzzadt, nedvedző hólyagokká alakul. Leggyakrabban érintett területek a fejbőr, arc, kéz, és a hajlatok.

Mitől alakulhat ki?

Az ekcéma kialakulásának pontos okait nagyon nehéz megtalálni, de amik a leggyakrabban elő szoktak fordulni: különböző környezeti hatások (tisztítószerek, kozmetikumok, allergének, fémek, mint a nikkel és a króm, tartósító szerek), a lelki tényezők is jelentősen befolyásolhatják a tünetek létrejöttét (a stressz szoros összefüggésbe hozható az ekcémával), káros anyagok elszaporodása a szervezetben, legyengült immunrendszer. Gyakori, hogy az ekcémával a szénanátha is párosul.

Hogyan válhatunk tünetmentessé?

Az ekcéma leginkább tünetmentessé tehető, teljesen nem gyógyítható meg. Azonban gondos odafigyeléssel, megelőzéssel elejét vehetjük az ekcéma fellángolásának és elkerülhetjük a tünetek megjelenését. Nézzük hogyan:

  • Bőr állandó, és folyamatos hidratálása!

Az ekcémás bőr mindig száraz, sérülékeny, ezért fontos a folyamatos hidratálás, a bőr zsírozása. Mindennapi testápoláshoz olyan terméket válasszunk, ami minél kevesebb mesterséges anyagot tartalmaz, és lehetőleg pótolja a bőr természetes vízmegkötő anyagait.  Ekcémára nagyon jó a kakaóvajat, shea-vajat, ligetszépét és a körömvirágot tartalmazó bőrápoló termékek, ezek mindegyike kiváló a nagyon száraz bőr ápolására. Aki ekcémában szenved, minden kézmosás után hidratáljon, a hideg időben lehetőleg hordjon kesztyűt! Egy héten egyszer vékonyan mandulaolajjal kenjük be az érintett területet, puha, bársonyos lesz tőle a bőr, és rengeteg tápanyag van ebben az olajban. Keverhetünk hozzá pár csepp levendula vagy teafa olajat. A ligetszépe olaj sokat segíthet az ekcéma kialakulásának megelőzésében, illetve a fellángoló tünetek visszaszorításában, hiszen gyulladásgátló, ezen kívül a ligetszépe olaj antioxidáns hatású.

  • Takarításhoz használjunk kesztyűt

Kerüljük a közvetlen érintkezést az erős vegyszerekkel, háztartási tisztítószerekkel, ezek használatakor mindig viseljünk kesztyűt (gyógyszertárban kapható vizsgáló kesztyű különböző méretben).

  • Jól bevált gyógyteák

A kamilla, a csalán és a zöldtea enyhíthetik a tüneteket, naponta legalább napi 2-3 csészével igyunk meg valamelyikből! Emellett fogyasszunk sok-sok  folyadékot!

  • Előtérben az E-vitamin

Javasolt az E vitamin szedése vagy E vitaminban gazdag ételek fogyasztása (dió, olajos magvak, avokádó), melyek csökkenti a bőrszárazságot ezáltal a viszketést.

  • Diéta

Sok tanulmány arról számol be, hogy a diéta segíthet az ekcéma kordában tartásában. Például a tejtermékek, a glutén, a feldolgozott élelmiszerek és a diófélék kiiktatása az étrendünkből. 

Azonnali segítség a viszketés ellen!  A Bioderma Atoderm SOS Spray megoldást nyújt az átmeneti és tartós viszketés esetén egyaránt.  A bőr 60 másodpercen belül megnyugszik és csökken a viszketési inger. Hosszan tartó hidratálást és intenzív védelmet biztosít. Most meg is nyerheti: Részletek itt a Pár perc az egészségért facebook oldalon!
nyeremenyjatek.jpg

Minél hosszabb tünetmentes időszakot kívánok!

Ekcéma - hogyan legyünk tünetmentesek! Tovább
3D Gallery-ben jártunk – ahol életre kelnek a képek!

3D Gallery-ben jártunk – ahol életre kelnek a képek!

3d_gallery.jpg

Budapesten a belváros szívében felfedeztünk egy remek programlehetőséget, Magyarország egyetlen vizuális galériáját, mely abszolút egyedi, újfajta szórakozási lehetőséget kínál. Mindenben más, mint egy hagyományos galéria és minden korosztály számára szórakoztató. Egy kiállítás, ahol nemcsak külső szemlélői, hanem egyben részesei is lehetünk a művészetnek. Itt bátran szabadjára engedhetjük a fantáziánkat, kreativitásunkat, és az alkotások főszereplőivé válhatunk, felhasználva a digitális technikát.

Mitől különleges a 3D Gallery?

Ezen a kiállításon nem találkozunk a hagyományos feliratokkal, mint: „ne érintse meg a képeket” vagy „tilos fotózni”. Itt minden az interaktivitásról szól, ez az a hely, ahol kötelező elővenni a mobilokat, fényképezőgépeket, a festményeket pedig szabadon megérinthetjük a legtökéletesebb művészi kép megalkotásához. A különleges technikával készült képek bebizonyítják, hogy milyen sokat jelent a perspektíva.

26240809_1580544531983149_8541543176326257133_o.jpg

A 3 dimenziós hatás illetve az optikai illúziók révén életre kelnek a képek! Mi magunk is megkomponálhatjuk a képeket, de a galériában található fényképezőgép-ikont ábrázoló matricák, és az ötleteket adó illusztrációk segítenek a még előnyösebb képalkotás érdekében. Nincs más dolgunk, mint elővenni a fényképezőgépeket, és kezdetét is vehetik a vicces beállítások, pózolások, készülhetnek a remek alkotások, melyek megmutatják, mennyire szárnyal a képzeletünk. Ez egy valóban szórakoztató és élménydús időtöltés, az órák csak úgy repülnek.

Zsebeljük be a széfből kiömlő pénzkötegeket, álljuk ki a késdobáló próbáját, bújjunk el a paparazzik elől,  vegye kezdetét  tandemugrás, fékezzük meg a T-REX-et, ugorjunk át a háztetőre a vulkánkitörés elől, változzunk angyallá, balerinává. Hogy csak párat említsünk a lehetőségek tárházából. 300 nm-en több mint 30 attrakció várja a kreatív, alkotni vágyó gyerekeket, felnőtteket.

Időkorlát nélkül, szabadon alkothatunk a galériában. Ha kedvünk van, akkor a kiállítás alatt egy kincskereső vetélkedőn is részt vehetünk. A művészi képek elkészítését követően, a tárlatvezetők szívesen ajánlanak ötleteket, pózolási technikákat, készítenek közös fényképeket a családról, baráti társaságról, melyeket e-mailben kapunk meg.

A galéria tulajdonosai folyamatosan újabb ötleteket valósítanak meg, a tárlat negyedévente megújul, így később is érdemes újra ellátogatni a galériába! 

Legyen szó egy családi kikapcsolódásról, baráti összejövetelről, születésnapról, lánybúcsúról, csapatépítő tréningről, a 3d Gallery Budapest tökéletes választás! Mindenkinek ajánljuk, hogy próbálja ki!

galeria.png

Cím: 1223 Budapest, Nagytétényi út 37.
Telefonszám: +36 (20) 391 5337
Weboldal:https://www.3d-gallery.hu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/3Dgallerybp

 

 

 

3D Gallery-ben jártunk – ahol életre kelnek a képek! Tovább
5 ok amiért nem sikerül lefogynod!

5 ok amiért nem sikerül lefogynod!

sikertelen_fogyokura.jpgRégóta fogyókúrázol, mégsem sikerül látványos eredményt elérni? Ha több hónapja próbálsz egészségesebben étkezni, rendszeresen mozogni, de a várt eredmény ennek ellenére elmarad, érdemes az alábbi pár dolgot átgondolni:

  • Túl sok salátaöntet!

Ha fogyókúra akkor saláta! Kétségkívül a saláta az egyik legegészségesebb fogyókúrás étel, azonban ha folyton magas kalóriatartalmú dresszingekkel fogyasztjuk, már jóval kevésbé diétás. Sajnos az édes salátaöntetek rejtik a legtöbb cukrot, ezzel történik meg a kompenzáció a kívánt ízhatás eléréséért. Érdemes odafigyelni a salátaöntetek és feltétek kalóriatartalmára! A kész salátaöntetek megvásárlása helyett készítsük el mi magunk a natúr joghurtból, ecetből, olívaolajból, friss zöldfűszerekből.  Nagy előnyük, hogy kevesebb adalékanyagot tartalmaznak.

  • Testedzés után mindegy, mit eszik az ember!

Heti három alkalommal 45 perc izzadás a futópadon, ahogy kell! A fogyókúrázók hajlamosak egy keményebb edzés után azt gondolni, hogy aznap jobban elengedhetik magukat, többet ehetnek. A futás, kardiómozgás valóban égeti a kalóriákat, szinte minden más tevékenységnél jobban, így pont megfelelő módszer arra, hogy a fogyáshoz szükséges kalóriadeficitet előidézze. Ugyanakkor fontos mellette odafigyelni az étkezésre is, sport után ne engedjük el magunkat! Az edzés után jelentkező éhségen könnyen úrrá lehetünk, ha megiszunk egy pohár vizet, és az első órában magas fehérjetartalmú ételt eszünk, például görög joghurtot. Így a gyomor nem marad üres, nem érzünk kényszert arra, hogy kiegyük a hűtő tartalmát. 

  • Diétázás során komplett élelmiszercsoportok elhagyása!

Sok népszerű diéta alapja, hogy egyes élelmiszercsoportokat kiiktat a táplálkozás során, például ilyen a szénhidrátmentes diéta. Ez hiányállapotot idéz elő a  szervezetben, ráadásul elviselhetetlen sóvárgást okoz. A megoldás, hogy minden élelmiszercsoportból válasszunk egészséges fogásokat, de figyeljünk oda az adagokra. 20-30 éves korunk körül égeti el a legtöbb tápanyagot szervezetünk, ezt követően, ahogy idősödünk egyre kevesebb kalóriára lesz szükségünk!

Csodadiéták helyett serkentsük az emésztést!

Megfelelő emésztés nélkül nincs sikeres fogyókúra. Törekedjünk arra, hogy minél több rostban gazdag élelmiszert juttassunk a szervezetünkbe, az emésztés elősegítése érdekében elegendő folyadékot igyunk, illetve fogyasszunk jó baktériumot tartalmazó (savanyú káposzta, kefir) ételeket. 

  • Nincs meg a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel!

Több kutatás is alátámasztja, hogy a vízivás fogyaszt. Ha evés előtt megiszol egy pohár vizet, vagy magas nedvességtartalmú zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztasz, hamarabb eltelsz. Emellett a vízivás az anyagcserét is felgyorsítja, valamint csökkenti a sóvárgást a cukortartalmú ételek, italok iránt.

  • Pajzsmirigy probléma

Ha súlyfelesleggel küzdünk, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az életmódunkkal van baj. Gondosan odafigyelünk arra, mit eszünk, hetente négyszer izzadunk az edzőteremben, de a mérleg nyelve csak nem akar lefelé mozdulni? Nos, ilyen esetben a pajzsmirigyünkkel lehet a probléma, amit ha nem próbálunk meg helyre hozni, ne is álmodjunk a kívánt súlyról. Ha a pajzsmiriggyel valami nincsen rendben az sok egyéb gondot is okozhat. A fáradékonyság, depresszió és vérszegénység mellett súlygyarapodással is jár a pajzsmirigy-alulműködés. Indokolatlan súlygyarapodás, illetve sikertelen fogyókúra esetén kérjünk a háziorvostól pajzsmirigy vizsgálatra irányuló beutalót.

Legyünk motiváltak! Képzeljük el magunkat az álom alakban, és tegyünk érte minden nap! 

300x250_atodermbanner_1514802483.jpg

5 ok amiért nem sikerül lefogynod! Tovább
Szervezetünk 7 fontos jelzése, amit vegyünk komolyan!

Szervezetünk 7 fontos jelzése, amit vegyünk komolyan!

ppe_12345_1.jpgAmikor a szervezetünkben az egyensúlyi folyamat megszakad, a testünk jelzéseket küld, hogy valami nincs rendben. Ezekre érdemes figyelni, hiszen ha időben felismerjük ezeket a jelzéseket, megelőzhetjük a komolyabb problémákat.

  • Töredezett haj, berepedezett, vékony köröm

A töredezett haj és a berepedezett körmök kalcium és D-vitamin hiányra utalnak. Ilyen tünetek esetén fogyasszunk több kalciumban és D-vitaminban gazdag ételt, mint például hüvelyesek, teljes kiőrlésű pékárúk, búzacsíra, tejtermék.

  • Görcs a vádliban

Szörnyű arra ébredni, hogy iszonyú fájdalmas görcsbe szorul a vádlink, ez a jelenség igen gyakran éjszaka tör ránk, feszítő fájdalmat okozva. A magnézium az az anyag, amely szükséges az ingerületek továbbításához, az izmok elernyesztéséhez. Akik gyakran tapasztalják ezt a tünetet, szedjenek megelőzésként magnéziumot, vagy növeljék erőteljesebben a magnéziumban gazdag ételek bevitelét a szervezetbe. Magnéziumban gazdag ételek: diófélék, mandula, cukkini, brokkoli, banán.

  • Tenger gyümölcsei iránti olthatatlan vágy

Amennyiben a megszokottnál jobban kívánjuk a tenger gyümölcseit, valószínűleg jódhiányunk van. A jódozott konyhasó fogyasztás elterjedésével az utóbbi években Magyarországon jelentősen csökkent a jódhiányban szenvedők száma. Azonban ritkán így is előfordulhat a hiányállapot. A jód rendkívül fontos a pajzsmirigy megfelelő működéséhez.  Ha a pajzsmirigyhez nem jut elegendő jód, akkor az nem tudja ellátni a feladatait, nem képes elegendő pajzsmirigy-hormont termelni. 

  • Sóvárgás az édesség iránt

Szüntelen édesség iránti vágy gyötör? Általában a kimerülés, stressz okozza azt, hogy túlzottan kívánjuk az édességet, ilyenkor  a szervezet igényli a glükózt, mint energiaforrást. Ha gyakran érezzük a leküzdhetetlen vágyat a magas cukortartalmú élelmiszerek iránt, könnyen lehet, hogy rejtett probléma áll a háttérben, például Candida. Ennek az  élesztőgombának a  legfőbb tápláléka a szénhidrát. A gyors pótlás érdekében gyakran fellép a cukoréhség. Orvosi vizsgálat igazolhatja a betegség gyanúját. Enyhébb esetben elkerülhető a gyógyszeres kezelés,  a speciális Candida diétával.  

  • Ínyvérzés

Az ínyvérzés adódhat nem megfelelő szájhigiéniából is. Azonban a szűnni nem akaró ínyvérzés a C-vitamin hiány egyik jele is lehet. Étrend kiegészítők helyett először próbájuk meg természetes forrásból pótolni, mint csipkebogyó, káposztafélék és citrusfélék.

  • Kirepedezett szájszélek

Testünk ezzel azt akarja jelezni, hogy B-vitamin- és vashiányunk van,  több zöldséget, soványabb húsokat és tojást lenne érdemes fogyasztani. A helyi kezelés, krémek segíthetnek de csak akkor, ha az étrendbe már beiktattuk a szükséges B - vitamin forrásokat.

  • Viszkető kiütések

Ha a kiütések és bőrproblémák nem javulnak a vénymentes krémek hatására, akkor a viszketés akár gluténérzékenységre is utalhat. A gluténérzékenység eddig ismert egyetlen módja a glutén elhagyása. Ha nem vagyunk biztosak benne, kérjünk egy vérvizsgálatot orvosunktól.

Érdemes figyelni a fenti jelzésekre!

2018_05_banner-300x250_1527825852.jpg

 

 

Szervezetünk 7 fontos jelzése, amit vegyünk komolyan! Tovább
5 hasznos tipp síelőknek!

5 hasznos tipp síelőknek!

5_hasznos_tanacs_sieloknek.jpgAz egyik legkedveltebb téli sport a síelés. Nincs is annál jobb, mint egy gyönyörű, tiszta napsütéses napon körülnézni a 2-3000 méter magas hegyek tetején, lecsúszni a csillogó, ropogó hóban, este pedig betérni egy hangulatos hüttébe.  Nem árt azért a síelésre is felkészülni, és pár dologra odafigyelni:

  • Bemelegítés

Sok sérülés származik abból, hogy nem megfelelően bemelegedett, átmozgatott izmokkal indulunk neki a lejtőknek. Ezt a pár perces bemelegítést soha ne hagyjuk ki! Aki a hétköznapokban nem szokott sportolni, utazás előtt pár héttel kezdjen el speciálisan a síelés által igénybe vett izomcsoportokra edzeni. Még ha nagyon edzettek is vagyunk, a sípályákon nem árt, ha tisztában  vagyunk saját képességeinkkel és csak olyan nehézségű pályán és olyan sebességgel síelünk, hogy biztonsággal meg is érkezzünk.

  • Napszemüveg / síszemüveg viselése

Síeléskor minden alkalommal viseljünk síszemüveget vagy napszemüveget. Valamilyen védelem mindenképpen szükséges egyrészt a menetszél ellen, másrészt a zavartalan látás érdekében, hiszen a szem számára szokatlan az összefüggő fehér, vakító hótakaró, főleg különböző időjárási körülmények között. A hóról visszaverődő erős fehér fény súlyos szemkárosodást okozhat. A napszemüveg kimondottan napos időben praktikus, egyéb esetben inkább a síszemüveg ajánlott, hiszen ha már kicsit is borúsabb az idő, és valamilyen nedvesség éri kívülről a lencsét, akkor onnantól párásodni fog és gyakorlatilag nem lehet látni benne semmit.

  • Fényvédő krém

Télen is gondoskodnunk kell a megfelelő fényvédelemről. Síelés közben arcunk és kezünk bőrfelülete van leginkább kitéve a hideg, a szél és a magas UV-sugárzás károsító hatásának. Havas terepen, hegyen nagyon könnyen leég a bőr. A napvédő készítmények nemcsak ettől óvnak meg, de segíthetnek a kiszáradás, a bőrirritáció, a pigmentproblémák megelőzésében, sőt védelmet nyújtanak a korai bőröregedés ellen is. A Bioderma Photoderm fényvédő termékei  maximális védelmet biztosítanak minden bőrtípusra. Az UVA elleni védelme megakadályozza a bőr idő előtti öregedését és a napérzékenység tüneteinek kialakulását.

„Jó tudni, hogy 1000 méterenként 15%-kal nő az UV-sugárzás, és a hó a napfény 80%-át visszaveri!„

A fényvédőkrémeket nem elég a sípályán felvinni a bőrre, hanem már előtte egy félórával át kell krémezni a fedetlen területeket, napközben pedig érdemes ismételni. 

  • Ajak ápolása

Az ajkak nagyon érzékenyek, próbáljuk elkerülni a kiszáradást, mert a cserepes ajkak kirepedhetnek, kisebesedhetnek. Egy jó minőségű ajakápoló mindig legyen a kabátunk zsebében. Keressünk olyan terméket, amely valóban hatékony védelmet nyújt az UV-sugarak ellen, emellett tápláló, és óv a szél és a hideg ellen. Indulás előtt kenjük be a szánkat erős fényvédő hatású ajakápoló balzsammal, majd időről-időre ismételjük meg.

  • Ne csak magunkat, hanem az autónkat is készítsük fel!

Fontos, ha autóval megyünk, azt is készítsük fel a téli időjárásra. A téli gumi és a hólánc elengedhetetlen. A személyes holmikon és a sífelszerelésen kívül mindig legyen nálunk takaró, elemlámpa, és folyadék! A mobiltelefonunk pedig legyen feltöltve. Érdemes mindenre felkészülni, hiszen télen a hegyi utakon akár el is akadhatunk az autónkkal.   

Érdemes mindenkinek kipróbálni a síelést!

logo2.jpg

5 hasznos tipp síelőknek! Tovább
5 leghatásosabb tipp, amivel megelőzhetjük az influenzát!

5 leghatásosabb tipp, amivel megelőzhetjük az influenzát!

influenza.jpgRitka az olyan tél, amikor megússzuk influenzajárvány nélkül, főleg mostanában az enyhe tél rendkívüli módon kedvez ennek a vírusnak. Egyre többen dőlnek ki az influenzától illetve egyéb télen szokásos betegségtől.  Kezdd el a betegség elleni védekezést már most:

  • Gyakori kézmosás

Nagyon fontos tényező az influenza megelőzésénél a higiénia, mindenekelőtt pedig a gyakori kézmosás. Napközben a  kezünk megszámlálhatatlanul sok kórokozót szed össze akár tömegközlekedés során, akár a munkahelyünkön, bevásárlóközpontokban. Ha tehetjük, legyen nálunk kézfertőtlenítő gél. Bár az alapos kézmosást nem pótolja, de ideiglenesen sokat segít, így alkalmazása fokozottan ajánlott! Nem árt tudni, hogy sajnos a kórokozók rendkívül ellenállóak, az influenzavírusok papíron 8-12 órán megőrzik fertőzőképességüket, nedves felületeken akár 72 órán át is fennmaradnak.

  • Fertőtlenítsük a lakás levegőjét

Számos kutatás bizonyította, hogy az influenzavírus száraz levegőben tud a legkönnyebben terjedni, ráadásul a szárazság az orr védekezőképességét is gyengíti. Éppen ezért célszerű a lakásunkban gyakran párologtatni! A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás, ha a radiátorra teszünk egy illóolajjal és vízzel teli tálat. Léteznek olyan illóolajok, amelyek kimondottan arra használhatóak, hogy fertőtlenítsék a szoba levegőjét. Ilyen célra a legjobb választás az eukaliptusz-, citrom, teafa illóolaj! Fontos emellett, hogy naponta többször szellőztessünk!

Mi magunk is készíthetünk levegőfertőtlenítő spray-t, amit akár az irodánkban is használhatunk. 1 l vízhez adjunk hozzá 10 ml alkoholt (pl. vodka), majd csepegtessünk bele 10-10 csepp 100 %-os citromolajat és levendula illóolajat. A citromnak kiváló fertőtlenítő és vírusellenes hatása van, a levendula pedig légzéskönnyítő, és gombaellenes hatással bír. A keveréket töltsük egy pumpás flakonba és máris használhatjuk a helységek levegőjének fertőtlenítésére. 

  • Szauna, sóbarlang az immunrendszer erősítésére

Nagyon jó hatással van a szervezetünkre, ha a téli időszakban rendszeresen szaunázunk. A szauna forrósága kihozza a szervezetünkben felhalmozódott méreganyagokat, a hideg-meleg váltózuhany pedig még ellenállóbbá tesz a kórokozókkal szemben. Azonban, ha érezzük magunkon az influenza első tüneteit, akkor tilos szaunába menni! Az influenza megelőzésére szintén remek megoldás a sóbarlang, mely igazi felüdülés a szervezet immunrendszerének. A tisztított levegővel ellátott helyiségekben, halogenerátorok tiszta, száraz sót pumpálnak. Miközben a sóban gazdag levegőt belélegezzük, a tüdő és a hörgők tisztulnak. A só antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású.  

  • Támogassuk az immunrendszerünket!

Ha influenzáról vagy megfázásról van szó, akkor a D-vitamin is legalább annyira fontos, mint a C-vitamin, mivel a napon töltött órák számának csökkenésével egyenes arányban, szervezetünk D-vitamin-szintje is csökken. Fogyasszunk minél több citrusfélét, kivit, csipkebogyót, káposztát nyersen, a D-vitamin pótlás érdekében pedig tengeri halakat,  tojást, májat, tejtermékeket.

  • Természetes immunerősítők

Hatékonyan tudunk védekezni a téli nyavalyák ellen a természetes antibiotikumként ható propolisszal, az immunrendszert erősítő és gyulladáscsökkentő bíborkasvirág-kivonattal (más néven echinacea akár tea akár cseppek formájában), homoktövissel, a rengeteg C-vitamint tartalmazó csipkebogyóval.  Szintén csodákra képes a több százféle kórokozó és a gomba számos fajtája ellen hatékonyan fellépő grapefruitmag-kivonat csepp is.  Ha nem riadunk vissza a fokhagymától, hetente egyszer abból is elrágcsálhatunk egy gerezdet a kellő védelemért. Ezek mind kiválóak a megelőzésre, de ha már ledöntött a lábunkról a vírus, akkor is érdemes alkalmazni valamelyiket, hogy hamarabb felgyógyuljunk.

Minden kedves Olvasómnak influenza mentes telet kívánok! 

remington-autocurler_300x250_1.png

 

5 leghatásosabb tipp, amivel megelőzhetjük az influenzát! Tovább
Teszt - Remington hajgöndörítő

Teszt - Remington hajgöndörítő

Remington Keratin Protect Auto Curler hajgöndörítő

p_20180114_104326-2.jpgKi ne vágyna olykor arra, hogy laza hullámokkal vagy dúsan a vállra omló loknikkal, esetleg göndörödő fürtökkel dobja fel a megjelenését? Mindig vágyakozva néztem a hajsütőket, de aztán hamar lebeszéltem magam, mondván, hogy túl macerás, kétbalkezes vagyok hozzá. Egészen addig ez volt a véleményem, amíg nem volt szerencsém kipróbálni a kiváló minőségű Remington Keratin Protect Auto Curler automatikus hajgöndörítőjét. Tapasztalat után mondhatom, hogy gyerekjáték vele gyönyörű, hullámos vagy göndör frizurákat készíteni.

A „titok”, hogy a készülék automatikusan süti be a tincseket, mindezt úgy, hogy közben megóvja hajunk egészségét és nem károsítja!

A Remington hajsütője ergonomikus kialakításának köszönhetően kényelmesen kézre áll, valóban könnyen használható még a nehezebben hozzáférhető részeken is. Ennél a készüléknél még véletlenül sem tudjuk megégetni magunkat, hiszen a hajsütő fűtött hengere egy speciális belső részben kapott helyett. Külön nagy előny, hogy a keratinnal és mandulaolajjal impregnált kerámia bevonat maximálisan ügyel a hajszálak védelmére a formázás alatt, megőrizve hajunk egészségét.

Lássuk gyakorlatban...

r1.jpg

Hajmosás után használjunk hővédő terméket, majd szárítsuk meg teljesen a hajat, sose használjuk nedves hajon a hajsütővasat. Ezután kapcsoljuk be a Remington Keratin Protect Auto Curler hajgöndörítő készüléket, amin a 7 hőmérséklet-, és 4 időzítő beállítás lehetővé teszi, hogy a hajhossztól és hajtípustól függően igényeink szerint készítsük el a frizuránkat.  Az időzítő beállításával - amit az LCD kijelzőn nyomon követhetünk - a loknik feszességét befolyásolhatjuk, attól függően, hogy az 5, 10 vagy 15 másodpercet választjuk.  

Az 5 másodperces módnál a készülék laza hullámok elkészítésére alkalmas, a 15 másodperces módnál határozott göndörséget kölcsönöz a hajunknak. Én a középső (10 másodpercet) választottam. Nekem személy szerint nagy kedvencem lett a PRO+ beállítási lehetőség, melynél még az igénybevett haj is könnyebben kezelhető, hiszen ez a funkció lehetővé teszi az alacsonyabb, 185°C-os hőmérsékleten való hajformázást. A bekapcsolást követően a gép pillanatok alatt eléri a kívánt hőmérsékletet, és már kezdődhet is a kreatív  hajformázás. A gépen a csavarás forgatásiránya is állítható, így készülhet akár jobbra akár balra csavarodó egyenletes lokni, de akár váltakozó irányban is csavarhatjuk hajunkat a természetes hatás érdekében.

p_20180114_104408.jpg

A hajsütő ergonomikus kialakításának köszönhetően kényelmesen kézre áll, valóban könnyen használható még a nehezebben hozzáférhető részeken is.Komolyan mondom, hogy gyerekjáték a készülékkel dolgozni. Úgy érdemes használni, hogy az elülső, alsó tincsekkel kezdünk és haladunk hátrafélé.

r2.jpg

A hajgöndörítéshez  elég leválasztanunk körülbelül 3 centiméter széles tincseket, a hajgöndörítőn található  kerek házba betenni a belső nyílásba (értelemszerűen ott fogjuk be, ahonnan szeretnénk kezdeni a göndörítést), majd egy gombnyomásra a gép automatikusan behúzza és feltekeri a hajat a hajsütő hengerére. Amint elkészült a hullámos tincs, a gép hangjelzéssel jelzi, ezután már engedhetjük is ki az egyenletesen megformázott, gyönyörű loknit.  A legtartósabb hullámokat úgy érhetjük el, ha pár percig még egyben hagyjuk a tincset és nem nyúlunk hozzá. Ha véletlenül túl vastag tincset próbálnánk göndöríteni vagy rosszul tesszük bele, akkor a készülék leáll a tekeréssel és hangjelzést ad, tehát nem tehetünk kárt a hajunkban! Az intelligens memória funkciónak és hangos visszajelző beállításnak köszönhetően a hajformázó megjegyzi az előző munkafolyamat pontos beállításait, ezáltal segít a már megszokott beállítás alkalmazásában, segít azonos méretű, szép loknikat sütni.

r3.jpg

Hamar nagy kedvencemmé vált a  Remington Keratin Protect Auto Curler hajgöndörítő, gyorsan és egyszerűen lehet vele formázni, a képen látható frizura 20 perc alatt készült el! Segítségével bármikor készíthetünk egyedi, gyönyörű frizurát, az enyhe, lazább hullámtól az erősen göndör loknikig. Használatához nem kell különösebb gyakorlat így remek választás lehet azoknak is, akik most kezdenek bele a göndörítésbe. Mindenkinek szívből ajánlom, garantáltan hamar kedvencé válik. Légy a saját fodrászod!

A terméket a forgalmazótól kaptuk tesztelésre, de ez a véleményünket nem befolyásolja.

remington-autocurler_300x250_1.png

 

Teszt - Remington hajgöndörítő Tovább
7 egészségesnek hitt szokás, amik károsak!

7 egészségesnek hitt szokás, amik károsak!

egeszsegesnek_velt_szokas_ami_karos.jpgSokszor meg vagyunk győződve arról, hogy egyes ételek, hétköznapi szokások egészségesek, azonban kiderül, hogy valójában ezekkel ártunk magunknak.  Melyek a leggyakoribb tévhitek:

  • Gyümölcsöt desszertnek fogyasztani

Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy egészségünk szempontjából lényeges, hogy naponta sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk. Azt azonban már kevesen tudják, hogy nem mindegy mikor eszünk gyümölcsöt. Joggal gondolhatnánk, hogy főétkezés után sütemény helyett, narancsot, almát vagy más gyümölcsöt elfogyasztani milyen egészséges dolog.  Való igaz, hogy édesség helyett gyümölcsöt fogyasztani nagyon is célravezető, de ezt ne közvetlenül főétkezések után tegyük, ugyanis könnyen puffadást okozhatnak. Viszont ha savproblémákkal, refluxszal küzdünk akkor a gyümölcsöt ne éhgyomorra együk, mert az fokozhatja a tüneteket.

  •  Kedvenced a sushi? Alig tudsz neki ellenállni?

Sokan sushival fogyókúráznak, köszönhetően a magas fehérje és alacsony szénhidráttartalma miatt. Nem árt óvatosnak lenni, és mértékkel fogyasztani, ugyanis általában tonhalat, kardhalat, tengeri sügért használnak fel a sushi elkészítéséhez, melyek  a leginkább higannyal szennyezett halak.

  • Reggelire egy kis fogyókúrás müzli?

Sokan a müzliket, kukoricapelyheket diétás reggeli alternatívájaként fogyasztják. Vásárláskor nem árt  alaposan áttanulmányozni az összetevőket, ha túl sok cukrot és színezéket látunk a címkén, tegyük a terméket vissza a polcra.

  • Állandó takarítás, fertőtlenítés

Szakértők szerint az állandó takarítás, helységek fertőtlenítése nem egészséges, sőt akár még  veszélyes is lehet a szervezetünkre nézve. A felmosáshoz, fertőtlenítéshez használt termékek olyan anyagot tartalmazhatnak, melyek hosszú távon gondokat idézhetnek elő. Ha megoldható, használjunk természetes tisztítószereket, mint amilyen például az ecet.

  • Zsírok kiiktatása az étrendünkből

A fogyókúrázok téveszméje, hogy a zsír a legnagyobb ellenség, ezért kiiktatják az étrendből. Nem árt tisztában lenni vele, hogy nem minden zsír káros, az omega-3 zsírsavban gazdag olajok elengedhetetlenek a szervezetnek, és a szívnek! Sőt az öregedést is késleltetik!

  •  Illatosítók, Légfrissítők

Ki nem szereti, ha a lakásban jó illat terjeng? Imádjuk az elektromos illatosítókat, légfrissítő spray-ket, designos illatgyertyákat, használjuk ezeket a WC-ben, nappaliban, autóban, irodákban. Ezek valóban elnyomják a kellemetlen szagokat, és pillanat alatt kellemes illatot varázsolnak  a helységekbe, de sajnos nem ritkán olyan összetevőket (formaldehid) tartalmaznak, melyek a szervezetünkre nincsenek jó hatással. Hosszú távon és nagyobb mennyiségben irritációt, légzési problémákat, vörösvértest károsodást okozhatnak.

Használjunk ezek helyett 100%-os citrom, narancs, eukaliptusz, levendula illóolajokat párologtatóban, párásítóban. Ráadásul ezek a mostani influenza szezonban a levegőt is csírátlanítják.

  • Üdítőt műanyag flakonban tárolni

Egyre több kutatás mutatja ki, hogy a műanyag pet palackok oldalából különböző vegyi anyagok oldódhatnak ki napfény hatására, amik igencsak károsak a szervezetünkre. Rendszeresítsünk magunknak egy kulacsot, és ebbe vigyük magunkkal az innivalót.

300x250_atodermbanner_1514802483.jpg

7 egészségesnek hitt szokás, amik károsak! Tovább
6 biztos jel, hogy nem iszol elég folyadékot!

6 biztos jel, hogy nem iszol elég folyadékot!

nem_iszol_eleget.jpgCsak akkor iszol, ha konkrét szomjúságérzet tör rád? Pedig a nap során folyamatosan kellene pótolnunk a folyadékot. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel elengedhetetlen a szervezet hibátlan működéséhez. Miből vesszük észre, hogy túl kevés folyadékot iszunk? Íme a jelek:

  • Száraz bőr, erőteljes ráncosodás

Elégtelen folyadékfogyasztás a bőrünkön is meglátszik, ráadásul a vízhiány a ráncok melegágya. A test öregedése nem más, mint a test víztartalmának csökkenése. Hiába minden drága testápoló, és ajakbalzsam, ha a belsőnk hidratálására nem figyelünk! Ha nagyon száraz a bőrünk, az azt jelzi, hogy nem iszunk elég vizet. Az optimális mennyiség napi nyolc nagy pohár víz, ahhoz hogy egész nap hidratáltak maradjunk! Az öregedés folyamatait lényegesen lassíthatjuk azzal, ha életünk során figyelünk a bőséges víz fogyasztásra. Kezdjük a reggelt azzal, hogy megiszunk fél liter ásványvizet, amennyiben ezt rendszeresen tesszük, a hatást hamar tapasztalni fogjuk bőrünkön. Sőt az öregedési folyamatot is késleltethetjük vele!

  •  Rossz lehelet

A folyadékhiány hatására olyan baktériumok szaporodhatnak el a szánkban, melyek hatására rossz lesz a leheletünk.

  •  Cukros ételek iránti vágy

Szakértők szerint a víz megvonása miatt a szervezet a szomjúságot tévesen éhségként azonosítja. Ilyenkor észrevétlenül többet eszünk, amitől persze szép lassan felkúsznak a pluszkilók is. Ráadásul ha nem iszunk eleget, a szervezetünk nem tudja feldolgozni a bevitt cukrokat, így energiát raktároz, ezáltal még több cukros ételre fogunk vágyni. Még egy érv, hogy tudatosan figyeljünk a napi folyadékbevitelre, ha nem szeretnénk plusz kilókat!

  •  Sötét színű vizelet

Ha már sötét sárgás színűre vált a vizeletünk, akkor ennek oka a túl kevés folyadékbevitel, így ideje, hogy gyorsan megigyunk 2-3 pohár vizet. Ha nem iszunk eleget, a vizelet is koncentráltabb, tehát a távozni készülő salakanyagok kis mennyiségű folyadékban tudnak csak kiürülni. Természetesen más is utalhat a sötét vizeletre, például az antibiotikumos kezelés alatt is megváltozhat, besárgulhat a vizelet. Ha csökken a vizelet mennyisége, ez nem csak a húgyúti fertőzések kockázatát növeli meg, de a vesék is károsodhatnak, mivel nem áll elég folyadék a rendelkezésükre, hogy a salakanyagok távozzanak a szervezetünkből.

  •  Gyakori fejfájás

A fejfájás lehet az egyik első tünet, ha pár napra elhanyagoltuk a vízivást. Gyakori fejfájás esetén érdemes elgondolkodni azon, mennyi folyadékot ittunk meg az elmúlt napokban. Ha nincsen elegendő folyadék a szervezetünkben, az felszívja a vizet az összes szövetből, az agy szövete veszít a nedvességből és összezsugorodik. Ez okozza a fejfájást.  

  • Fáradtság, kimerültség

Biztosan sokan tapasztalták, ha nagyon szomjasak, akkor sokkal kimerültebbnek és ingerlékenyebbnek érzik magukat.  Amikor az agy és az idegrendszer nem jut elég vízhez, nem tud rendesen működni. Délutáni fáradtság esetén kávé helyett igyunk  meg fél liter vizet és perceken belül érezni fogjuk, hogy életkedvünk és energiánk visszatért. Ugyanis a víz a test legfontosabb energiaforrása. Az agysejteknek kétszer több energiára van szükségük, mint az test más sejtjeinek és a víz az, ami mindennél jobban biztosítja ezt az energiát az agynak!

A vízfogyasztás hiánya komoly problémákat idézhet elő a test, szinte minden részében. Figyeljünk oda szervezetünkre és fogyasszunk elegendő folyadékot! Ne felejtsük el! A szomjúságérzet már vészreakció,  a szervezet dehidratáltságát jelenti. 

300x250_atodermbanner_1514802483.jpg

 

6 biztos jel, hogy nem iszol elég folyadékot! Tovább
7 tipp hogy télen se száradjon ki a bőrünk!

7 tipp hogy télen se száradjon ki a bőrünk!

szaraz_bor.jpg

A tél kíméletlen próba elé állítja bőrünket. A hideg, a beltéri száraz levegő, a fény és vitaminhiány kiszárítja a bőrünket, hajlamossá teszi a kipirosodásra, hámlasztja, ezzel is gyorsítva az öregedési folyamatot. Hogyan ápoljuk télen a bőrünket?

  • Kezdjük az arcunkkal!

Arctisztáshoz lehetőleg alkoholmentes készítményeket használjunk, emellett rendszeresen radírozzuk bőrünket, hogy az elhalt hámsejtek eltávolításával lehetővé tegyük a hatóanyagok könnyebb felszívódását. Arra figyeljünk, hogy a szemkörnyéket nem szabad radírozni. Az érzékeny bőrrel óvatosan bánjunk, ne dörzsöljük, ne húzzuk. Az arckrémeket mindig bentről kifelé és alulról felfelé irányuló mozdulatokkal vigyük fel, és finoman masszírozzuk be a bőrbe. Az arcápolás során ne feledkezzünk meg a nyakról és a dekoltázsról sem, itt a bőr ugyanúgy ki van téve az időjárás viszontagságainak, mint az arcbőrünk. Ezeket a területeket ugyanazokkal a készítményekkel ápoljuk, mint az arcunkat.

  • Testünkről se feledkezzünk meg!

A forró fürdő és zuhany kivonja a bőrből a nedvességet, és fokozza a szárazságot. Próbáljunk meg kevés időt tölteni a meleg vízben, inkább a hideg-meleg vizes váltózuhannyal fokozzuk a vérkeringésünket. Kerüljük a szárító hatású szappanok használatát. Száraz bőr esetén a legjobb, ha olyan tusfürdőt vagy habfürdőt használunk, amelyek hozzáadott hidratáló komponenst tartalmaznak. Akkor jó egy tusfürdő, ha zuhanyozás vagy fürdés után a bőr puha és sima, nem feszül. Fürdés után rögtön használjunk testápolót! Télen változtassunk testápolási szokásainkon és táplálóbb, gazdagabb textúrájú termékeket használjunk.

  • Naponta többször kenjük a kezünket!

A kezünkön lévő bőr vékony és kevesebb faggyúmirigyet tartalmaz, mint a testrészünk többi része. Ezért télen különösen gondos ápolást igényel. Szeles, hideg időben vegyünk fel kesztyűt, és rendszeresen kenjük kezünket kézkrémmel.

  • Kerüljük el az ajak kiszáradását!

A száraz hideg levegő percek alatt képes kiszárítani az érzékeny ajkakat, illetve ápolás hiányában hamar kicserepesedhet. Egy jó minőségű ajakápoló mindig legyen kéznél. Keressünk olyan terméket, amely valóban hatékony védelmet nyújt az UV-sugarak ellen, és tápláló, óv a szél és a hideg ellen.

  • Belső hidratálás

Mit sem érnek a tápláló testápolók, kézkrémek, ha szervezetünk nem jut elegendő folyadékhoz. Ha kevés vizet iszunk, akkor a szervezetünk azt egyenletesen elosztva vonja meg a különböző szervektől, többek között a bőrtől is, ami kiszáradáshoz vezet. A nem megfelelő mennyiségű folyadékbevitel nem csak a száraz bőr kezelése során jelent problémát, de egyéb egészségügyi gondokhoz is vezet. A korai bőröregedés leghatékonyabb ellenszere a víz.

  • Párologtassunk!

Meleg, száraz beltéri levegő szinte „aszalja” a bőrünket. A téli fűtés miatt a szobában, irodában lévő levegő kellemetlen bőrszárazságot okoz. A párásító berendezés visszaállítja a levegő nedvességtartalmát. A párologtatás nemcsak a légutaknak jó, hanem a bőrnek is, segíti a krémek „munkáját”.

  • Belső  táplálás!

Fontos, hogy belülről is tápláljuk bőrünket! Nemcsak az elégtelen folyadékfogyasztás, de az egyoldalú táplálkozás és a vitaminhiány is kihat a bőrünk állapotára. Bőrünk szempontjából fontos vitaminok az A-, C- és E-vitamin. Az A-vitamin gyulladáscsökkentő, hámképző. A sütőtök, a sárgarépa, a tojássárgája, és a tejtermékek
mind tartalmaznak A-vitamint.
 A C-vitamin lassítja a bőr öregedését, gyümölcsökből (citrusfélék), a nyers savanyú káposztából juthatunk hozzá legegyszerűbben.

Tudtad?

Bár a hideg évszakban az UV-B és az UV-A sugarak koncentrációja alacsonyabb, a verőfényes téli napokon sem árt, ha  megfelelő bőrvédő krémekkel védekezünk káros hatásaik ellen.

7 tipp hogy télen se száradjon ki a bőrünk! Tovább
süti beállítások módosítása