Pár perc az egészségért

Megérkezett a Douglas Adventi Kalendárium!

Megérkezett a Douglas Adventi Kalendárium!

douglas_adventi_kalendarium.jpg

Bár az elmúlt napok időjárása megtéveszthet bennünket, a Douglas Adventi naptár mégiscsak arra figyelmeztet, hogy hamarosan eljön a Karácsony! Egy ilyen kényeztetéseket rejtő kalendárium igazán széppé varázsolja az ünnepeket megelőző készülődést és várakozást. A nőknek készült kozmetikai csodákkal teli adventi naptárak évről évre egyre népszerűbbek.

Már csak azért is, mert a legfrissebb felmérések szerint a karácsonyi stressz nemcsak a karácsony hetére jellemző, hanem már december elején jelentkezik. A szokásos rohanás helyett - most még időben vagyunk megfogadni, hogy idén másképp lesz - váltsunk taktikát, szánjunk időt magunkra is!  Adjuk át magunkat az ünnepi hangulatnak, kényeztessük magunkat nap mint nap, ezzel a csodás Douglas Adventi kalendáriummal.

2018-11-14_18_15_11.jpg

Gyönyörű ünnepi hangulatot ébresztő design

Fedezzük fel együtt a Douglas Csodás Kalendáriumát! A 24 ajtó mögött egy-egy hasznos meglepetés bújik meg: maszkok, szérumok, sminkeszközök, ajak-, arcápolók, testápolók, parfümök, körömlakkok stb. Hol nagyobb, hol kisebb méretű termékek várnak ránk a különböző kategóriákból, a bestseller termékektől az ikonikus illatokon át az újdonságokig. És a jó hír, hogy a beauty kalendáriumoktól még senki nem hízott el! Viszont mire eljutunk a szentestéig hajunk, arcunk, bőrünk, körmünk megújul.

img1542217600603_1.jpg

 Mind a 24 napra egy-egy csodás meglepetés

Milyen márkákkal találkozhatunk? Minden ablak mögött olyan szuper márkák termékei kaptak helyet, mint például Douglas saját márkás termékAnnayake, Daytox, Starskin, Ariana Grande, Mercedes Benz, Hollywood Skin, Abercrombie & Fitch, szóval elég gazdag az idei kínálat. Egy ilyen adventi naptár azért is nagyon praktikus, mert lehetőségünk van sok márkát kipróbálni, amihez később lehet, hogy ragaszkodni is fogunk.img1542272079613_1.jpg

 Vajon mit rejtenek az ablakok?

És hogy konkrétan mik is ezek:

  • Daytox Black Peel-Off Mask (10ml), arcmaszk
  • Douglas MINI BLACK OBSESSION Mascara (9,5ml), szempillaspirál
  • Douglas Essential Face Care Cleansing Remover Wipes (10 St.), arctisztitó törlőkendő
  •  Ampulle (Hydro Splash/ signs of Aging/ Sleeping Miracle/ Calm Down) (1ml / 2ml), szérumok
  • Daytox Firming Cream (10ml), feszesítő krém
  • Annayake Tomo Her Roll on (10ml), golyós parfüm
  • Douglas nail polish S+C Sublime Song (10ml), körömlakk
  • Starskin Lip Mask Single (5g), ajakmaszk
  • Ariana Grande Miniatur Moonlight EdP (7,5ml), parfüm
  • Annayake 24 H Shower Care (30ml), tusfürdő
  • Douglas Essential Moisturising Body Milk (10ml), testápoló
  • Daytox Eye Wonder (3ml), szemkörnyék ápoló
  • Douglas Essential Moisturising Capsule Mask (12ml), maszk
  • Douglas Make Up Mini Black Pencil (1 St.), szemceruza
  • Starskin 7 seconds Overnight Mask (10ml), maszk
  • Mercedes Benz Woman Star Rollerball EdP (10ml), parfüm
  • Hollywood Skin Hydrogel Undereye Patches (6ml),hidratáló
  • Douglas Hair Protein Repair Mask Sachet (20ml), hajmaszk
  • Annayake Radiance Exfoliator (15ml), parfüm
  • Douglas Home Spa Seathalasso Travel Shower Foam (75ml), tusfürdőhab
  • Douglas S+C Top Coat (10ml), körömlakk
  • Annayake Ultratime Lift Reshaping Serum Tube (7ml), szérum
  • Face Love X-Mas Santa Clause Sheet Mask (20g), arcmaszk
  • Abercrombie & Fitch First Instinct Woman Travel Spray (15ml), spray

Szerintem szuper jó lett. Idén karácsonykor két Douglas adventi naptár közül is választhatunk, amit most bemutattam az a prémium változat. Az ár-érték aránya is nagyszerű, hiszen a bennük lévő termékek valójában sokkal többet érnek, mint amennyibe a naptár kerül, 12 990 Ft-ért miénk lehet ez a csodálatos beauty kalendárium! Aki idén szeretne egy ilyet beszerezni, siessen, mert tavaly is nagyon hamar elfogytak, nem véletlenül.....

img1542217524981.jpg

A Douglas üzletekben és a Douglas webshopjában is hozzájuthattok!

slider_tragetaschen_composing_2_01.jpg

 

Megérkezett a Douglas Adventi Kalendárium! Tovább
5 dolog amit soha ne rendelj külföldi oldalról!

5 dolog amit soha ne rendelj külföldi oldalról!

5_termek_amit_ne_vegyel_kulfoldrol.jpgMa már egyre gyakrabban vásárolunk online, hiszen kényelmes, időt, energiát spórolhatunk meg vele. Az online vásárlásnak rengeteg előnye van, nem csoda, hogy sokan szeretnek mindent a webshopról beszerezni. De azért az internetről való rendelésnek van árnyoldala is. Mire kell figyelnünk online vásárlás esetén, mik azok a termékek, amiket ne rendeljünk meg, bármilyen kecsegtető is az ajánlat? 

  • Nagy napra a menyasszonyi ruhát

Ha csak kiejtjük a szánkon az esküvő szót, már az önmagában sokba kerül, hiszen az esküvői iparág óriási haszonkulccsal dolgozik. Éppen ezért sokak számára kézenfekvő, hogy webshopból olcsón – általában Kínából - rendelik meg az Álomruhát.  A legtöbb esetben az álomruha egy perc alatt válik rémálommá. Amikor megérkezik a várva várt csomag, és csillogó szemmel bontjuk ki a dobozt, a látványtól szóhoz sem jutunk, hogy a menyasszonyi ruha helyett egy rettenetes rongyból készült hálógöncöt kaptunk.  A valós ruha minősége, színe, szabása a legritkább esetben sincs köszönőviszonyban a neten szereplő képpel. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy egy ruhaszalonban is órákat próbál egy menyasszony.  Próba nélkül a legritkább esetben lesz jó a méret vagy a szabás. Van épp elég idegeskedni való az esküvő szervezéskor, legalább a ruha miatt ne kelljen fogni a fejünket. Azonban az esküvői kiegészítőket, dekor elemeket nyugodtan megrendelhetjük Kínából.

  • Szépségterméket, ami érintkezik a bőrrel

A neten rendelt kozmetikumok összetevőiben soha nem lehetünk biztosak. A rendelt sminkcucc akár allergiás reakciókat, kiütéseket okozhat, a bizonytalan eredetű parfümök pedig korántsem olyan tartósak, mint az eredetiek. A különböző kínai webshopokról ne rendeljünk olyan termékeket, kozmetikumokat, amik a bőrünkkel érintkeznek. A csomagolás sokszor nagyon megtévesztő, hiszen az eredeti és a hamis termék csomagolása között szinte semmi különbség nincs. Szerencsére ma már nagyon jó minőségű sminktermékeket lehet beszerezni hazánkban, akár a boltokban, akár a hazai online webáruházakban, olyanokat, amelyek tényleg minőségiek. Saját egészségünk és bőrünk épsége érdekében ne kockáztassunk, hogy aztán hónapokig járjunk bőrgyógyászhoz, rosszabb esetben a plasztikai sebészhez. Nem egy esetben a Kínából rendelt  kozmetikai termékek súlyos égési, marási sérüléseket okoztak.

  • Műszaki cikket

És itt nem a hazai műszaki web áruházakra gondolok, hanem amikor nagy sebbel lobbal megrendeljük a kínai webáruházból karácsonyra a ledes fűzért, majd szenteste hívhatjuk a tűzoltókat. Lehetőleg szeretteinkkel se szúrjunk ki, és ne innen rendeljük meg az ajándékot, még ha jóval a bolti ár alatt hirdetik éppen a nagyon népszerű okostelefont vagy tabletet. Olcsó húsnak híg a leve, ez a mondás ebben az esetben is igaz. Ha túl olcsó egy műszaki cikk, akkor annak olyan is a minősége, és akkor még örülhetünk ha ennyivel megússzuk. Rosszabb esetben áramütés vagy tűzeset áldozatai lehetünk.

  • Vitaminokat, étrend kiegészítőket, csodás fogyást ígérő kapszulákat

Virágzik az étrend-kiegészítők piaca, főleg online.  Egészségre ártalmas, nem engedélyezett összetevőt tartalmazhatnak azok az étrend kiegészítők, amiket nem megbízható forrásból rendelünk. Jó esetben csak placebo hatást kapunk és a pénzünket veszítjük el, rosszabb esetben akár szennyezett vagy veszélyes anyagokat juttatunk be a szervezetünkbe. Ezeknek ugyanis sem minősége, sem hatása, sem gyártási körülményei nem ismertek. Saját egészségét teszi kockára az, aki nem engedélyezett és ellenőrzött helyről szerzi be ezeket a termékeket. 

hamisitott_cipo.jpg

  • Márkás cipőt, ami valójában egy gyenge hamisítvány

A neten hamis cipőkbe nagyon könnyen belefuthatunk, a legkönnyebben a távol-keleti kamushopokban. Itt az egy kaptafára készülő cipőkre bármelyik, általunk választott márka jelzését rányomják. Gyakran ismert modellekből olyan szín összeállítások vannak, amik sosem léteztek, de nem ritka az adidas cipő Nike pipával is. (Jó, hát mindenre nem lehet figyelni…) Tudomásul kell venni, ha egy ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az nem igaz.

5 dolog amit soha ne rendelj külföldi oldalról! Tovább
Gyógyászati kezelések négycsillagos környezetben

Gyógyászati kezelések négycsillagos környezetben

Palace Hotel**** Hévíz

img_7476k.jpg

Napjainkban, ha szóba kerül az egészségügy témaköre, az általában nem pozitív hírek miatt történik. A mi célunk az, hogy megoldásokat mutassunk be és segítsünk. Cikkünkben egy mindenki számára elérhető szállodát, a Palace Hotel**** Hévízt és annak gyógyászati kezeléseit igyekszünk bemutatni.

A helyszín tehát Hévíz, ez a kis ékszerdoboz, ahová az év minden hónapjában érdemes ellátogatni. Hévíz különlegességét, a világviszonylatban is egyedülállónak számító meleg vizű termál tó adja, amely minden kezeléshez, legyen az számtalan wellness szolgáltatás vagy tradicionális gyógykúra, kiváló alapot biztosít. A tó gyógyhatása a víz összetételének (kalcium, magnézium, kén, radon) és a medrét borító tőzegrétegnek köszönhető, mely elsősorban mozgásszervi megbetegedések esetén javallott.

hotel_palace_epulet_04_m.jpg

A szálloda a város központjában, a tótól 200 méterre található, épülete, az abszolút értelemben vett belváros meghatározó része, fiatalos, vidám színe, számtalan erkélye egyedivé és összetéveszthetetlenné teszi.

A Palace Hotel**** Hévíz által kínált szolgáltatások a gyógyításra és az egészségmegőrzésre épülnek, a tradicionális gyógykúra mellett wellness kezelések is elérhetőek. A kezelések orvosi iránymutatás mellett, személyre szabottan, számos panasz esetén jelenthetnek segítséget. Ha reumás mozgásszervi panasz, gyulladásos, ízületi és gerincbetegség, idült ízületi megbetegedés, másodlagos ízületi megbetegedés vagy rehabilitációs (pl: baleseti) kezelésre szorulunk, akkor a szálloda Gyógyászati Centrumát érdemes felkeresni.

pala.jpg

A gyógykúrát minden esetben orvosi vizsgálat előzi meg, ahol a mozgásszervi panaszok felmérésén túl a szervezet általános állapotát (szív- és keringési rendszer, vérnyomás, krónikus betegségek) is ellenőrizik, beleértve bizonyos műtétek utáni állapotok pontos megismerését, valamint az ellenjavallatok ellenőrzését. A szálloda szakorvosa csak e vizsgálatokat követően állítja össze az egyénre szabott kúracsomagot, hogy a leghatékonyabb gyógymódban részesülhessünk. A gyógykúra ideális időtartama két hét, amely meghatározott protokoll szerint, szakképzett kezelőszemélyzet és folyamatos orvosi kontroll mellett zajlik, így nem csak pillanatnyi javulást eredményeznek, hanem hónapokra megakadályozzák a fájdalmak kiújulását.

Nézzük meg kicsit részletesebben a Palace Hotel**** Hévíz gyógyászati kezeléseit:

A gyógyiszap kezelés a maga nemében egyedülálló hévízi iszappal történik, mely a tó medrét 1-7 méter vastagságban borítja. A többnyire növényi eredetű gyógyiszap, mely sötétszürke színű, állagát tekintve pedig lágy, egyaránt tartalmaz szerves és szervetlen anyagokat, a benne lévő rádium sók és redukált kénvegyületek pedig a gyógy tényezők különleges értékeit képviselik. Egyszerre maximum hat testtáj iszappal történő bebugyolálása javallott, melynek legfőbb hatása, hogy melegen tartja a kezelt testtájakat. Az iszapkezelés 20 percig tart, de utána legalább fél óra nyugalom és pihenés beiktatása célszerű. E kezelés javasolt idült mozgásszervi betegségek (kopás, meszesedés, gyulladásos megbetegedés) kezelésénél, de használják egyes ortopédiai, neurológiai és belgyógyászati betegségeknél is.

017_31_pici.jpg

A mechanoterápiás kezelések közé a gyógytorna és a gyógymasszázs tartozik. A fizioterápia fontos eleme a gyógytorna, amely hatékony kezelési mód a derékfájás, gerincbántalmak, hátfájás, lúdtalp, nyaki fájdalom, csontritkulás és egyéb mozgásszervi panaszok esetében.  Nem csak azoknál hatékony, akik már nehezen mozognak, vagy épp egy műtét, baleset után szeretnének gyorsabban felépülni, hiszen alkalmazásával sok mozgásszervi megbetegedés, illetve a gerincproblémák és a csontritkulás is megelőzhető. A szálloda gyógytornásza a szakorvos javaslatára egyénre szabottan állítja fel a kezelési ütemtervet, így az sokkal hatékonyabb, mint a csoportosan végzett kezelés. A gyógymasszázst orvosi rendelvény alapján végzik és azok többnyire a beteg testrészt (nyakat, vállövet, térdet) célozzák 20 perces időtartamban, mely nem csak hatékony, de még kellemes is.

Az elektroterápiás kezelés a fizikoterápia egyik elterjedt típusa, legfőbb hatása a fájdalomcsillapítás, de izomlazító, görcsoldó, trófikus és anti-ödémás hatása is van. Az elektroterápiás kezelések ideje 10 perc.

Lehetőségünk van úgynevezett TENS kezelésre is, mely enyhe elektromos áram precíz adagolásával vált ki fájdalommentességet. A kicsi, akkumulátoros készülék, enyhe elektromos impulzusokat ad le az elektródákkal fedett területre, bizsergő, csipkedő érzést keltve, fokozva az endorfinok termelését, amelyek a szervezet természetes fájdalomcsillapító anyagai.

A hidrogalván kezelés során a víz mechanikai tényezője és az áram fájdalomcsillapító hatása ötvöződik. Végtagjainkat vízzel telt cellákba helyezzük, amelybe elektromos áramot vezetnek. A kezelés ideje 15 perc.

A diadynamik kisfrekvenciás kezelés, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatású, amely során különböző áramformákkal, jól szabályozható időtartamú és erősségű áramimpulzusokkal kezelnek. Krónikus fájdalom-syndromák, izomkötöttségek, bizonyos idegfájdalmak esetén kiváló, segítségével gyógyszer is a szervezetbe juttatható.

Ugyancsak elektromos kezelés az interferencia, amelynek izomstimuláló, görcsoldó, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, keringésjavító hatású van és bármely testtájon alkalmazható. Említsük meg a széles körben ismert ultrahang kezelést is, amelynek mikro masszázs hatása fokozza a vérátáramlást, melegíti, lazítja az érintett területet, kitűnő fájdalomcsillapító és izomrelaxáló, növeli a kezelt terület oxigénellátását, ezáltal javítja a gyógyulási folyamatokat.

A BEMER mágnesterápia csökkenti az ízületi gyulladásokat, segíti a különféle izzadmányok gyorsabb felszívódását, csökkenti az izomspazmust, növeli az izom kontrakciókat, javítja a sejtek anyagcseréjét, a keringést, fokozza a csontépítést.

iszap_heviz.jpg

És végül, de nem utolsó sorban tegyünk említést a gyógypakolásokról:

A PCP pakolás rheumatoid arthritis kezelésére szolgál. Gyulladáscsökkentő hatása nagyrészt a kámfor tartalmának köszönhető, mely hűsíti a gyulladt testrészt, miközben a hatóanyagok mélyebbre hatolását is segíti. Az atiphlogisticus pakolás elsősorban subacut gyulladás esetén jól bevált kiegészítő eljárás, mert a gyulladást mérsékli, és elősegíti az ízületi folyadékgyülem felszívódását. A fluorpakolás hatás-mechanizmusának lényege, hogy az ízületi porc és inak egyik fontos alkotórészét kitevő fluor pótlásában segít, így kopásos és reumatikus elváltozásoknál javallott. Kénpakolás szükséges az ízületi porcszövet kezeléséhez, hiszen a kén annak alkotórésze, működéshez sokat kell felvenniük. Ezen túl a bőr alkotóelemei is igénylik a ként, melynek gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása is van az ízületek területén. A ritex pakolás hatására a mély szövetekben fokozódik a keringés, egy mély átmelegítő, izomlazító hatást érhetünk el vele. Elsősorban akut lumbágók, görcsös feszülések esetén alkalmazzák. A Humino pakolás vagy kezelés fájdalomcsillapító, antibakteriális hatása révén gyulladásgátló hatású. Kiválóan alkalmazható aknés megbetegedések, pattanások, égési sebek, izomgyulladás, ízületi fájdalmak, rándulás, ficam, felületi bőrsérülések és reumatikus fájdalmak kezelésére. Ehhez a Hévíz környéki tőzegiszapból feldolgozott sűrítményt használják.

Fontos megemlítenünk, hogy a Palace Hotel**** Hévíz gyógyászati kezeléseinek kúraszerű igénybevétele javallott, 6-tól 30 kezeléses kúracsomagokig választhatnak a gyógyulni vágyók.

palac.jpg

Nem lenne teljes a kép, ha nem tennénk említést a szálloda felújított wellness részlegéről, mely kiváló kiegészítője, kísérője lehet a gyógykezeléseinknek vagy a Monarchia Étteremről, ahol változatos, kiváló íz világú ételekkel várnak bennünket.

Ajánlom ezt a remek négycsillagos szállodát és gyógyászati kezeléseit minden egészségét megőrizni, illetve gyógyulni vágyónak. Msylwia

Gyógyászati kezelések négycsillagos környezetben Tovább
Ezeket soha ne tedd a mosogatógépbe!

Ezeket soha ne tedd a mosogatógépbe!

mosogatogep.jpgA mosogatógép  az egyik legpraktikusabb háztartási gép, egyre több háztartásban megtalálható. A mosogatógép rengeteg család életét könnyíti meg, ugyanakkor érdemes tudni, hogy nem szabad mindenféle mosatlant beletenni. De nem minden edény való a gépbe, nézzük meg, mi az, amit tilos benne elmosni: 

  • Fából készült konyhai eszközök

A fakanalak, vágódeszkák nem valóak a mosogatógépbe. A túl magas hőmérséklet és a hosszan tartó nedvesség tönkre teszi  a kedvenc fa eszközeinket. A forró víz a fa eldeformálódását okozza, sőt a fa hajlamos elnyelni a környező szagokat. Ezért bármennyire is jó megoldásnak tűnik, ne tegyük be a fa konyhai eszközeinket a mosogatógépbe, ha sokáig szeretnénk használni őket.

  • Sajtreszelő

A sajtreszelőt valóban nem könnyű elmosni, de ennek ellenére nem ajánlatos a mosogatógépbe tenni. Egyrészt az apró sajtreszelékek a meleg víztől eláznak és a többi edényre szépen letapadnak, másrészt könnyen megrozsdásodik a sajtreszelő. Ugyanilyen okból a fokhagymanyomóval is óvatosan, hiszen nem képes a mosogatógép az apró lyukakba ragadt maradékot eltávolítani és amint kész a mosogatás, a gépben minden fokhagymaszagú lesz. Ezeket inkább kézzel mosogassuk el. 

  • Jó minőségű kések

A mosogatószer és az erős víznyomás kombinációja sajnos a jó minőségű éles késeinket tompává teszi. Természetesen vannak kések, amelyeket a mosogatógépbe is nyugodtan bele lehet tenni, például a vajazó kés ilyen.

  • Díszített, drága étkészletek

Az aranyozott szegély és a díszes minták lekopnak a gépbe, így inkább ezeket kézzel mossuk el.  

  • Tapadásmentes edények

A mosogatógépben pont a lényeget, a tapadásmentességüket veszíthetik el ezek az edények. Ha a gyártó nem tüntette fel az edényen a mosogatógép használatát semmiképp ne tegyük be. 

  • Utazó poharak

A mosogatógépben tönkremehet a termosz gumitömítése, tehát képtelen lesz később megtartani a hőt. Ha a rétegek közé víz kerül, oda a hőtartó hatás! Vannak ugyan mosogatógépbe tehető hordozható poharak, de mindenképp tájékozódjunk erről.

palace_banner_minta_300x250_anim_1541051587.gif

Ezeket soha ne tedd a mosogatógépbe! Tovább
Teszt: Green Essence hajnövesztő termékcsalád

Teszt: Green Essence hajnövesztő termékcsalád

A nők rémálma a hajhullás, de van megoldás!

800x800_green_essence_hajhullas_elleni_csomag.pngA szép, hosszú, egészségtől ragyogó haj sokunk nagy álma, azonban ezt elérni nem olyan egyszerű. A hajhullás az egyik legnagyobb rémálma a nőknek.

Sajnos engem is utolért nyáron az intenzív, rémisztő hajhullás. A tünetek észlelésekor azonnal orvoshoz fordultam, elkezdődött a szokásos vizsgálatok sorozata, a góckutatás. Mondanom sem kell minden eredményem jó volt, de a hajam ijesztő módon csomókban hullott továbbra is.  Most nem túlzok, már póthajakat és parókákat kezdtem el nézni, hiszen olyan ütemben hullott a hajam. A fodrászom már alig mert hozzáérni a hajamhoz, mert a java a kezében maradt. Nincsenek véletlenek, ekkor jött szembe velem az interneten a GREEN ESSENCE termékcsalád. Négy hónapja tesztelem a hajnövesztő és hajhullás elleni termékcsaládot, itt az idő, hogy megosszam a tapasztalataimat.

Az elején eldöntöttem, hogy csak a szememnek és a tapasztalatomnak hiszek, nem ámítom magam, nem próbálok belelátni pozitív változást. Pont jól jött, hogy egy bőrgyógyászhoz jártam a hajhullásom miatt, így ő objektíven látta a kiindulási pontot illetve a mostani eredményt. De ne szaladjunk ennyire előre, miről is van szó?

Amit tudni kell a hajról

A haj életciklusa három fázisból áll: A haj növekedési fázisa (anagén) 2-6 évig tart, és évente mintegy 15 cm-t nő. Ebben a növekedési szakaszban van az ember hajszálainak 85%-a. Ezt követi az átmeneti fázis (katagén), mely 2-3 hétig tart, ilyenkor a haj növekedése megáll, a hajhagyma elsorvad, az összes hajszálaink 1-3%-a van éppen ebben az állapotban. Ezt követi a nyugalmi fázis (telogén), melyben a hajhagyma elhal. Ennek a szakasznak a végén új hajhagyma jön létre, és a régi hajszálat kitolva újabb hajszál kezd nőni. Hajszálaink 15%-a megy át épp ezen az időszakon. A hajhullást, ennek a folyamatnak a megbomlott egyensúlya okozza (pl.: anagen hajszálak száma csökken, túlságosan sok haj marad a telogén fázisban.)

kepernyofelvetel_58.png

Mit kell tudni a Green Essence hajnövesztő termékcsaládról?

Mint megtudtam a forgalmazótól a Svájcban kifejlesztett organikus hajnövesztő és regeneráló formula - AnaGain ™ – minden termékükben megtalálható. Ez az összetevő hatékonyan csökkenti a hajhullást, miközben hozzásegít a  haj újraaktiválásához, gyors növekedéséhez.  Remek hír, hogy a termék család  100%-ban természetes összetevőkből áll, 100% paraben mentesek, 100% hipoallergén illatanyagokkal.

800x800_ge_shampoo_500_2.pngMár a csomagolás is arról árulkodik, hogy különleges termékkel van dolgunk, igazán luxus hatást kelt. A hajnövesztő sampon kupakja lenyomós, ahol egy kis résen, ha megdöntjük kijön a zselés állagú sampon. Szeretem ezt a megoldást, hiszen így könnyebb adagolni. Amiről mindenképpen említést kell tenni, az az isteni illata, amit még másnap is érezni a hajon. 100% organikus formulát tartalmaz.

800x800_hajnoveszto_pakolas_500ml.jpgA hajpakolás shea vajat, kókusz vajat, olíva olajat, és organikus hajnövesztő formulát tartalmaz, állaga sűrű, színe tejfehér. A hajmosás után az egész hajamra egyenletesen el szoktam oszlatni, hatom hagyni pár percig, majd alaposan kiöblítem. Azt tapasztaltam a pakolás hatására, hogy a hajam nem annyira kócos, illetve könnyebben kifésülhető, és puhább tapintású lesz tőle. Táplálja, erősíti a haj szerkezetét egyenesen a hajtövektől. A sérült hajszerkezetet regenerálja, és támogatja a haj tápanyag felvételét. Valóban a sérült hajszerkezet látványosan javult, a haj jobb állagú, tapintású lett, és sokkal könnyebben kifésülhető.

800x800_green_essence_hajhullas_ellen_serumok.pngA hajszérum átlátszó, illat nélküli folyadék. Az igazi kedvencem, bevallom hónapokon át mindenhova vittem magammal, a táskám kelléke volt és naponta három alkalommal alkalmaztam. Használatához nem kell hajat mosni, bármikor fújhatunk a hajunkra naponta többször is.  A hajtőnél befújtam, és gyengéden átmasszíroztam  a fejbőrömet, hogy a hatóanyagok célzottan fejtsék ki jótékony hatásukat. A borsófehérje révén képes aktivizálni a hajhagymák tevékenységéért felelős őssejteket. Hatóanyaga zöld borsóból kinyert peptidek keveréke, melynek hatékonyságát klinikai tesztek igazolták. Képes stimulálni és működésre bírni az alvó őssejteket, melyek a hajhagymák működéséért és a hajszálak növekedéséért felelősek. És tényleg, egy hónap után már látszódtak a babahajak, majd olyan területeken is elkezdett nőni, ahol azelőtt sokkal ritkább volt a hajam. Apró pici, vékony szálacskák nőttek az eddig ritka területre. Most van épp az az állapot, amikor a sok babahaj össze vissza áll, de iszonyatos mennyiségű. És, hogy valóban működik, arra a legjobb bizonyíték, hogy a legutóbbi bőrgyógyászaton tett látogatásom alkalmával, nagyítóval átnézte a hajas fejbőrt az orvosom, és megerősítette, hogy rengeteg új hajam nő, ami jól megtartott, erős szerkezetű. Valóban megállítja még a nagyon erős hajhullást is, miközben a haj gyorsabban növekszik és a hajszálak élettartama megnő. Egy hátránya van, függő lettem, és nem merem abbahagyni. Egy flakon egy hónapra elegendő, biztosan újravevős!

Egy kicsit utánajártam ennek a különleges hatóanyagnak

A borsópeptid hatóanyagát a borsószemből nyerik, mely segíti a haj növekedését. A kutatások alapján a borsópeptid serkenti a dermalis fibroblasztok szaporodását. A hatóanyag biztonságára és hatékonyságára vonatkozó klinikai tesztek azt igazolják, hogy a borsópeptid hatékonyan segíti a haj növekedését hajvesztés esetén. A készítmény különleges hatóanyaga az  AnaGainTM  kivonat segít az egyensúly megteremtésében, lerövidíti a telogén fázist, és elősegíti az új anagén fázist. Az alábbi videóban látható, hogyan működik az az organikus hajnövesztő és regeneráló formula, mely minden termékkben megtalálható. Ez a hatóanyag Svájcban született, ott került sor a tudományos tesztelésre is. Hatékonysága és organikus mivolta miatt 2014-ben  megnyerte az egyik legrangosabb világversenyt, melyet kozmetikai alapanyagoknak rendeznek.

Táplálja és stimulálja a hajat egyenesen a gyökerektől

Megállítja a hajhullást

Felgyorsítja a hajnövekedést

Aktiválja a nyugvó hajhagymákat

Valós eredmény

A GREEN ESSENCE termékek rendszeres használatával szépen fokozatosan alábbhagyott, majd teljesen megállt a hajhullás (ami előtte ijesztő  mértékű volt), sőt egyre gyorsabb ütemben kezdett el nőni a hajam, még azokon a területeken is, ahol addig ritkább volt.  Persze ehhez a folyamathoz türelem kell, nem az első használatnál lesz ilyen eredmény. A hajhullás egy hónap után állt le, az új haj növekedése a harmadik héttől várható. A hajam egyébként az utóbbi két hónapban gyorsabban nőtt, mint általában, amire ékes bizonyítéka a fodrászom, aki az utóbbi hajfestéseknél mindig megjegyzi, hogy milyen nagy lenövéseim vannak. Most az egyszer ennek örülök, és bóknak veszem. Különleges természetes összetétele miatt a család minden tagja bátran használhatja akár 5 éves kortól is. A termék határozottan működik!

Hol tudod megvásárolni a hajhullás elleni és hajnövesztő termékcsaládot? Kattints a képre:

1170x428_gyonyoru_dus_haj_slide_1.jpg

Teszt: Green Essence hajnövesztő termékcsalád Tovább
Amit minden nőnek tudnia kell, és be kell tartania!

Amit minden nőnek tudnia kell, és be kell tartania!

minden_nonek_tudnia_kell.jpgVan pár általános szabály, amiket betartva jelentősen csökkenthető a különféle nőgyógyászati problémák kialakulásának kockázata. Ha néhány alap dolgot betartunk, ritkábban kell felkeresnünk a nőgyógyászt. Nézzük, mire kell odafigyelni: 

  • Együttlét után irány a WC

A szex után nagyon gyakori a hólyaghurut.  Ennek oka, hogy az együttlét során könnyen a húgycsőbe juthatnak a káros baktériumok, melyek megtelepedve gyulladást okoznak. Mit tehetünk ellene? Szex után minden nőnek erősen ajánlott felkeresni a mellékhelységet vizeletürítés céljából, így azelőtt megszabadulhatunk a baktériumoktól mielőtt kellemetlenségeket okoznának.

  •  Kevesebb cukor bevitel!

És most nem az alakunk érdekében! A hüvelyflórának különösen jót tesz, ha kevesebb finomított cukrot viszünk be a szervezetünkbe.  Érdekes megfigyelés, hogy az alacsony szénhidráttartalmú étrendet követő nőket  kevésbé veszélyezteti a gombás hüvelyfertőzés. A sok szénhidrát fogyasztása viszont visszatérő Candidát okoz, ez a gomba a fő okozója a hüvelyfertőzéseknek.  

  • Előnyben a pamut alsónemű

Persze ez nem azt jelenti, hogy különleges alkalmakkor ne kerüljenek elő a csipkés csodák, de ezek nem a mindennapi viseletre valóak. A nejlon és a szintetikus anyagból készült fehérneműk kétségkívül csinosak, de sajnos nem biztosítják a megfelelő szellőzést, így gombásodásra hajlamossá tesznek. A rosszul szellőző szintetikus anyagokba könnyű beleizzadni, a nedves, nyirkos közeg pedig a káros baktériumok és gombák szaporodásának melegágya. Ugyanez vonatkozik a túl szoros fehérneműkre. Törekedjünk a jól szellőző, pamut alsónemű vásárlására.  

Antibiotikum kúra esetén nemcsak a bélflóra szorul külön védelemre.  A hüvelyflóra hasznos tejsav baktériumai könnyen az antibiotikum áldozataivá válhatnak.

  • Folyadékbevitel

A felfázásos tünetek kisebb valószínűséggel alakulnak ki, ha minden nap megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztunk. A legjobb, ha naponta megiszunk 2 liter vizet, gyógyteát. Nagyon fontos: a vizeletet tilos sokáig visszatartani, hiszen a húgyhólyagban lévő baktériumoktól pont a rendszeres vizeletürítéssel tudunk megszabadulni.

  • Éves ellenőrzés kötelező!

A nőgyógyászt minden évben legalább egyszer egy általános szűrés erejéig fel kell keresni. Bízom benne, hogy ezt senki sem mulasztja el! Csak orvosi vizsgálattal szűrhetők ki időben azok a betegségek, amik a nők nagy részét fenyegetik – méhnyakrák, mellrák - és már egészen fiatalon is megtámadhatja a szervezetet. Beszéljünk a nőgyásznak arról is, ha esetleg a szex fáj, és ez rendszeresen megismétlődik, hiszen akkor ott valami probléma van. Te mikor voltál utoljára rákszűrésen? Ha egy éven túl, itt az idő időpontot kérni!

  • Indokolatlan az intim zuhany rendszeres használata

Minden nő számára fontos az intim higiénia. Vannak, akik speciális hüvelyöblítő készüléket - irrigátort – használnak. A hüvelyről fontos tisztázni, hogy öntisztuló szerv. A belső, természetes hüvelyflóra összetett, a benne élő tejsav baktériumok gondoskodnak az egyensúly fenntartásáról, a kórokozók távol tartásáról. Az intim zuhannyal könnyen felboríthatjuk az egészséges pH egyensúlyt. Az intim zuhany akkor tesz jó szolgálatot, ha hirtelen jött fertőzésről van szó. Ha gyakran járunk uszodába, fürdőbe és érzékenyek vagyunk a különféle gombás vagy bakteriális fertőzésekre, akkor is jól jön az irrigátor, közvetlenül uszoda után alkalmazzuk, így megelőzhető a kórokozók elszaporodása.

300x250-agh-banner3_1538366932.png

Amit minden nőnek tudnia kell, és be kell tartania! Tovább
7 egészségesnek hitt kalóriabomba!

7 egészségesnek hitt kalóriabomba!

7_egeszseges_etel_ami_kaloriabomba.jpgAz egészségesnek hitt ennivalók is tartalmazhatnak rejtett kalóriákat, néhány étel pedig nem is annyira diétabarát, mint ahogy sokan gondolják.  Ezektől csak úgy felpörög a mérleg nyelve!  

  • Sovány tej / Light

Azok, akik zsírszegény tejet isznak, azt gondolják, hogy milyen alakbarát megoldást alkalmaznak. Sajnos ez nem teljesen igaz. A csökkentett zsírtartalmú tejtermékekben gyakran cukorfélékkel pótolják a zsírt. Ezek viszont hizlalnak, néha még jobban, mint zsírtartalmú társaik. A normál tej hiába tartalmaz több kalóriát és zsírt, mégis segít abban, hogy aktivizálják azt a hormont, ami a telítettségérzetért felelős, így csökkentik az étvágyat. Itt az ideje elfelejteni azt a tévhitet, hogy a zsírok a legádázabb ellenségek. Mivel helyettesítsük? A mandulatej bomba biztos megoldás! Egy pohár csupán 40 kalóriát és kevesebb, mint 1 gramm cukrot  tartalmaz, ráadásul fedezi a napi ajánlott kalcium mennyiséget is.

  • Sushi

Az eredeti japán sushi valóban kalóriaszegény, mely leginkább zöldségekből és algából áll. Sajnos a nálunk kedvelt változat olyan összetevőket rejt, mint a bő olajban sült tengeri csemegék, a krémsajt, nem beszélve a hozzá kínált különféle mártogatósokról. Néhány ilyen ínycsiklandozó tekerccsel jelentős mennyiségű kalóriát viszünk be. A sushi rizsnek is nagyon magas a szénhidráttartalma, de azért készítik ilyen rizsből, mert tapadnia kell.

Mindegy milyen salátáról van szó, ha hozzáadsz egy evőkanál majonézt, plusz 100 kalóriát viszel be.

  • Szőlő

Igazi őszi csemege a szőlő, mely elég nagy kalóriacsapda, hiszen a cukrosabb gyümölcsök közé tartozik, ezért egyetlen szem belőle akár 4-5 kalóriát is tartalmaz. Mire elmajszolunk egy fürtöt már be is vittünk 200 kalóriát! Természetesen nem kell száműzni a szőlőt az étrendünkből, csak mértékkel fogyasszuk, és ne minden áldott este. Ugyanilyen becsapós az aszalt gyümölcs is -  barack, szilva, vörös áfonya, füge, datolya – mely kitűnő vitamin - és ásványi anyag forrás, ugyanakkor már kis mennyiségben is rengeteg kalóriát tartalmaz. Elképesztő kalóriabombát jelentenek.

Egy marék banánchips 200 kalória!

  • Tonhalsaláta

A natúr tonhal egészséges, de ha a tonhalsaláta konzerv verziót választjuk, megspékelve pár pirítóssal, máris 300 kalóriánál tartunk. A konzervek legtöbbször plusz cukrot, majonézt vagy napraforgó olajat tartalmaznak. Keressük a boltok polcain a natúr tonhalat extra szűz olíva olajban.

  • Tortilla tekercs

Nincs is finomabb egy gazdagon megpakolt tortilla tekercsnél. Joggal gondolhatjuk, hogy egy vékonyka tészta egy kis hússal és sok zöldséggel igazán egészséges, és alakbarát választás. Maga a tekercs ritkán készül egészséges összetevőkből, ráadásul szósz nélkül száraz lenne, ezért sok helyen vastagon megkenik zsírban dús szósszal.  Így már koránt sem számít fogyókúra barátnak. Készítsük el inkább mi magunk!

  • Konzerv zöldségek

Csak az olyan zöldségeket lehet jól tartósítani, aminek erős a szerkezete, magas a fehérje vagy keményítőtartalma, és mindehhez még hozzáadnak cukrot és sót is, hogy sokáig elálljanak. Ezt nem is kell tovább magyarázni, könnyen belátható miért válasszuk a friss zöldségeket!

  • Smoothie

Reneszánszát élik a  gyümölcsös frissítő italok, melyek látszólag az üdítők egészségesebb változatai. A tejjel, tejszínnel, cukorral vagy mézzel készült változatok közül azonban egy pohár bőven eléri az 500 kalóriát. Használjunk mandulatejet, a magas cukortartalmú gyümölcsök helyett válasszuk az ananászt, grépfrútot!

480x120-agh-banner-2_1538366954.png

7 egészségesnek hitt kalóriabomba! Tovább
Hogyan lehetünk boldogok? Itt a recept!

Hogyan lehetünk boldogok? Itt a recept!

boldog_ember.jpgMindannyian a boldogságot keressük, ki több, ki kevesebb sikerrel. Akad a boldog embereknek néhány egyedi szokása, amelyeket ha beépítünk mi is az életünkbe, nem marad el a pozitív hatás! Érdemes ellesnünk ezeket a trükköket:

  • Felejtsük el a negatív gondolatokat!

Felejtsük el egy életre a „nem tudom”, „nincs igazság” és ehhez hasonló gondolatokat. A magyarok sajnos hajlamosak a pesszimizmusra, ami bizony nem visz előbbre. Ezek a gondolatok megakadályoznak abban, hogy észrevegyük az élet szépségeit, a pozitívumokat. Ehelyett tegyük magunkévá a „Merj nagyot álmodni” mondatot!

Próbáljuk meg a legjobbat feltételezni a másikról, ne ítélkezzünk, ne legyünk rosszindulatúak. 

  • Mosolyogjunk gyakran

Te melyiket kedveled jobban? A mindig pesszimista, savanyú embert vagy azt akinek a társaságában jókedv uralkodik? A boldog emberek ismerik a mosolygás varázslatos erejét, és előszeretettel alkalmazzák is.

  • Ügyeljünk a munka-magánélet egyensúlyára

Mindig találjunk elég időt arra, ami igazán feltölt bennünket. Legyen ez egy hobbi, sport, vagy csak szimplán pihenés. Hajlamosak vagyunk mindent alárendelni a munkának, ezzel pedig megfeledkezünk az élet igazi értelméről! Nem mindig könnyű megteremteni az egyensúlyt a munka és a magánélet között, illetve helyet szorítani a szabadidőnek, de hosszú távon nagyon is megéri.

  • Legyünk bátrak, nyitottak

A boldog emberek nem ragaszkodnak minden áron a terveikhez, elképzeléseikhez. Elég rugalmasak ahhoz, hogy ha kell, újratervezzenek, így gyorsan tudnak reagálni egy váratlanul felmerülő problémára. Nem élik meg katasztrófaként. Éppen ezért minden szembejövő lehetőséget fontoljunk meg, ne mondjunk rögtön „nemet”. Legyünk nyitottak, sosem tudhatjuk melyik lehetőségből lesz igazi siker, jó dolog! Szóval csak nyitott szemmel! Néha lépjünk ki a komfortzónából.

  • Ne tartson vissza mások véleménye

Ha folyamatosan aszerint hozzuk meg a döntéseinket, hogy ki mit gondol, mit tanácsol, akkor egy ördögi körbe kerülünk. Igazán akkor élünk szabad életet, mikor többé nem fog érdekelni, hogy ki mit gondol. Az újító gondolatok sokakban ellenállást váltanak ki, de egy boldog ember azzal foglalkozik, hogy elhatározása a saját értékrendjeit szolgálja-e. Csak az nyer, aki mer!

  • Éljünk egészségesen!

Étkezzünk egészségesen, mozogjunk rendszeresen! Nem véletlen, hogy az egyik legboldogabb térségben, a skandináv országokban minden alkalmat kihasználnak  a mozgásra. Tele van a város bicikliző vagy sétáló emberekkel, hiszen számukra ez a mindennapi közlekedési forma. Ettől jobb a közérzetük és az egészségi állapotuk. Lessük el tőlük, és  éljünk aktív életmódot. Szerencsére itthon is egyre többen pattannak biciklire, úgyhogy jó úton haladunk.

2018-as felmérés szerint a legboldogabb országok: Ausztrália, Svédország, Új-Zéland, Kanada, Hollandia, Svájc, Izland, Dánia, Norvégia , Finnország. Sajnos Magyarország a 156-os listában a 69. helyen szerepel. 

300x250-agh-banner3_1538366932.png

 

Hogyan lehetünk boldogok? Itt a recept! Tovább
Ezeket semmiképp ne tedd mikróba!   

Ezeket semmiképp ne tedd mikróba!  

mikrohullamu_suto_pizza.jpgA mikrohullámú sütő az emberiség egyik nagy találmánya, jelentősen megkönnyíti az életünket, és rengeteg időt spórolunk meg vele. Ma már a legtöbb háztartásban, sőt munkahelyen van mikró, de nem árt, ha tudjuk, hogy mire érdemes figyelni, ha bekapcsoljuk. Mi az amit semmiképp ne tegyünk bele:

  • Lehetőleg ne műanyag dobozokba melegítsük az ételeket!

Több kutatás is kimutatta, ha műanyag edényeket teszünk a mikróba, azok egészségre ártalmas anyagokat eresztenek ki magukból. Kényelem ide vagy oda, még ha műanyag dobozba is kapjuk meg az ebédszállító cégtől az ételt, melegítés előtt tegyük ki tányérra.  Fontosabb az egészség mint a kényelem. 

 Így távolítsd el  a  makacs szennyeződések a mikróról!

Egy fél pohár vízhez facsarjunk ki egy citromot. Tegyük a poharat a mikrohullámú sütőbe, majd melegítsük három percig. Hagyjuk, hogy a forró, citromos gőz dolgozzon még öt percig, majd nincs más dolgunk mint áttörölni a mikrót. 

  • Tojást még véletlenül se

Mivel magas a tojás víztartalma, ezért a mikrohullámok hatására nemcsak, hogy megfő, de fel is robbanhat. Főtt tojást mindig csak felforralt vízben szabad készíteni, mikróban sosem! Akár egy tükörtojás is könnyedén pukkadozik.

  • Vigyázzunk a burgonyával is!

Könnyen úgy járhatunk mint a fent említett tojással. Mielőtt a burgonyát betennénk a mikróba, mindenképp szurkáljuk meg, hogy a keletkező gőz távozni tudjon, különben felrobbanhat.

Az ételek egyenletes felmelegítése

Sokan tapasztalták már, hogy a mikróban felmelegített étel néhol forró, máshol hideg marad. Éppen ezért a felmelegítendő ételt  gyűrű alakban helyezzük a tányérra középen hagyjunk egy lyukat. 

  • Csípős paprika

Ezt biztosan kevesen tudják, hogy a csípős paprikát nem célszerű mikróba tenni. Ennek oka, hogy felmelegítés közben olyan kémiai anyagok szabadulnak fel, melyek nagyon csípni kezdik a szemet. Úgynevezett csípős gőz szabadul fel. Nem túl kellemes élmény.

  • Pizza

Biztosan mindenki próbálkozott már az előző napról maradt pizzát mikróban megmelegíteni. Ha jót akarunk magunknak, ne tegyük. Teljesen megváltozik a pizza állaga, élvezhetetlenné válik, a roppanóssága végleg eltűnik. Inkább melegítsük a pizzát sütőben, így nem válik gumiszerűvé.

  • Víz

A teánkhoz vagy kávénkhoz való vizet ha egy mód van rá ne mikróban melegítsük, van arra külön eszköz is. Ha  mégis ezzel az eszközzel akarjuk felforralni a vizet, akkor jobb ha odafigyelünk, és magas fokozaton legfeljebb két percig melegítjük, majd pihenni hagyjuk. Ha percekre bent felejtjük, annyira átforrósodhat, hogy amint belehelyezzük a filtert, kanalat a víz kifut.

300x250-agh-banner3_1538366932.png

Ezeket semmiképp ne tedd mikróba!   Tovább
Teszt: Hoover RBC 050  robotporszívó

Teszt: Hoover RBC 050 robotporszívó

hoover_rbc050-1_011_1.jpg

A robotporszívó óriási találmány, amivel időt- és energiát takarítunk meg. A Hoover RBC 050 modell nagy teljesítményével és okos megoldásaival belopta magát a szívembe.

KICSOMAGOLÁS

A kicsomagolás, összeszerelés rendkívül egyszerű. A dobozban található maga a robotporszívó, a dokkoló, távirányító, virtuális fal, és néhány kiegészítő kellék. A Hoover robotporszívó mindössze 2,34 kg súlyú és 6,8 cm magas, ami abszolút előny, hiszen így még a legszűkebb helyekre is be tud menni. A dizájnra, kivitelezésre nem lehet panasz. A formás robotkészülék tetején lévő LCD kijelzőn – ami messziről is jól látható - minden fontos információt megtalálunk: akkumulátor töltöttségi szintjét, a takarítási üzemmódokat, a pontos időt, az időzítő visszajelzését. 

img_20180914_180753.jpg

Az LCD kijelző alatt 4 db nagyméretű gombból álló kezelőfelület helyezkedik el, itt a következő funkciókat állíthatjuk be:

HOME: a robotporszívó automatikusan visszatér a dokkolóhoz

AUTO: a porszívó lejön a dokkolóról, majd elindul az automatikus üzemmód

SPOT: körkörös takarítás indítása

TÁVKAPCSOLÓ: ezzel aktiválhatjuk a távirányítót 

TELJESEN BIZTONSÁGOS

Mivel porszívózás közben előfordulhat, hogy a gép bútorokkal ütközik, ezért az elején széles gumicsíkok vannak, hogy sem a készülék, sem a berendezés ne sérüljön. A készülék tele van infra érzékelőkkel, 5 beépített szenzor figyeli  működés közben az akadályokat. Képes akár helyben megfordulni, és át tud jutni a 1 centiméternél nem magasabb küszöbökön. Nagyon praktikus a virtuális akadály elhelyezése, ezzel megakadályozhatjuk a robotporszívó bejutását azokra a helyekre, melyeket kijelölünk. A virtuális fal tetején egy kapcsoló segítségével 3 féle hatótávolságot tudunk kiválasztani, hogy a belőle kibocsátott infra jel milyen távolságra legyen aktív.

HASZNÁLATA

A beüzemelés gyakorlatilag gyerekjáték. Először is miután kicsomagoltuk a Hoover készüléket a dobozból egy megfelelő helyet kell találnunk a dokkoló állomásának. Ezt egy hálózati dugalj közelébe kell tennünk, illetve gondoskodnunk kell róla, hogy a fal mellé kerüljön, és ne legyen körülötte akadály. Az első bekapcsolás előtti időt szigorúan a dokkolóján tölti, hogy teljesen felszívja magát energiával. A töltés körülbelül 4 órát vesz igénybe. Ezután ha a készülék főkapcsolója a megfelelő pozícióban van, akkor elég rányomni a LCD kijelzőn a méretes AUTO gombra. Ekkor a robot már le is tolat a dokkolóról, felpörgeti a keféit, és munkára indul az általa meghatározott rendszer szerint. Lehetőség van akár kézi irányításra, ilyenkor a távirányítón található nyilakkal vezérelhetjük a kellő irányba. Beállíthatjuk az időzített takarítást is, ezzel ütemezhetjük a folyamatot arra az időszakra, amikor nem tartózkodunk otthon. 

És ezzel meg is érkeztünk a legnagyobb előnyhöz, hogy a Hoover robotporszívó önállóan elvégzi a takarítást, anélkül, hogy be kellene avatkozni, otthon kellene lennünk. Felgyorsult világunkban minden, amivel időt spórolhatunk meg, kincsnek számít. Az időzítő funkcióban pont ez a legklasszabb, hogy nem is kell a lakásban tartózkodnunk, mivel a robot felügyelet nélkül, önállóan kiporszívózik mire hazaérünk. Előre beprogramozhatunk napokat, vagy heti takarítási ütemtervet is megadhatunk. Ennek köszönhetően a robotporszívó a hét meghatározott napjain mindig ugyanabban az időpontban lát munkához. Mi pedig a tiszta lakásba érkezünk haza! Nincs is ennél jobb!

Be kell valljam, a lakásunk tele van akadállyal, küszöbbel, bútorral, padlóvázával. Egy küszöb kivételével ezek sem jelentettek problémát. Minden padlóburkolaton bevetettük, és ugyanúgy takarította a parkettát, kerámiaburkolatot, szőnyegeket. Na jó, ez utóbbinál azért volt egy kis gond. Bizonyos szőnyegeket maga alá gyűr, és elakad benne. Most már kitapasztaltam, melyeket szedjem fel.

img_20181011_165007.jpg

Nekem az ágy alatti területek a gyenge pontom, amit szeretek tisztán tartani, de valljuk be a hagyományos porszívóval ez egy külön akrobata mutatvány. Nagyon tetszik a Hoover robotporszívóban, hogy alacsony, így számára gyerekjáték az ágy alatti takarítás. Rendkívül hasznos, hogy 68 mm-es magasságával szinte bárhova befér, oda is, ahova a bejárónő még plusz pénzért sem hasalna le. Ez különösen fontos azoknak, akik allergiában szenvednek, nekik teljes mértékben portalanítani kell a lakást. Szerencsére a székek, bútorok alatt is gyönyörűen dolgozik, ami azt jelenti, hogy a sarok takarításhoz hasonlóan nem hagyja ki a bútorok lábai közötti területet, hanem addig kering, forog veti be az ütközőit, míg meg nem találja azt a helyet, ahol be tud mászni közéjük. 

kepkivagas_5.JPG

Miután bejezte a robotporszívó a takarítást vagy az akkumulátor kapacitása 15%-ra csökken, automatikusan visszamegy a helyére, hogy feltöltse magát. Ha már az akkumulátornál tartunk, intelligens töltőrendszerrel rendelkezik, amely gondoskodik arról, hogy az akkumulátorok mindig teljesen fel legyenek töltve, bármikor üzemkészen várhassa az utasításainkat.

FUNKCIÓK

Most következzen a legérdekesebb rész, hogy milyen funkciók állnak rendelkezésre. Ami a takarítást illeti többféle  takarítási program közül választhatunk. 

  • AUTO funkciót választva a készülék automatikusan kiválasztja a legideálisabb takarítási módot, bejárja a lakást és nekikezd a munkának.
  • SPOT módban a készülék egy körülhatárolható terület intenzív takarításába kezd úgynevezett elliptikus pályán.
  • FULL & GO ha ezt takarítás közben bekapcsoljuk, a következő töltés után ismét elindul a készülék egy újabb takarítási ciklusra.
  • A TURBO mód bekapcsolásakor a robotporszívónk gyorsabban dolgozik, hamarabb elkészül a takarítással. Én ezt a funkciót csak akkor használom, ha tényleg nem annyira alapos, inkább gyors takarítást szeretnék. Egyéb esetekben a normál üzemmódot szeretem.
  • HOME opció választásakor a robotporszívó automatikusan visszatér a dokkolóhoz
  • Lehetőségünk van KÉZI NAVIGÁLÁSRA, bevallom a Férjem kedvence, folyamatosan azt láttam, mintha egy távirányításos kisautót irányítana. A robotporszívó bármikor manuálisan is irányítható, ez a funkció nagyon praktikus, ha célzottan egy területet kívánunk megtisztítani, pl.: étkezőasztal alatt tiszta morzsa lett minden. Azt hiszem ez a Férjem programja marad…

01_robot.jpgMENNYIRE HATÉKONY? 

Valószínűleg a legtöbben erre kíváncsiak, bevallom leginkább én is. Nézzük őszintén! A szakszerű takarításról a két darab éltisztító kefe, a főkefe, illetve egy gumikefe felelős. Hatékonyan képes takarítani a vákuum szívóhatásnak és a forgó keféknek köszönhetően. A parkettán és a járólapon könnyű dolga volt a Hoover robot porszívónak, ezekről a területekről mindent jól látható módon azonnal besöpört. A kétoldalt egy-egy kiálló forgóseprűnek köszönhetően a 4-5 cm-re lévő porcicákat is képes felszedni. A szőnyegen akadt egy kis gondunk, mert azokat előszeretettel maga alá gyűrte, jó pár kísérlet után most már tudom, hogy melyekkel tud megbirkózni, illetve melyeket szedjem fel. A vastag és hosszú szálú szőnyegeket nem kedveli. Viszont amelyik szőnyeg nem fog ki rajta, ott gyönyörűen teszi a dolgát.

Én nagyon meg vagyok elégedve a hatékonyságával, először szkeptikus voltam, de alaposan rácáfolt.  És hogy mennyire hatékony? Az ágy alatt viszonylag régóta nem volt takarítva ott látványos volt a por, elsőre csodát tett, egy porszem sem maradt.

Egy dolgot tudomásul kell vennünk, hogy a gép tartálya elég kicsi, ezért minden takarítás után ki kell üríteni. De ez ne szegje kedvünk, hiszen csupán egy mozdulat. A HEPA szűrőnek köszönhetően a kimenő levegő teljesen tiszta és pormentes.

A robotporszívót akár minden másnap bekapcsolhatjuk, vagy időzíthetjük, hatékonyan segít a mindennapos tisztaság fenntartásában, cserébe a heti nagytakarítást bőven kitolhatjuk. Remekül kitakarít még a sarkokban, bútorok alatt is, hatékonyan végzi a dolgát és akár programozhatjuk is, hogy akkor takarítson, amikor nem vagyunk otthon.

 GYEREKJÁTÉK A KARBANTARTÁS

Tényleg csak egy perc! A  takarítást követően ki kell üríteni  a portartályt, illetve időnként a kefékről le kell szedni mindazt, ami feltekeredett. Ugye, hogy nem bonyolult?

A robotporszívók legnagyobb előnye:

Önállóan elvégzi a takarítást, az időzítő funkciónak köszönhetően, már a tiszta lakásba léphetünk be

Automatikusan feltölti magát

Nem igényel bonyolult karbantartást

A kedvencem: ott is ragyogóan takarít, pl: ágy alatt, ahova én a hagyományos porszívóval szinte be sem férek

Imádom!!!!

 A Hoover robotporszívó az egyik leghasznosabb háztartási eszköz, negyedik családtag lett! Hálás vagyok, hogy beköltözött az otthonunkba.  

Dőlj hátra, hagyd a takarítást a Hoover robot porszívóra!

hoover_bannerkampany_brand_artwork_300x250_1.jpg 

Teszt: Hoover RBC 050 robotporszívó Tovább
süti beállítások módosítása