
SPA, MÁMOR, CARBONA
Június 17-19 között ismét megrendezte a hévízi NaturMed Hotel**** Carbona a törzsvendég hétvégét. A szálloda rendkívül nagy becsben tartja törzsvendégeit, akiket minden év nyarán egy nagyszabású hétvégi programra invitál a közös ünneplés jegyében. Idén a tematika középpontjában a francia életérzés, a sikkes könnyedség és a természetes elegancia állt. Azaz a SPA, MÁMOR, CARBONA érzése!
Már a megérkezés pillanatában érezhettük, hogy ez egy különleges hétvége lesz, hiszen a bejelentkezést követően a Kék Szalonban ínycsiklandozó francia falatokkal és francia pezsgővel vártak bennünket. Itt kell külön megemlítenem a személyzet vendégszeretetét, kedvességét, a hotelbe belépve mindig hatalmába kerít az az érzés, hogy "igen, megérkeztem". Pár hónapja hallottuk, hogy a szálloda egyik szárnyában a recepció felöli oldalon, a szobák fel lettek újítva, így alig vártuk, hogy elfoglalhassuk az igazán egyedi berendezésű, körágyas, gyönyörű szobánkat. Itt egy kis szoba bekészítéssel egybekötött meglepetés várt. Ezután gyorsan birtokba vettük az élményfürdőt, ahol francia dallamokra indult a remek hangulatú vizitorna, majd a szaunában egymást követték a tenger dala illetve a Provance-i álmok szaunaszeánszok. A gourmet élményt adó vacsora után a Montmartre hangulatot felidézve digitális karikatúrát készítettünk magunkról, mely örök emlékként szolgál a remek hétvégét felidézve. De még nem ért véget az este, a Bálteremben a Dynamic Band szolgáltatta a táncra csábító zenét, így gyorsan tánccipőt is húztunk.
Szombaton a törzsvendégek egy remek kiránduláson vehettek részt Zalaegerszegen az alsóerdei Levendula Kertben, szedd magad akció keretében gyűjthettük csokorba ezt a fantasztikus illatos növényt. Délután folytatódtak a wellness és a tematikus szauna programok, az egyik kedvenc a pezsgős-cukros testradírozás lett. Este a hétvége megkoronázásaként a Francia estre voltunk hivatalosak a Bálteremben. Müller-Pápai Zsuzsa igazgató asszony köszöntötte a vendégeket, majd a Budapest Varieté művészeinek előadásában élvezhettük a „Quick Change Dance” című revü előadást, mely ámulatba ejtett. A világszám lényege, hogy a másodperc tört része alatt váltanak ruhát a művészek, mindezt különböző táncstílusokkal, koreográfiával ötvözve. A remek műsor után francia ihletésű, különleges vacsora következett, amit a pincérek hada úgynevezett tükör tányérszerviz formájában tett a vendégek elé. A fogások minden elemében kifinomult precizitással, világszínvonalú szakmaisággal, elegánsan megjelenített módon kerültek felszolgálásra.
A programnak természetesen ezzel nem volt vége, hiszen fellépett Merics Nikolett, aki dallamos francia sanzonokat adott elő, olykor minket, a közönséget is bevonva az előadásába. Az est fergeteges élőzenés bállal folytatódott, a vendégek hajnalig ropták. Mindeközben jó volt felfedezni a vendégek között egy - egy ismerős párt, családot, akikkel az elmúlt években már találkoztunk itt, a szállodában.
Vasárnap meglepetésként ért, hogy estig maradhatunk nemcsak a wellness részlegen, de a szobánkban is, miközben a rendezvény megálmodói, kézműves termékek vásárral kedveskedtek a szálloda kertjében.
Az idei évi törzsvendég hétvége is remekül sikerült. Viszlát jövőre, ugyanitt!

Mikor választunk jól? H

Valamiért úgy hozta az élet, hogy soha nem jártunk Bükfürdőn. Óriási hiba volt!
A négycsillagos wellness szálloda mottója: „Pihenni bárhol tud, nálunk újjászületik!” E gondolat akkor válik valósággá, amikor megtapasztaljuk a Caramell nyújtotta szolgáltatások sokaságát, amely annyira teljes, hogy az épületkomplexumot el sem akarjuk hagyni. A szállodába lépve egyértelműen eltöltött minket a „megérkeztünk” érzés, köszönhetően az egyedi, gyönyörű enteriőrnek, a távol-keleti hangulatnak, a meleg színeknek, az egzotikus fényhatásoknak, és a minket körülőlelő kellemes illatnak. A figyelmesség, a magas színvonalú kiszolgálás és a részletes vendégtájékoztató tapasztalatunk szerint evidencia, ez utóbbira szükség is van a hotel épületegyüttesének komplexitása és a szolgáltatások sokasága miatt, de erről kicsit később.
A szállodában összesen 142 szoba található, így igényünknek és pénztárcánknak megfelelően választhatunk a standardtól az elnöki lakosztályig, összesen tizenegy szobatípus közül. A berendezés átgondolt tervezésről árulkodik, a stílus egyedi, a méretek pedig 28 m2-től 93 m2-ig változnak.
A vendégek egész nap élvezhetik a 2000 m2-es wellness világ nyújtotta luxus élményét, ahol a testünk, lelkünk újjászületik. Amire nagy szükség van a rohanó világunkban, hogy egy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból, és családunkkal együtt megújuljunk, feltöltődjünk. A főépületben található a Silent Zone Thermal & Spa, mely a meghittebb, inkább a felnőttekre hangolt wellness- és pihenőtér. Itt adhatjuk át magunkat a két eltérő hőfokú bükfürdői termálvíz jótékony hatásának, de élvezhetjük az infraszauna, a török gőzfürdő és a tepidárium áldásos hatásait is.
A test és a lélek harmóniáját szolgálja az innen csak néhány méterre található nagyobb, az egész család igényeinek kielégítésére hivatott Zen Spa wellness részleg, külső- és belső élménymedencékkel, bárral, finn-, bio-, gyógynövényes-, és aromaszaunákkal, gőzkabinnal, sószobával, valamint az emeleti szaunavilággal.
Külön említést érdemelnek a szaunaszeánszok, melyet egy rendkívül lelkes és képzett szaunamesterekből álló csapat tart. Egyszerűen kihagyhatatlanok ezek a ceremóniák, garantált a jókedv és a maximális feltöltődés. Kiemelten ajánlom a méltán legnagyobb érdeklődést övező „virgács felöntést”, amikor a természetes hatóanyagokat tartalmazó fák lombjából (pl. nyírfa, tölgy, eukaliptusz, hárs) készült csokrok a szakemberek kezében megfiatalítják és újjávarázsolják bőrünket.
A
Nem lehet nem megemlíteni a szálloda Mandala Éttermét, ahol válogatott ételkülönlegességekkel találkozhattunk, természetesen svédasztalról válogatva a finomabbnál finomabb ételeket. Reggelinél külön tetszett az egyedülálló bio teaválogatás, amelyet mi magunk készíthettünk el. A vacsoránál kellemes zongoraszó, finom italok tették teljessé a gasztronómia élményt.
Esténként egy jó koktél mellett beszéltük át az aznapi élményeket a Buddha Bárban. Ilyen volt a páros masszázs, a kisvonatozás vagy éppen a romantikus sétánk a festői környezetben.
Utazásunk most csak egy hétvégére korlátozódott, de megfogadtuk, még egyszer nem hibázunk, biztosan visszatérünk Bükfürdőre és ebbe a remek szállodába. Mindenkinek csak ajánlani tudom a 

Nemcsak az alkohol vagy a szerencsejáték tud függővé tenni. Vannak olyan meglepő szokások, amikre ha egyszer rákapunk, többé már nem tudunk lemondani róluk, és fel sem ismerjük, hogy függővé váltunk. 







