Pár perc az egészségért

Kánikulai túlélő! 5 hűsítő tipp

Kánikulai túlélő! 5 hűsítő tipp

hogyan_eljuk_tul_a_forrosagot.jpgBerobbant hazánkba a tikkasztó kánikula! Amikor a hőmérő higanyszála közelebb van a 40-hez mint a 30-hoz, amikor nem segít az egész napra lehúzott redőny, amikor már hajnalban sem tud visszahűlni a lakás, érdemes egyéb praktikákat bevetni. Mit tegyünk, hogy elviselhetőbbé váljanak  ezek a forró nyári napok?

  • Folyadék, folyadék, folyadék

Mi is lehetne más az első és legfontosabb tanács, mint a bőséges folyadékbevitel. Rendszeresen fogyasszunk folyadékot, ne várjuk meg, amíg szomjasak leszünk! Aki napközben nem pótolja a kiizzadt ásványi anyagokat, bizony keringési rendellenességekkel kell szembenézni. Főleg azok a nők lehetnek rosszul, akinek alacsony a vérnyomása. Ha a hőségben szédülést, rossz közérzetet tapasztalunk, az gyakran annak a jele, hogy nincsen elég folyadék az érpályákban. Ezt fokozatosan, apránként pótolni kell. A sok folyadék a véredényeket is kiszélesíti, így a testünk a bőrünkön keresztül tudja leadni a meleget. A legideálisabb innivaló, kiváltképp nagy melegben az ásványvíz, illetve gyógynövény- vagy gyümölcstea. Ha elindulunk otthonról, mindig vigyünk magunkkal 1 liter vizet! Ha nem megy az ivás ahogy kellene, akkor fogyasszunk magas folyadéktartalmú ételeket, mint például dinnyét, uborkát vagy salátát, készítsünk hideg leveseket.

  • Készítsünk jégkockát

Nemcsak az italunkat hűthetjük vele. Néhány jégkockát egy puha vászonkenődbe tekerve, hűsíthetjük vele tarkónkat, nyakunkat, dekoltázsunkat. Vigyázzunk! A jégkockát soha ne tegyük közvetlenül a bőrre.

  • Testpermet – ami igazán frissít napközben!

Nyáron főleg a nagy kánikulában érdemes testpermetet használni. Ezzel bármikor lehűthetjük magunkat, és nagyon jól felfrissít. Magunk is készíthetünk testpermetet: egy pumpás flakonba töltsünk vizet és adjunk hozzá 5-8 csepp élénkítő, frissítő (eukaliptusz, citrom, narancs) illóolajat. Tényleg érdemes kipróbálni!

  • Hűtsük a lakást

Éjszaka vagy hajnalban szellőztessünk, ekkor tárjuk ki az összes ablakot és ajtót, hadd jöjjön be a lakásba a friss, hűvös(ebb) levegő! Ahogy elkezd emelkedni a hőmérséklet, húzzuk le a redőnyt vagy a sötétítőfüggönyt, így nem melegszik fel annyira a lakás, legalább is pár napig.

Mossuk ki vagy nedvesítsük be a függönyöket, és úgy helyezzük fel. Vizes törölközőket is lehet kiteríteni a lakásban, az is hőelvonással jár. Ha nincsen a lakásban légkondicionáló berendezés készítsünk "házi légkondit". A ventilátor fuvallatát egy nagy fémtálnyi sózott jég fölé állítsuk be. A párolgó víz lehűti a környező levegőt, amit a ventilátor szétoszt a lakásban.

  • Zuhanyozzunk minél többször

Egy hűsítő langyos zuhannyal pillanatok alatt lehűthetjük magunkat, alkalmazzuk naponta többször. Akármennyire is csábít a nagy melegben a jéghideg víz, inkább langyossal zuhanyozzunk le! Tusoláshoz használhatunk mentás tusfürdőt, a benne található olaj hosszú ideig képes frissíteni, hűteni. Langyos, 20-25 fokos víz kitágítja a pórusokat, a test levegőhöz jut, és könnyebben tudja leadni a hőt.

  • Hűtsd le magad az utcán!

Egy flakon ásványvizet tegyünk éjszakára a mélyhűtőbe, akárhova is indulunk, mindig legyen nálunk egy üveg fagyos víz! Amikor úgy érezzük, hogy már elviselhetetlen a meleg, a hideg üveget tartsuk a nyakunkhoz, a csuklónkhoz,  térdhajlathoz. Hűtsük a karunkat! Az alkarunkat tegyük hideg vízbe 30-40 másodpercre és lassan mozgassuk ide-oda. Ne töröljük meg, hanem hagyjuk a levegőn megszáradni a bőrünket. Ezt bárhol alkalmazhatjuk, és tényleg segít.

2017_05_banner-300x250_bambara_1498881590.jpg

Kánikulai túlélő! 5 hűsítő tipp Tovább
5 intim aranyszabály nőknek

5 intim aranyszabály nőknek

intim_noihigienia_szabalyok.jpgA forró nyári napok legjobb kikapcsolódása, ha víz közelében tölthetjük el a meleg órákat.  A strand-, és fesztiválszezon alkalmával jellemzően megemelkedik a nőgyógyászati rendeléseken különféle panaszokkal jelentkező hölgyek száma. A bosszantó kellemetlenségek  könnyedén megelőzhetőek egy kis odafigyeléssel.

Mik azok az intim szabályok, melyeket minden nőnek be kell tartania?  

  • Elővigyázatosság!

A strandra ne az otthoni fürdéshez használt törölközőnket vigyük! A strandolás után magas hőfokon (90 C fok feletti programmal) mossuk ki, hiszen a gombák csak ilyen melegben pusztulnak el. 

A strandokon, fürdőkben, nyári fesztiválokon több ezer ember fordul meg a mellékhelyiségekben, ezért is kell fokozottan ügyelnünk saját tisztaságunkra. Azt se felejtsük el, hogy a különféle fertőzéseket nem csak a vízben vagy a mosdóban kaphatjuk el, hanem szexuális úton is. Éppen ezért a szexuális együttlét után célszerű a tisztálkodás, mely az esetleges káros baktériumok terjedését meggátolja. Érdemes intim törlőkendőt csomagolni magunkkal, ha több napig tartó bulizásra indulunk, és tudjuk előre, hogy a tisztálkodási lehetőségeink nem a megszokottak lesznek. Használjunk kézfertőtlenítőt a nyilvános WC használata előtt és után is!

  • Nem mindegy milyen alsóneműt viselünk

A hüvely mikroflóra egyensúlyának felborulásához vezethet  a szoros, műszálas alsónemű viselése. Az ilyen darabok hordása meleg, nedves klímát teremtenek, melyekben a gombák gyorsan szaporodásnak indulhatnak.

  • Védekezés probiotikumokkal

Strandoláskor a nedves környezet teremtette gombás és bakteriális fertőzések miatt hamar ki vagyunk téve a kellemetlenségeknek. Ezek leggyakrabban az intim testrészeinket fenyegetik. Nem csak antibiotikum kúra után ajánlott a probiotikumok célzott bevitele, amelyek segítenek helyreállítani a természetes hüvelyflórát, annak egészséges egyensúlyát. Strandszezon előtt és alatt a leghatékonyabb eszköz a probiotikus tampon használata. Aki hajlamos strandolást követően hüvelygomba fertőzésre, annak különösen ajánlott a fürdőzés előtti éjszaka tejsavat tartalmazó kúpot használnia. Nagyanyáink idején a kefir számított a hüvelyi betegségek kezelésének és megelőzésének egyik legmegbízhatóbb eszközének. Nagyanyáink tudtak valamit! Ugyanis a kefirben ugyanazok a tejsavtermelő baktériumok találhatók, amelyek a hüvelyben is élnek, így ennek segítségével pótolható és megerősíthető a hüvelyflóra.

  • Intim higiénia

Szintén sok problémát okozhat a nem megfelelő intim higiénia. Ugyanakkor a túlzásba vitt intim tisztálkodás ugyanúgy káros lehet a hüvely természetes egyensúlyára, mint annak elhanyagolása. Sokan túlzásba viszik a hüvelyi irrigálást, mely akár allergiás reakciókat is kiválthat. Elvileg panaszmentes nőknek teljesen felesleges irrigálniuk, ez nem képezi a napi higiénia részét. Ha valaki hajlamos a gombás betegségeke, akkor érdemes kiegészítenie védelmi rendszerét ilyen jellegű segítséggel. Mivel a hagyományos szappanok, tusfürdők megzavarják a hüvely természetes védekező rendszerét, ezért inkább használjunk intim tisztálkodó szereket. Vásárlásakor azt vegyük figyelembe, hogy az egészséges hüvely ph értéke 3,8 – 4,2. Ha a termék nem illeszkedik ehhez, tehát kevésbé savas, akkor azt jobb, ha nem vesszük meg!

  • Táplálkozás

Felmérések szerint a hüvelygomba a nők 75 százalékának életük során legalább egyszer, 50 százalékuknak többször is visszatérő problémát jelent – főleg nyáron.  Az intim egészség megőrzésében is komoly szerepe van a tudatos táplálkozásnak. Hüvelyi panaszok esetén kerülendő a cukor, az élesztő és az alkoholos italok fogyasztása. Ezek táptalajt nyújtanak a gombáknak legyengítve a szervezet védelmi rendszerét. Mi az amit ajánlott fogyasztani? Élőflórás joghurtokat, zöldségféléket, gyümölcsöket.

És ha megtörtént a baj?

Ha fertőzésre utaló tünetet fedezünk fel magunkon, minden esetben forduljunk orvoshoz! Mielőbb kezdjük el a kezelést, hogy elkerüljük az esetleges szövődményeket Feltétlenül tanácsos a hüvely egészséges egyensúlyának a helyreállításáról is gondoskodni. 

Óvatos előkészületekkel megelőzhetők a nyári kellemetlenségek, annak érdekében, hogy a nyaralásról, strandolásról igazán csak a jó élmények maradjanak meg.

Kellemes strandolást!

 

2017_05_banner-300x250_bambara_1498881590.jpg

5 intim aranyszabály nőknek Tovább
4 dolog, amit a napozás szerelmeseinek ajánlott fogyasztani!

4 dolog, amit a napozás szerelmeseinek ajánlott fogyasztani!

4_dolog_amit_a_napozoknak.jpgEzen a héten megint beköszönt a forróság, ismét megtelnek a strandok. Ma már egyre tudatosabban figyelünk a bőrünkre, hiszen tudjuk, hogy a naptej elengedhetetlen kísérője a napozásnak és egyre többen figyelnek arra is, hogy a déli órákban ne feküdjenek ki a tűző napra. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy bizonyos ételekkel is elősegíthetjük a bőrünk védekezését a nap káros hatásai ellen, ezzel is csökkenthetjük a leégés kockázatát. Eredmény: szép napbarnított bőr leégés nélkül!  

Bizonyos pigmentek segítenek felkészíteni bőrünket a napozásra. Nézzük, miket érdemes fogyasztani napozás előtt:

  • Paradicsom

A paradicsom a likopin egyik legjobb forrása, hatékony védelmet nyújt a leégés ellen. Fogyaszthatjuk nyersen, főzve, de akár paradicsomlé formájában is. Egy angol tanulmány szerint, naponta öt evőkanálnyi paradicsom 33%-kal növeli a szervezet védekezőképességét a leégéssel szemben. Sőt a rendszeres paradicsomfogyasztóknál lassabban jelennek meg a ráncok. A bőrben lévő procollagen nevű anyag ami a bőr rugalmasságáért, fiatalságáért felelős, jobban termelődik ha minden nap megeszünk egy paradicsomot.

  • Étcsokoládé

Jó hír az étcsokoládé és a napozás szerelmeseinek: a két öröm összekapcsolható, mégpedig az egészségünk érdekében! Természetesen a legalább 70 százalék kakaótartalmú csokoládéra kell itt gondolni! A benne található jótékony polifenolok segítenek a káros sugarak elleni védelemben. Azért nem árt mértékkel fogyasztani belőle, nehogy az alakunk lássa kárát. 

  • Répa

A napimádóknak feltétlenül ajánlott minél több antioxidáns hatású karotinokban gazdag ételt fogyasztani - ilyen a répa is -, mely segíti a bőr melanin termelését. Az összes zöldség, gyümölcs közül a répa tartalmazza a legtöbb béta-karotint, amely köztudottan a szép, egyenletes barnaság forrása is. Sőt, a már megszerzett barna szín is később kopik le. Mivel rengeteg benne az A-vitamin, táplálja a bőrt és csökkenti a ráncosodást. Naponta rágcsáljunk el egy szál sárgarépát!

  • Zöld tea

Egyre többen vallják, hogy antioxidáns összetevői miatt egy csésze erős zöld tea elfogyasztása napozás előtt segít megelőzni a leégést és gyorsítja a barnulás folyamatát. Nem csupán csökkenti a leégés veszélyét, de segíti is az egyenletes, szép barnulás folyamatát. Ezen kívül a zöld teának számos egyéb egészségügyi hatása van. 

A fentiek egyike sem csodaszer, nem helyettesíti a napvédő krémek használatát! A mértéktelen napfürdőzés legalapvetőbb káros következménye a leégés, mely hosszú távon nem csupán a bőr öregedéséhez, de akár daganatos megbetegedések kialakulásához is vezethet. A leégett bőrben lezajló folyamatok összeadódnak, és évtizedek múltán is kifejthetik kártékony hatásukat. 

Tegyünk meg mindent bőrünk egészsége érdekében!

2017_05_banner-300x250_bambara_1498881590.jpg

 

 

 

 

 

4 dolog, amit a napozás szerelmeseinek ajánlott fogyasztani! Tovább
5 tipp, hogy a nyaralás alatt tényleg kipihenjük magunkat!

5 tipp, hogy a nyaralás alatt tényleg kipihenjük magunkat!

holiday.jpgNyaralás közben az a legfontosabb, hogy kipihenjük magunkat, és feltöltődve térjünk vissza a hétköznapokba. "Végre kialszom magam, olvasok, egész nap, a strandon lazulok" – ezekre a tevékenységekre vágyunk leginkább a nyaralás alatt. Nézzük meg hogyan pihenhetjük ki magunkat igazán:

  • Fokozatosan állítsuk át magunkat "szabadság-üzemmódra”

Semmiképpen ne a munkahelyről induljunk nyaralni! Ha lehet, az utolsó munkanap után legalább egy napot hagyjunk magunknak a pihenésre, a kényelmes becsomagolásra, a ráhangolódásra, ügyintézésre.

  •  Ne akarjunk mindent belezsúfolni egy hétbe

Sokan, ha külföldre mennek nyaralni, igyekeznek minden látnivalót, programot, fakultatív utat betervezni az adott egy hétbe. Érthető, hogy szeretnénk minél több mindent látni az adott országból, kultúrából. Egy előzetes, átgondolt tervezéssel megoldható, hogy mindenre jusson idő. Az egyik napot tölthetjük feszes tempóban, például múzeumlátogatással, a másikat pedig ráérősen "elfecsérelhetjük" a strandon. Legyünk lazák és rugalmasak.

  • Hagyjunk fel a facebook, e-mailek folytonos nézegetésével

Tízből négy ember érzi azt a szabadsága alatt, hogy ha nem tartja távolról is a frontot, akkor kiesik a munkából, és nehéz lesz a visszatérés, másrészt azt gondolják, hogy más nem tudja őt megfelelően helyettesíteni. Ez a hozzáállás ártalmas az egészségünkre, hiszen sosem tudunk igazán kikapcsolódni, feltöltődni, elengedni magunkat. Tény, hogy hiába csukjuk be utolsó nap az irodánk ajtaját, az okostelefonok révén már az utazásra is magunkkal visszük a munkát. A nyaralásra szánt időt kizárólag a feltöltődésnek, és nem utolsó sorban végre a családunknak szenteljük. A nyaralás akkor jelent igazi kikapcsolódást, ha a pihenéssel foglalkozunk és hagyjuk megélni az adott pillanatot. Minden meg fog várni! Muszáj kitörni pár napra a mókuskerékből ahhoz, hogy ne merítsük le teljesen a tartalékainkat.

  • Végre együtt a család!

A családdal töltött idő nagyon fontos ahhoz, hogy teljesnek érezzük az életet, ehhez képest velük vagyunk a legkevesebbet. Amikor szabadságon vagyunk, igyekezzünk minél inkább aktívan együtt lenni. Ilyenkor a család is egy kicsit  összerázódik. Újra közös élmények érnek bennünket, végre a hétköznapok feszültsége és terhei nélkül örülhetünk egymás társaságának. Fontos: Ne akarjuk a párkapcsolati problémáinkat a nyaralás alatt megoldani! Halasszuk el a gondok megoldását ha már visszatértünk a nyaralásból.

  • Fordítsunk több időt az alvásra

A szakértők szerint minimum hét óra alvásra lenne szükségünk naponta ahhoz, hogy kipihentek legyünk. A nyaralás pont megfelelő idő arra, hogy pótoljuk ezen a téren is a mulasztást.

+ 1 tipp: Őrizzünk meg a nyaralásból egy kis mozaikot

Beköszöntöttek a hétköznapok? Gondoljuk végig, milyen helyzetekben éreztük magunkat kimondottan boldognak? Tetszett a család összes tagjának a múzeumlátogatás? Élveztük az aquafitnesst? Építsük be a nyaraláson tapasztalt pozitív élményeket a hétköznapokba. Az üdülés jó alkalom valami új tevékenység kipróbálására, amit később a mindennapokban felüdülésként alkalmazhatunk. 

Ahol igazán kipihenhetjük magunkat:

2017_05_banner-300x250_bambara_1498881590.jpg

 

Jó nyaralást!

 

 

5 tipp, hogy a nyaralás alatt tényleg kipihenjük magunkat! Tovább
Egy cseppnyi Afrika - Varázslatos Bambara Hotel****Prémium

Egy cseppnyi Afrika - Varázslatos Bambara Hotel****Prémium

dsc7058_1.jpgA napokban adódott a lehetőség, hogy pár napra félretegyük a munkát és kikapcsolódjunk. Ezúttal a fővárostól alig másfél órányi távolságra található, Afrika egzotikus világát idéző,  Varázslatos Bambara Hotel****Prémium - ba látogattunk el.  Ez a különleges szálloda Bükk kapujában – Felsőtárkányon – több hektáros saját ősfás erdővel és közel 1000 m2-es wellnessvilággal várja vendégeit. 

Az udvarra behajtva, tátva maradt a szánk a látványtól, hiszen egy gondozott park és egy fantasztikus épületkomplexum fogadott bennünket. Már az első lépésnél, ahogy beérünk a szállodába  Afrika varázslatos színvilága, hangulata, motívumai tárulnak elénk. Az épület enteriőrje az afrikai szavannák világát idézi. A falak textúrája és színvilága, a díszítés, szobrok mind-mind átgondolt tervezésre utalnak és egy remek belsőépítész munkáját dicsérik.

fsz_2851_hotel_bambara_2012_jav.jpgA szobánk felé haladva megpillantottuk a szálloda egyik attrakcióját, felnőttek, de különösen a gyerekek által kedvelt szurikátákat. A mongúzfélék családjába tartozó kis állatokból négy található itt, amelyek etetésén rengeteg kíváncsi, mosolygós gyermek vesz részt, akik legszívesebben egész napjukat kis kedvenceikkel töltenék.

A szobában lévő textíliák, dekorációk,  szín-, formavilág valódi közelségbe hozzák Afrika kultúráját, teljes mértékben harmonizálva az épület egyéb részeivel. Abszolút tökéletes tisztaság és négycsillagos minőség, valamint figyelmességek sora fogadott bennünket. A hotelben három különböző méretű (prémium, junior, grand) szobatípus közül választhatunk.

bambara_hotel_szoba.jpg

A kipakolást későbbre hagytuk, inkább siettünk a wellness részlegbe, hogy felüdülésre találjunk. A Bambara Spa egy dogon törzsi faluba kalauzolja el vendégeit. A belső térben található barlangfürdő a sejtelmes fényeivel egy misztikus világba varázsolja el a vendégeket. A barlangfürdő élményöblei gondoskodnak a test igazi kényeztetéséről. A gyermekek nagy kedvence Mali a víziló, Kumba az elefánt vízköpője, az élménymedence sodrófolyosója illetve a pezsgősziget. Szintén itt a belső térben kapott helyet a dogon szaunavilág. Élményzuhanyai a Dogon-föld jellegzetes kunyhóinak alakját idézik fel. A rőzsés só kabinban felnőttek és gyermekek egyaránt élvezhetik a só áldásos légúti hatását, mindezt fűtött kőpadokon. Az infra kabin a szavannák friss illatával kényezteti testünket, míg az egzotikus szauna Afrika forróságába kalauzolja el a vendégeket. A gőzkunyhó eukaliptusz illatával, a herbál kabin pedig a gyógynövények mesés illatával csábítja el a vendégeket egy  kellemes feltöltődésre. Ez utóbbi igazi kedvencé vált a tíz percenként beinduló látványos attrakciójával. Erre mondják, ezt meg kell nézni! A szauna mester által levezényelt mámoros napnyugta szeánsz nem csak egy egyszerű méregtelenítést jelent, hanem egy igazi élményt.

A tetőszinten kapott helyett a gyermekmentes Száhel wellness, ahol az erdőre néző pihenő, a panoráma szauna, a szabadtéri pezsgőfürdő remek lehetőséget nyújt a teljes kikapcsolódásra a párban érkezőknek. Ezen a szinten ismerkedhetünk meg a tradicionális és különleges masszázsokkal is.

dsc_3020_1_jav.jpg

A tengerparti hangulatot kölcsönző Mali Beachen folytatódik az izgalmas, kültéri vízi birodalom. A háromszintes, teraszos kialakítású kültéri élménymedencékben az erdő közepén élvezhetjük a Bükk természetes atmoszféráját. A nyak-, hát-, derékmasszázs elemek, légbuborékos pihenőmedence, a falból leomló vízsugarak képesek az egész testünket átmasszírozni, ellazítani.  A mi kedvenc helyünk az óriás jakuzzi lett, ahonnan kiválóan beláthattuk a szálloda épületét, a medencéket és az udvart. A medencék körül elhelyezett kényelmes napozóágyakon, vagy a fák között kifeszített függőkapszulába gömbölyödve élvezhetjük ezt a páratlan erdei környeztet, miközben a személyzet narancsvízzel lelocsolt friss gyümölcsöket szolgál fel. A karibi hangulatú Dogon bárban egzotikus koktéllal és könnyű snack étellel tettük még pazarabbá a nyári hangulatunkat. 

Ezen édeni világban gyorsan repült az idő és meg is éheztünk, így vacsorázni indultunk.

fsz_2719_bambara_2012.jpg Útban a San Toro étterembe önfeledten játszadozó gyermekek mellett haladtunk el, akiket felnőtt animátorok és „Bizsu” az ember nagyságú plüss szurikáta szórakoztatott. Nagyszerű ötlet, hogy a gyermek nélkül érkezők részére elszeparált területet alakítottak ki az étteremben, így akik a meghittségre vágynak ők is megtalálják az ehhez szükséges teret a Csillag étteremben. A kínálatra nem lehet panasz. Minden estét fantasztikus előételekkel indíthatunk, amelyeket a levesek és a gusztusosan feltálalt főételek követnek. Mindig van hal, szárnyas és zöldség is, de ami sokak számára a legfontosabb lehet, gondolnak az ételintoleranciával rendelkezőkre is. Az étkezésünket finom süteményekkel (van cukor és gluténmentes), fagylalttal és gyümölcsökkel zárhatjuk. Ami igaz az igaz, éhesek egyszer sem maradtunk.

Vacsora után kisebb sétára indultunk először a szálloda parkjában található Bükki Rejtélyparkba, ahol a különleges majomváros izgalmas kalandokkal várja kicsiket és nagyokat egyaránt. Júliusban wallabyk és majmok is érkeznek a Labirintus majomudvarába, így mindenképpen érdemes lesz visszajönnünk megnézni őket is. Majd a felsőtárkányi erdei tóhoz indultunk, amely mindössze 600 méterre található a szállodától. A kis tavacska környezete szépen parkosított, túrázók, kerékpárosok kedvelt kirándulóhelye, de itt szállhatunk fel az erdei kisvasútra is. Miután lejártuk a vacsorát, betértünk a hotel „Kroko Bárjába”, hogy egy finom bor mellett beszélhessük át az aznapi élményeket.

dsc5078jav.jpgA második napon a felejthetetlen pezsgős reggelinket az étterem teraszán fogyasztottuk el. A napunk első részét a fürdőzésnek, második részét a környék felfedezésének szenteltük. Ha már erre jár az ember, nem szabad kihagyni Eger városát, de nincs messze Szilvásvárad vagy a só dombokról ismert Egerszalók sem.

Kevés helyen rohan annyira az idő, mint a varázslatos Bambarában. Ez a szálloda egyszerre elégíti ki a családosok és a párban érkezők igényeit is. Mi a recept? Hamisíthatatlan nyugat-afrikai hangulat, kiváló minőség, páratlan wellness, különleges gasztronómiai élmény, folyamatosan bővülő gyermek programok, vendégszerető és profi személyzet. Eger városától pár kilométernyire, egy cseppnyi Afrika, anélkül, hogy repülőre kellene ülnünk.

majm_1.jpg

Nagy szeretettel ajánlom mindenkinek ezt a fantasztikus szállodát! Higgye el, nem fog csalódni!

Molnár Sylwia

Pár perc az Egészségért

Egy cseppnyi Afrika - Varázslatos Bambara Hotel****Prémium Tovább
7 önbizalomnövelő tipp, ami tényleg működik

7 önbizalomnövelő tipp, ami tényleg működik

onbizalom_novelese.jpgFelmérések szerint 10-ből 7 ember önbizalomhiánnyal küzd. Az önbizalom valami olyan dolog, ami belülről fakad, és könnyen lerombolódik a hétköznapi kudarcokban. Ha nincs elég stabil belső önbecsülésünk, akkor magunknak kell felépíteni.Az önbizalmunk erősítésére számtalan technika létezik,  ha ezeket rendszeresen alkalmazzuk, idővel azt vesszük észre, hogy sokkal magabiztosabbá váltunk. Hogyan növelhetjük az önbizalmunkat?

  • Felejtsük el az összehasonlításokat

A kevésbé magabiztos ember hajlamos másokhoz hasonlítani önmagát, és remek érzékkel mindig megtalálja azokat, akik jobbak, sikeresebbek, szebbek, tehetségesebbek nála. Ezzel nem tesznek mást, mint még jobban fokozzák a kisebbrendűségi érzést és a negatív énképüket erősítik. Ilyenkor nem veszik észre azokat a tulajdonságokat sem, amelyekben viszont  sokkal jobbak másoknál. A hibáink helyett az erősségeinkre helyezzük a hangsúlyt!

  • Figyeljünk az öltözködésre!

A kinézetünk befolyásolja, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Főleg a hölgyek tudják, hogy ha egy olyan ruhát vesznek fel reggel, amiben csinosnak érzik magukat, rögvest megnő az önbizalmuk és máris jobban indul a napjuk. Ha viszont nem érzik jól magukat a ruhájukban, az megváltoztatja a testtartást és a viselkedést.  És hogy ez mennyire igaz? Eladástechnikát oktató szakemberek nem győzik hangsúlyozni, ha otthonról kell egy fontos tárgyalást telefonon lebonyolítanunk, akkor is öltözzünk hozzá fel elegánsan, a nők sminkeljék ki magukat, mert egyből határozottabbá válik a fellépésük. Ami a hangon rögtön meg is érződik. Nem kell óriási költségvetésbe vernünk magunkat vagy a legújabb divatrendet követni, de bővítsük ruhatárunkat pár minőségi, előnyös darabbal. Ezekben sokkal jobban érezzük magunkat. 

  • Figyeljünk a testtartásunkra

A testbeszéd alapvető tartozék úgy a privát életünkben, mint a szakmaiban. A testtartás rendkívüli módon árulkodó: a lógó vállakkal, beesett mellel, kitolt hassal, lehajtott fejjel vánszorgó ember eleve határozatlan, gyenge, önbecsüléssel küzdő benyomását kelti a külvilág számára. Ha kell gyakoroljuk a tükör előtt a helyes, magabiztos testtartást.  Húzzuk ki magunkat, fejet fel, mellet ki, hasat be! Az eredmény azonnal látható: nagyobb mell, kisebb has – öt centiméterrel magasabbnak és sok évvel fiatalabbnak fogunk tűnni. Az egyenes testtartás magabiztos külsőt kölcsönöz, és ez garantálja a határozott fellépést.

  •  Sportoljunk rendszeresen!

A rendszeres sport energiával tölti fel a szervezetünket, segít megelőzni a betegségeket és általánosan javítja a kedvet is. Mindemellett valamiféle rendszert visz az életünkbe. A mozgástól nemcsak jobban fogunk kinézni, hanem ezzel arányosan az energiaszintünk is megnő, a pozitív lendület az egész napunkat végigkíséri. Az öltözködéshez, testtartáshoz hasonlóan az edzettségünk is nagy hatással van az önbecsülésünkre.

  • Szólaljunk meg!

Talán ezt lesz a legnehezebb betartanunk, de megéri gyakorolni! Akik kevés önbizalommal rendelkeznek, csoportos megbeszélések vagy egy szimpla baráti összejövetel alkalmával nagyon nehezen és ritkán szólalnak meg, leginkább jó hallgatóságnak számítanak. Itt az ideje ezen változtatni! Vegyünk erőt magunkon, kezdjünk mi is kommunikálni, szólaljunk fel összejövetelek, értekezletek alkalmával, és meglátjuk nem dől össze a világ. Legközelebb még bátrabban ragadjuk magunkhoz a szót. Kezdeményezzünk beszélgetést munkahelyünkön, boltban, lakókörnyezetünkben, kutyasétáltatás közben stb.

  • Gyűjtsük a sikerélményeket

Vegyük sorra életünk során azokat az eseményeket, amikre büszkék lehetünk, amikor sikert könyvelhettünk el. Kezdjünk bele új dolgokba: lehet ez a festés, kézművesség, vagy bármilyen új hobbi.  Van valami, ami hónapok óta ott lapul az elintézendő listán? Hajlamosak vagyunk húzni, halogatni, kifogásokat keresni. Holnap reggel lássunk neki, és élvezzük az elégedettséget. Főleg az elején ünnepeljük meg a sikereinket! Megérdemeltük!

  • Segítsünk másoknak!

A tudat, hogy segítségére lehetünk másoknak, fokozza a magabiztosságunkat és sikeresebbé válunk.

Kezdjük el a gyakorlatokat már ma, ne halogassuk!  "Álmaink valóságba öntésétől nagyon gyakran egy dolog választ el minket: az önbizalom hiánya." 

2017_05_banner-300x250_bambara_1498881590.jpg

Molnár Sylwia

Pár perc az Egészségért

 

7 önbizalomnövelő tipp, ami tényleg működik Tovább
Görögdinnye 5 jótékony hatása

Görögdinnye 5 jótékony hatása


gorogdinnye.jpgA nagy kánikulában nincs is jobb frissítő egy behűtött dinnyénél. A dinnye amellett, hogy remek hűsítő, a nyár egyik legegészségesebb gyümölcse.  

  • Elősegíti a fogyást

Tíz deka gyümölcsben mindössze 30 kalória található. Összehasonlításképpen ugyanennyi mennyiségű banán több mint a dupláját tartalmazza. Magas víztartalmának köszönhetően igen kevés kalóriával rendelkezik, ezért kitűnő alapanyaga lehet a különböző diétáknak. A dinnyével végzett diétánk nem jár koplaló érzettel, mivel laktató, illetve tartalmazza a szükséges ásványi anyagokat. Egy jókora szelet elfogyasztása hosszú időre megszünteti az éhségérzetet. Rövid és intenzív dinnyekúra segítségével néhány felesleges kilótól könnyen és gyorsan megszabadulhatunk.

  • Vitamindús gyümölcs

A görögdinnye az egyik leggazdagabb vitamin – és ásványianyag forrás, annak ellenére, hogy több, mint 90-át víz alkotja. Az édes gyümölcs értékes anyagokkal látja el a szervezetet, gazdag A-, B- és C-vitaminban, emellett tartalmaz káliumot, folsavat, és szelént.  A piros színéért is felelős likopin megelőzi a gyulladások, szívbetegségek, illetve rákos megbetegedések kialakulását.

  • Tisztít

A dinnye 95 százaléka víz, így kiváló méregtelenítésre.  Fiatalító, jótékony hatását  mindenütt kifejti. A gyümölcs átmossa és tehermentesíti az emésztőrendszert, vizelethajtó hatásával támogatja a salakanyagok eltávolítását. Főleg a vesénkben végez „nagy tisztítást”.  A dinnye rostban gazdag, ezért jótékonyan hat az anyagcserére és a bélműködésre. 

  • Szépít

Nem is gondolnánk, hogy a dinnye még az UV-sugárzás elleni védelemben is hasznos szerepet játszik. A likopin tartalmának köszönhetően felfogja a bőrt érő káros sugarak hatásait.

  • Folyadékpótló

Mivel a görögdinnye 95 százaléka víz, így kifejezetten hasznos nyáron a folyadékpótlás tekintetében. Gondoskodnak arról, hogy visszajuttassa a szervezetbe az izzadáskor elveszített folyadékot és ásványi anyagokat. Emellett tökéletes szomjoltó!

Dinnyekúra – együnk csak dinnyét egy napig

Tarthatunk egynapos dinnyekúrát is, ilyenkor a gyümölcsön, ásványvízen kívül ne fogyasszunk más táplálékot. Mivel a dinnye által a folyadék háztartásunk rendben van, közérzetünk sem romlik. A dinnyediéta után az energiaszint érezhetően növekszik, tisztább bőr, kifogástalan anyagcsere lesz az eredmény és nem utolsó sorban eggyel kisebb ruhaméret. A dinnyediéta nem ajánlott várandósok, gyermekek, krónikus betegségben szenvedőknek!

Hogyan válasszunk finom, édes görögdinnyét? Az érett dinnyének megkopogtatáskor mély hangja van. A dinnye külseje mindenhol szép, egészséges zöld színű legyen.

Jó dinnyézést!

Pár Perc az Egészségért

 

Görögdinnye 5 jótékony hatása Tovább
6 egyértelmű jel, hogy nem vagyunk egészségesek

6 egyértelmű jel, hogy nem vagyunk egészségesek

6_jel_hogy_nem_vagyun_egeszsegesek.jpgTestünk folyamatosan üzen ha baj van, csak nem mindig vesszük komolyan ezeket a jeleket. Pedig van néhány olyan egyértelmű tünet, melyet ha észlelünk, nem árt a probléma végére járni. Lássuk, mire érdemes jobban odafigyelni!

  • Korai őszülés

A őszülés természetes jelenség, öröklött tényezők is befolyásolják ennek idejét. Jó ha tudjuk, hogy a korai őszülés hátterében akár valamilyen orvosi ok is állhat. Ha a hajkoronánk legalább fele megőszült már 40 éves korunk előtt, érdemes ellenőriztetnünk a vércukor szintünket, mert az idő előtti őszülés cukorbetegség kialakulásának egyik jele lehet.

  • Hajhullás, szemöldök ritkulása

A fokozott hajhullás mind a nők, mind a férfiak esetében hatalmas megrázkódtatást okoz. Főleg akkor, ha azt tapasztaljuk, hogy csomóban hullik a hajunk, és hónapról hónapra látványos a ritkulási folyamat. Időnként komoly kórképek kísérője vagy figyelmeztető jele is lehet: ilyenek például a pajzsmirigy betegségek.  Aggodalomra semmi ok, az elvesztett hajszálak és szemöldökszálak a megfelelő kezelés után hamarosan visszanőnek!

  • Repedezett ajkak

A száj sarkában található repedések leggyakrabban a B-vitaminok és a cink hiányára utalnak. A B-vitaminok hiánya fokozza a száj kiszáradását, kirepedezését, ezért fogyasszunk elegendő mennyiségű tejet, sajtot, tojást, halat, zöldfőzelékeket, teljes kiőrlésű lisztből készült ételeket. A kiszáradásra hajlamos ajkakat ápoljuk mézes pakolással. Egy kevés mézzel kenjük be a szánkat, és 15 percig hagyjuk rajta. A mézben lévő hatóanyagok hidratálják és táplálják az érzékeny bőrt.

  • Sárgás szemfehérje

Szemünkben a szemfehérjének mindig fehérnek kell lennie. Az erős dohányosoknál nem csupán a fogak és az ujjak válnak sárgás színűvé, hanem a szemfehérje is elszíneződik. Azonban betegségek is okozhatják a sárgás szemfehérjét, mint például a bilirubin nevű festékanyag egészségtelen felszaporodása a szervezetünkben. Ilyenkor az epefesték túltengésének különböző okai lehetnek, amit kezelni kell.

  • Anyajegyek

Vegyük komolyan! Szerencsére a legtöbb anyajegy ártalmatlan és jóindulatú, de néhány közülük nagyon veszélyes lehet, különösen a túlzott szoláriumozás, napozás következtében megjelenők. Ha az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy újabbak jelentek meg, esetleg a régebbiek növekedtek vagy formailag megváltoztak, mindenképpen nézessük meg bőrgyógyásszal!

  • Megvastagodott nyak

Különösen a nyak elülső részére kell nagy figyelmet fordítani, mert az itteni duzzanat, megvastagodás pajzsmirigy problémát jelezhet, ami különösen gyakori a 20-50 év közötti nők esetében.

Figyeljünk testünk jelzéseire, és vegyük ezeket komolyan!

Pár Perc az egészségért

 

MSylwia

 

6 egyértelmű jel, hogy nem vagyunk egészségesek Tovább
Túl sok cukor, túl sok tej, esetleg glutén? – Miről árulkodik az arcunk?

Túl sok cukor, túl sok tej, esetleg glutén? – Miről árulkodik az arcunk?

mirol_arulkodik_az_arcunk.jpgMitől változott meg bőrünk? Miért lettek pattanásaink, mitől érezzük zsírosnak arcunkat? Helytelen táplálkozással és az egészségtelen életmóddal jelentősen ártunk bőrünknek. Különösen arcunkon látszódik meg a túlzott cukor, tejtermék, alkohol, glutén fogyasztása. Ezek mind láncreakciót válthatnak ki szervezetünkben.  Nézzük meg, miről árulkodik az arcunk:

  • Cukor arc

Elképzelhető, hogy tudatosan próbáljuk betartani a cukorfogyasztásra vonatkozó ajánlást, de sok olyan ételben is rengeteg a cukor, melyeket ránézésre nem tartunk veszélyes cukorforrásnak. A napi kalória bevitelünk csupán 5 %-át ajánlatos cukrokból fedezni, ez körülbelül 26 grammot jelent. Ezt a mennyiséget a mindennapi táplálkozás során nagyon könnyű túllépni. A sok cukor nem csak hízáshoz vezet, hanem bőrproblémákat, hormonális problémákat, fáradtságot eredményezhet. Sokan nem is gondolják, hogy túl a kamaszkoron megjelenő bőrhibákért, pattanásokért, mitesszerekért a túlzott cukorfogyasztás a ludas. A bőr gyulladását okozó élelmiszerek listáján első helyen a cukor szerepel. 

Az úgynevezett “cukor arc” jelei közé tartoznak a korai ráncok és vízszintes vonalak a homlokon, a megereszkedett a szem alatti rész, a szürke vagy halvány fehér árnyalatú bőr. A cukor felborítja a szervezetben jelenlévő természetes bélbaktériumok egyensúlyát is, amelyek a pattanások kialakulásához vezetnek. Mérsékeljük a cukor bevitelt, már két hét után szemmel látható eredményt figyelhetünk meg bőrünkön, eltűnnek a pattanások, mitesszerek. Nők különösen figyeljenek: a cukor befolyásolja a bőr öregedését, csökkenti a kollagén aktivitását.

  •  Glutén Arc

 A glutén megzavarhatja a természetes hormonok termelődését, és ez a  bőr elszíneződéséhez, gyulladáshoz vezethet egy sor más kellemetlen tünet között.  A klasszikus búzanemesítés miatt agresszív fehérje, így sajnos nagy nyugalommal az sem eheti, aki nem érzékeny rá. A túl sok glutén bevitele négy helyen is árulkodik arcunkon.  Két szemöldök közötti részen megjelenő pattanások, mitesszerek, felpuffadt arc, kis piros pöttyök a száj körül, piros foltok és pattanások az állon.

 

  • Tejes Arc

Egyre gyakoribb, hogy az idő előrehaladtával elveszítjük képességünket a tejtermékek megemésztésére, mely laktóz-intoleranciát eredményez, enyhébb vagy súlyosabb formában. Az intolerancia gyulladást okoz a szervezetben. Jól látható jele az arcon, mikor  a szemhéjak és a szem alatti rész megduzzad. Egyéb jellemző tünetek: puffadt szemhéjak, sötét karikák és táskák a szem alatt, kis fehér pattanások vagy bőr alatti dudorok az áll körül. Ha valóban a tejtermék a felelős a bőrproblémákért, és azt kiiktatjuk az étrendünkből, nem csak az arc tisztul le,  de az emésztés és az általános energiaszint is látványosan javulni fog.

 

  • Bor arc

Kitágult pórusok, dehidratált bőr, vöröses orr és mély ráncok az arcon. Ezeket a karakterjegyeket, az öregedési jeleket bármilyen alkohol kiválthatja, nem csak a bor. Az alkohol dehidratálja a bőrt, ami miatt feltűnőbbek lesznek a ráncok és a karikák. Az alkoholnak magas a cukortartalma, ami károsítja a kollagéntermelést, így lankadt szemhéjakhoz és kitágult pórusokhoz vezet.

Bőrsejtjeink 4-6 hetente megújulnak, tehát ennyi időre lesz szükségünk, hogy az első változásokat megfigyelhessük magunkon. Minden bőrtípus máshogyan és más ütemben reagál az étrendváltásra, de általánosságban megfigyelhetjük, hogy a pattanások mennyisége csökkenni kezd, a zsíros bőr megszűnik, vagy éppen bőrünk nem szárad ki olyan gyorsan, feszesebb lesz, a ráncok mennyisége csökken. 

 

MSylwia

Pár Perc az Egészségért

Túl sok cukor, túl sok tej, esetleg glutén? – Miről árulkodik az arcunk? Tovább
Élmény, mosoly és kikapcsolódás Zalakaroson

Élmény, mosoly és kikapcsolódás Zalakaroson

Hotel Karos Spa++++superior

wedding1.JPGReneszánszát éli ma Magyarországon az egészségturizmus, egyre másra újulnak meg többek között gyógyfürdőink is. Ki ne hallott volna Zalakarosról és a föld mélyében rejtőző kincséről, a gyógyvizéről. Úgy döntöttünk, hétvégénket e mesés, zalai településen fogjuk eltölteni. A néhány ezer főt számláló városban minden a kikapcsolódásról és természetesen a vendégekről szól, így nem ütközik nehézségekbe egy kiváló szálloda megtalálása sem, amelyhez a település honlapját hívtuk segítségül. Ezúttal a központtól mintegy 400 méterre található Hotel Karos Spa++++superior szállodára esett a választásunk, mely már a honlap alapján felkeltette érdeklődésünket a hatalmas vízi világával s persze 2 kültéri medencéjével, amivel a karosi szállodák közül egyedüliként büszkélkedhet.

Zalakaros az autópályának köszönhetően remekül megközelíthető. A település környékét, valami idilli és klasszikus nyugalom jellemzi. A szálloda könnyen megtalálható és csak az udvarára történő behajtás után látja az ember, hogy milyen impozáns is valójában a maga, két épületből álló komplexumával. Klasszikus, négycsillag superior színvonalú, letisztult enteriőr fogadott bennünket. A recepción villámgyors bejelentkezés, majd egy rövid tájékoztató és már el is foglalhattuk a csodás kertre néző, erkélyes szobánkat.

20111212-img_4251-2.jpgA vendégek kedvükre válogathatnak a szálloda változatos Spa Superior szobatípusaiból. A hotel mintegy 300 szobája közül itt valóban mindenki megtalálhatja az igényeinek legmegfelelőbbet, legyen szó akár egy kettesben eltöltött, romantikus wellness hétvégéről, akár nagyobb, családi kikapcsolódásról. Mi a főépületben található Spa Superior kétágyas szobát választottuk. A kényelmes és otthonos kis „birodalmunkat” elfoglalva, sietve kipakoltunk, mert minél hamarabb szerettük volna kipróbálni az egyedülálló, már sokat emlegetett Spa wellness világot.

30_0.jpgA régió legnagyobb szállodai vízi birodalma várt minket, mintegy 1000 m2vízfelületével. A sportolni vágyók úszhatnak a sportmedencék egyikében, az ellazulásra áhítozók élvezhetik a kül-, és beltéri élményelemekkel teli medencéket, pezseghetnek a jakuzziban, a  gyerekek pedig a számukra kialakított gyermekmedencében pancsolhatnak. Gyerekbarát szállodáról lévén szó, külön öröm a szülőknek, hogy lehetőség adódik az apróságokat a játszóházban a gondos óvó nénikre bízni, míg Anya és Apa akár a szaunában akár a kényeztető wellness kezelések által születik újjá.

_mg_3876kicsi.jpgZalakaros méltán híres gyógy- és termálvízéről, mely utóbbinak hatását a városi fürdőn kívül itt, ebben a szállodában is élvezhetjük. A Hotel Karos Spa saját termálkúttal rendelkezik, amely ezer méteres mélységből látja el nem csak a termálmedencét, de Spa Superior apartszobáinak fürdőkádját is a gyógyító hatású, nátrium-kloridos, hidrokarbonátos termálvízzel.

A környezet, a szálloda udvara, olyan érzéssel töltött el bennünket, mintha egy édenkert közepébe csöppentünk volna. A kinti élménymedencében ülve, már néhány a szállodában eltöltött óra után arról beszélgettünk, hogy remek döntést hoztunk, amikor ezt a hotelt választottuk.

A több órányi fürdőzés után igencsak megéheztünk, alig vártuk, hogy az Éden Étterem svédasztalos repertoárjával megismerkedhessünk. Első benyomásunk mindjárt pozitív volt, köszönhetően a személyzetnek, akik a kedvesen fogadtak minket. Kedvünkre válogathatunk az ínycsiklandozó magyaros, nemzetközi és reform ételek sokféleségéből. Olyan gazdag a kínálat, hogy azt a teljes hétvége alatt sem sikerült végigkóstolnunk. Remek ötlet, hogy minden vacsora bemutat egy-egy Zalára jellemző ételt, melyek mellé természetesen a környék kiváló boraiból is választhatunk.

_kf_9069.jpgSzombaton a wellness további felfedezésével kezdtük a napot, hiszen a medencetér galériáján található szauna világban még nem is jártunk. A jól átgondolt tervezésnek, a tematikus elrendezésnek köszönhetően könnyen megtalálható itt minden - finn-, bio-, infraszauna, gőzkamra, jégbarlang - bár a döntés nem egyszerű, mivel is kezdjük a sok attrakció közül. Ami különösen tetszett, hogy a szálloda gondolt a szauna szerelmeseire a profi szaunájával, ahol ruha nélkül élvezhetjük a 90 – 100 °C fokos hőmérsékletet. A szauna kultúra lassan, de biztosan fejlődik hazánkban, erre kiváló példa ez a profi szauna s persze a változatos szauna felöntések. Az talán már természetes, hogy a papucsot kívül hagyjuk, azt azonban talán kevesek tudják, hogy a fürdőruhát is érdemes levenni és természetes alapanyagú textíliával betakarni magunkat. Egyrészt így bőrünk lélegezni tud, másrészt elkerüljük, hogy a vizes fürdőruhánkból kipárolgó klór a szauna térbe – s ezt belélegezve, szervezetünkbe - kerüljön.  Az élményt pedig tovább fokozta az a szauna program, melynek keretében nem csak az illatkompozíciók frissítő csodájának, hanem a szauna mester élményteli „show”-jának is részesei lehettünk.

_kf_2212.jpgEgy ilyen hétvégén nem maradhat ki a masszázs sem. Számos gyógy – és kombinált masszázs közül választhatunk. Mi egy frissítő masszázs mellett döntöttünk, amely remek kondicionáló, közérzet javító hatással bír. Itt kell megemlíteni, hogy a Karos Spa nem csak wellness, hanem gyógyászati szolgáltatások (orvosi vizsgálatok és kezelések) terén is bővelkedik lehetőségekben.

11709709_10153475522984595_5099626607201103327_o.jpgA kiváló wellness és gasztronómiai élmények után egy kis szórakozásra vágytunk. A szálloda gazdag programkínálatának és a lehetőségek széles tárházának köszönhetően, ebben sem kellett csalatkoznunk. A külön program részleg kicsik és felnőttek számára egyaránt széleskörű programlehetőségeket kínál a hét minden napjára. Sajnáltuk is, hogy csak egy hétvégére érkeztünk, de nyáron biztosan visszatérünk egy hosszabb vakációra.

Jó szívvel ajánlom mindazoknak ezt a családbarát szállodát, akik felfrissülésre, pihenésre, kikapcsolódásra vágynak egy édeni környezetben.

Élmény, mosoly és kikapcsolódás Zalakaroson Tovább
süti beállítások módosítása