Pár perc az egészségért

Kiégés 6 figyelmeztető jele

Kiégés 6 figyelmeztető jele

burn-out.jpgKi ne érezte volna már, hogy elfáradt, belefásult, munkája már nem okoz örömet, kiégett? Napjainkban egyre több ember küzd meg vele, hiszen végtelen a sora azoknak az elvárásoknak, amiknek nap mint nap meg kell felelnünk. A kiégés hosszú távú, fokozott érzelmi megterhelés, illetve erős stressz hatások következtében alakul ki. Hajlamosak vagyunk nem tudomást venni a tünetekről, legyinteni, majd megoldódik. 

Árulkodó jelek, miből vehetjük észre, hogy kiégtünk? 

  • Krónikus fáradtság, fizikai erőnlét csökkenése

Már eleve fáradtan kelünk ki az ágyból? A kiégés  egyik legelső figyelmeztető jele a nagyfokú fáradtság, amely testi és szellemi szinten egyaránt jelentkezik. Ami szép lassan kimerültséghez vezet, az illető képtelen kipihenni magát. Egyre nehezebben indulnak a reggelek, szinte nyűg egy újabb nappal szembenézni.

  • Érzelmi kimerültség

A kiégésben szenvedőknek semmihez nincsen igazán kedvük, mindemellett türelmetlennek, ok nélkül búskomornak érzik magukat. Már nem lelik semmiben örömüket, nem találnak rá a hétköznapi örömforrásokra. A kiégett ember lassan közömbössé válik, gyakran a stressztűrő képesség pedig szignifikánsan lecsökken. A munkahelyi teljesítmény visszaesik, a korábban kreatív megoldásokat alkalmazó munkatárs ötlettelenné válik, nehezen koncentrál, tevékenységét utálattal végzi.

  • Egyre gyakrabban lesz beteg

Kiégés során az immunrendszer teljesen legyengül. Így védtelenebbé válik a különféle betegségekkel szemben: gyakori a megfázás, minden apró vírus ágynak dönti, a felépülési idő pedig elhúzódik. A test jelezni kezd, egyre többet hiányzik a munkahelyéről, ilyenkor jelentősen megemelkedik  a betegszabadságok száma.

  • Elszigetelődés

Egyre kevésbé szeret társaságba járni, azon kapja magát, hogy visszahúzódóvá vált. Már nincs kedve jót szórakozni, kevesebb a türelme az emberekhez. Munkatársaival szemben távolságtartó, érzéketlenné válik mások problémáival kapcsolatban. „Ilyenek a dr. House típusú orvosok”

  • Sós ételek utáni vágyakozás

A krónikus stressz felborítja a szervezet elektrolitok egyensúlyát, aminek az lesz az eredménye, hogy az érintett iszonyatosan kívánni fogja a sós ételeket. A krónikus stressz szédülést, gyengeséget, egyensúlyzavarokat okozhat, amiknek a súlyossága egyre csak fokozódni fog.

357x120_sport_1496295360.jpg

  • Nehezen megy a gondolkodás, koncentráció

A stressz hatására olyan érzése van az illetőnek, mintha az agyban „köd” lenne.

Ha a listában szereplő tüneteket tapasztaljuk, fontos, hogy a jelzéseket vegyük komolyan, és keressünk valamilyen stressz-oldó megoldást, kezdjünk el változtatni az életünkön!

 

Kiégés 6 figyelmeztető jele Tovább
5 ok amiért mindig felébredsz éjszaka!

5 ok amiért mindig felébredsz éjszaka!

ejszakai_megebredes.jpegÉjszaka többször felébredsz? Álmatlanul forgolódsz? Ennek több oka is lehet. Az alvás az emberi szervezet alapvető igénye, mely nélkül nem tud megfelelően működni. Átlagos felnőtt ember alvásigénye napi 7 - 9 óra. Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, hogy végig tudja aludni az éjszakát, és reggel frissen, kipihenten ébredjen. Az 5 leggyakoribb ok, ami a nyugodt alvást meggátolhatja:

  • A közösségi oldalak látogatása közkedvelt esti program

A közösségi oldalak -  Facebook, Twitter,  Instagram stb. – gondoskodnak  róla, hogy folyamatosan képben legyünk a legfrissebb információkkal kapcsolatban. Úgy érezzük segítségükkel nem maradunk le egyetlen fontos momentumról sem, ami a világban történik. Sokan még lefekvés előtt is  késztetést éreznek, hogy ellenőrizzék profiljukat, az új értesítéseket, a friss posztokat. Sokan nem is sejtik, hogy ezzel megzavarják a nyugodt alvásukat, ugyanis a mobil kijelzője meggátolja a melatonin (alvásért felelős hormon) termelődését. A kijelző fényes képernyője arra serkenti agyunkat, hogy folyamatosan, megállás nélkül „pörögjön". Felmérések bizonyítják, hogy azok, akik több időt töltenek a közösségi oldalakon, hajlamosabbak arra, hogy alvászavarral küzdjenek. Hagyjunk fel az éjszakába nyúló szörfözéssel a mobilon, tableten!

  • Izzadás, meleg érzet

A nyári melegben nem csoda, ha izzadunk, de ha hűvösebb időben is előfordul, akkor nem lehet csupán az időjárásra fogni. Az éjszakai izzadást okozhatja a lefekvés előtti túlzott alkoholfogyasztás, antidepresszánsok szedése, valamint hormonproblémák. Jó, ha tudjuk, hogy  a pajzsmirigy túlműködés egyik gyakori jele, hogy az érintett éjszaka arra ébred fel, hogy melege van és izzad. Ilyenkor a pajzsmirigy kezelésével enyhíthető a panasz. Figyeljünk oda a hálószoba hőmérsékletére! Az emberek hőérzete különböző, így nem mindenkinek ugyanaz a megfelelő hőmérséklet az alváshoz. Általánosságban elmondható, hogy  a legideálisabb a 18-20 fok.

  • Lefekvés előtti étkezés, reflux

Sokan munka után, este hazaérve próbálják pótolni az evést.  A szakértők óva intenek ettől, ugyanis alvás közben az emésztés lelassul, fekvő helyzetben közel sem működik a gyomor-és bélrendszer olyan remekül. Ha a szervezetünk azzal van elfoglalva, hogy emészt, akkor az alvás nem lesz túl pihentető, ilyenkor szoktunk rémálmokkal is küzdeni. A lakosság kb. 20 százaléka szenved a reflux tüneteitől, ami az álmatlanság egyik legfőbb okozója. A reflux ma már szinte népbetegségnek számít. Lényege, hogy a gyomorsav a gyomorból a nyelőcsőbe áramlik, égető érzést okozva, amire gyakran felébred az illető leginkább a hajnali órákban. A beteg próbálkozhat savlekötőkkel, valamint ügyelnie kell arra, hogy lefekvés előtt már ne egyen nehezebb ételeket (mivel azok lebomlási ideje kb. hat óra, míg a könnyebbeké kettő), valamint magasított (vagy több) párnán feküdjön. A magas savtartalmú alapanyagok, mint a paradicsom, a hagymafélék és a fűszeres ételek a reflux első számú ellenségei, ezekkel jó vigyázni, és a késői órákban mellőzni. 

  • Élénkítő szerek fogyasztása

A koffein reggelente abban segít a szervezetünknek, hogy felélénküljön. Este pont ezt a hatást kell kerülni. Annak érdekében, hogy a koffein ne zavarja meg az alvásunkat, már délután nem ajánlott  ilyen hatású felpörgető italokat inni. Kerüljük este a nikotint, energiaitalokat, kólát, csokit és az alkoholt. Ezek mind élénkítő szerek, melyek ébren tartanak. Legyünk óvatosak a fekete teával is, hatása több órán át tarthat.

  • Éjszakai vizelés

Az éjszakai vizelési ingerek megzavarhatják az alvást, különösen akkor, ha gyakran fordulnak elő. Férfiaknál és nőknél egyaránt rontja az alvás minőségét a gyakori éjszakai vizelés főleg, ha ez más egészségügyi problémával, fájdalommal társul. A férfiak esetében egy bizonyos kor felett leggyakrabban a megnagyobbodott prosztata okozza, ami nyomja a hólyagot, így sűrűbben kell kijárni a mellékhelyiségre.  Szerencsére ez könnyen javítható gyógyszeres kezeléssel, azonban fontos a kivizsgálás, mert ilyen problémát vesekő is okozhat.

Pár Perc az Egészségért

Molnár Sylwia

300x250_sport_1496295242.jpg

Ha még több egészséggel kapcsolatos cikket szeretne olvasni.

 

 

5 ok amiért mindig felébredsz éjszaka! Tovább
6 dolog amit a naptejekről feltétlenül tudni érdemes

6 dolog amit a naptejekről feltétlenül tudni érdemes

fenyvedo_szerek.jpgMost már tényleg itt van az igazi nyár, így aktuálissá vált a fényvédelem! A bőr egészségének megőrzéséhez, illetve a bőrrák és a korai öregedés megelőzéséhez kulcsfontosságú a fényvédő termékek használata. Íme, néhány hasznos tény a fényvédő termékekről.

  •  Miről árulkodnak a faktorok?

A napkrémek, naptejek csomagolásán feltüntetett faktorszám (SPF) mindig az UV-B sugárzás elleni védelem mértékére vonatkozik. A faktorszám azt jelöli, hogy a naptej használatának köszönhetően mennyivel növelhetjük a napon eltölthető percek számát, anélkül, hogy bőrünk károsodna. Azaz, ha naptej nélkül 10 percig tartózkodhatnánk a napon, akkor egy 20-as faktorú krémmel ezt 200 percre növelhetjük. Nagyon világos bőrűek először 50 faktoros naptejjel kezdjék a szezont, amikor már némi alapszínre szert tettek, akkor lehet csökkenteni a faktorszámot. Aki barna bőrű, annak akár 20-30 faktoros naptej is elég, viszont fontos, hogy napjában többször bekenje magát. 

  • A faktorszám az egyetlen, amire érdemes figyelni a naptej vásárlásakor?

 A 30-as faktor kétszer olyan jól véd, mint a 15-ös? A védelem nem növekszik a faktorszámmal arányos ütemben. „Egy 15-ös faktorú naptej az UV-B sugaraknak körülbelül 93%-a ellen véd, a 30-as a 97%-a ellen, az 50-es nagyjából  98% ellen.” A faktorszámon kívül  lényeges tényező, hogy mennyi naptejet használunk, milyen gyakran kenjük be magunkat, illetve, hogy a naptej mennyire széles spektrumú. Az utóbbi azt jelenti, hogy a leégést okozó UV-B sugárzás mellett védelmet nyújt  a bőrrákot okozó UV-A sugaraktól is. Érdemes a fényvédő termékek kiválasztása előtt a címkéket gondosan áttanulmányozni, ha például az összetevők közül felfedezzük az oxibenzont, a retiynl palmitate-t (A-vitamin), vagy a methylisothiazolinone-t, akkor inkább tegyük vissza a polcra, mert ezek meglehetősen irritáló hatásúak.

  •  Mit jelent, hogy vízálló?

Ha a fényvédő terméken a vízálló szó fel van tüntetve, akkor az arra utal, hogy vízben tartózkodva 40 percig garantálja azt védőfaktor értéket, ami a csomagoláson szerepel. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha erős izzadással  járó tevékenység - sport közben - használjuk a terméket. Még a vízálló krémek is elvesztik a hatásukat 40-80 perc elmúltával!

  •  Napozás előtt mennyivel érdemes bekenni magunkat?

Fontos tudni, hogy a naptejek többségénél csakúgy, mint bármely más kozmetikumnál, hatóidővel is kell számolni. 20-30 perccel azelőtt kenjük be magunkat, hogy kimegyünk a napra, így a bőrünknek lesz ideje beszívni a napfény ellen védő anyagokat. Lényeges, hogy a termékek által ígért védelem kizárólag akkor valósulhat meg, ha nagyjából kétóránként alkalmazzuk a naptejet még akkor is, ha vízálló krémet választottunk. A naptejeket általában úgy tesztelik, hogy egészen vastagon kenik be a tesztalanyok bőrét a krémmel, így biztosítják, hogy meglegyen a tubuson jelzett védőfaktor. Ha vékonyan visszük fel a naptejet, akkor a napvédő hatás is gyengébb lesz. 

  •  Krém, spray, gél, permet? Ugyanolyan hatékony?

Napjainkban egyre divatosabbak a spray állagú napozószerek használata. A szakértők szerint a megfelelően alkalmazott - tehát nem túl messziről vagy túl kis mennyiségben fújt - permet ugyanolyan hatékony, mint a hagyományos kiszerelésű naptej. Használatuk ugyanakkor nagyobb odafigyelést igényel, mert egyenletes eloszlatásuk kicsit  nehézkesebb. A krém inkább a száraz bőrűeknek jobb választás, míg a hígabb lotion segítségével nagyobb felületen is könnyebben eloszlathatjuk a napvédőt. A szemek körül és az ajkakon napvédő sticket javasolt használni. Mindegy melyiket használjuk,  a lényeg a napvédelem és a megfelelő technika. Gyerekeknek csak a számukra készült, minél kevesebb színező- és illatanyagot tartalmazó, fizikai fényvédőt tartalmazó készítményt válasszunk.

  •  Megromlik?

 Az emberek nagy része nem vesz minden évben új naptejet, csak ha már az előző elfogyott.  Pedig jó ha tisztában vagyunk vele, hogy a naptejnek is van szavatossága, lejárati dátuma, és akár meg is romolhat. Idővel a naptej veszít a hatékonyságából, a bennük lévő összetevők egy idő után elkezdenek szétválni, így a krém felszívódása is rosszabb lesz és a védőhatás is jelentősen gyengül. A tavalyi helyett célszerű újat venni!

A bőr a legnagyobb, és az egyik legfontosabb szerv, ezért ennek a védelme kiemelten fontos nyáron. Bizonyított tény, hogy minden egyes leégés növeli a bőrrák kockázatát. Sajnos a bőrünk nem felejt, éppen ezért ne felejtsük el megvédeni! 

Msylwia

Pár Perc az Egészségért

 

6 dolog amit a naptejekről feltétlenül tudni érdemes Tovább
5 jótékony hatás, ha mérsékeljük a cukorfogyasztást!

5 jótékony hatás, ha mérsékeljük a cukorfogyasztást!

edesseg_stop_2.jpgA sok cukor nem csak hízáshoz vezet, hanem bőrproblémákat, hormonális problémákat, fáradtságot eredményezhet, hosszútávon pedig  cukorbetegséghez vezethet. Jelentős pozitív változások következnek majd be az életünkben, csupán a bevitt cukormennyiség csökkentésének köszönhetően. Nem egyszerű máról hónapra leszokni a cukorról, mert már annyira hozzászokott a szervezetünk, hogy szinte nem is tud nélküle élni. Azonban ez a rövid időszak hamar elmúlik! Megéri küzdeni az első napokban, hetekben jelentkező elvonási tünetekkel. Hamarosan az alábbi pozitív változásokat fogjuk tapasztalni magunkon:
  • Szebb bőr
 Sokan nem is gondolják, hogy túl a kamaszkoron megjelenő bőrhibákért, pattanásokért, mitesszerekért a túlzott cukorfogyasztás a ludas. A bőr gyulladását okozó élelmiszerek listáján első helyen a cukor szerepel.  Mérsékeljük a cukor bevitelt, már két hét után szemmel látható eredményt figyelhetünk meg bőrünkön, eltűnnek a pattanások, mitesszerek. Nők különösen figyeljenek: a cukor befolyásolja a bőr öregedését, csökkenti a kollagén aktivitását. 

  • Áhított utolsó 5 kilótól is megszabadulunk
 A cukor elhagyásához, legalább is csökkentéséhez még nagyobb motivációt adhat az a tény, hogy nyakunkon a bikiniszezon. Szakemberek szerint már napi 200 kalória csökkentésével - mely cukorból származik - havi egy kiló súlyfeleslegtől szabadulhatunk meg. Öt hónap alatt ez 5 kiló mínusz, ugye nem is rossz eredmény? Főleg, hogy ez a fogyás különösebb sanyargatás nélkül elérhető. A cukor mérséklése a hormonszintünket is segít optimalizálni, így olyanoknál is beindulhat a fogyás, akiknél eddig ez nem sikerült. Arról nem beszélve, hogy ebben az esetben nem kell a jojó effektussal számolnunk. 
edesseg_stop.jpg
  • Energikusabb hétköznapok
Ha már a reggelink cukorban gazdag - amihez elég egy kávé pár kanál hozzáadott cukorral, vagy egy tál müzli - délre elfáradunk, levertté válunk. Hiszen sokszor tapasztaljuk, ha megeszünk valamilyen magas cukortartalmú élelmiszert, hogy utána fáradtak leszünk, és szinte kómába esünk. .A cukor gátolja a szervezetünk azon képességét, hogy magától kiegyensúlyozott energiaszinten tudjon működni. A cukor felhagyásával kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat, az energiaszintünk pedig megnő a nap folyamán. Ráadásul, ha ezeket elhagyjuk, a vércukorszint ingadozása is elkerülhető, így a délutáni álmosságot is a hátunk mögött tudhatjuk.
 
  • Elkerülhető a cukorbetegség
Elképesztő adat: egy felnőtt átlagosan napi 300-500 kalóriát visz be cukorból, ez annyi mintha egy kisebb pohár cukrot fogyasztanánk el. Egy nemzetközi kutatás azt a meglepő eredményt kapta, hogy 150 kalóriányi cukor bevitele akár tízszeresére  növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét.  
  • Pihentetőbb alvás
Az esti alvásunkra is jó hatást gyakorol a cukormegvonás, könnyebben fogunk elaludni, nem fogunk álmatlanul forgolódni. Természetesen az alvászavarnak több oka is lehet, de az egyik mindenképpen a cukornak tudható be. A magas vércukorszint befolyásolja az anyagcserét, az esti órákban bevitt, energiát jelentő cukrot szervezetünknek fel kell dolgoznia, amikor mi aludnánk.
  •  Mivel édesítsünk?
Itt az ideje, hogy az étkezésünket egy kicsit megreformáljuk, és új ízesítéseket vezessünk be. A saját magunk készített ételeknél a cukrot számos más édesítőszerrel helyettesítsük. Bátran használhatunk mézet, csupán arra ügyeljünk, hogy kalóriatartalma igen magas, bánjunk vele csínján.  A nyírfacukor természetes cukorféle, manapság rendkívül népszerű, mivel édesítőereje azonos a cukoréval, ugyanakkor nincsen utóíze. Nagyobb mennyiség esetén hashajtó hatásával azonban számolnunk kell. A sztívia létezik szirup, por, tabletta formájában, kalóriatartalma lényegében nulla, így alakbarát megoldás. Egyéb ízfokozó gyanánt használjuk a fahéjat. Egy cseppnyi fahéj plusz édes ízt ad ételeinknek, kávénknak. 
Próbáljuk meg étrendünkből száműzni a cukrot, rengeteg pozitív hatást tapasztalhatunk, melyekre nem is számítottunk, nem utolsó sorban sokkal egészségesebbek, energikusabbak leszünk! 
 
5 jótékony hatás, ha mérsékeljük a cukorfogyasztást! Tovább
5 meglepő dolog, ami hízáshoz vezet

5 meglepő dolog, ami hízáshoz vezet

5_dolog_ami_hizlal.jpgHiába vigyázol, csak nem megy le az a néhány plusz kiló? Akik a sokadik diétán, fogyókúrás módszeren vannak túl, és még mindig csalódottan tapasztalják, hogy a súlyuk nem változott, kétségbe esetten keresik az okokat. Néha a legkézenfekvőbb dolgok a felelősek a súlygyarapodásért:  

  • Fesztiválok, bulik

A tavasz, nyár beköszöntével kezdetét veszik a jobbnál jobb fesztiválok, bulik, rendezvények időszaka. Ilyenkor nem lehet ellenállni az extra csokis capuccinonak, egy édes koktélnak, a helyben sütött, friss kenyérlángosról nem is beszélve. Fesztiválokon könnyen elcsábulunk és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a tányérunk tele van jól megpakolt ínycsiklandozó ételekkel. Ráadásul a szemünk hajlamos megkívánni a jobbnál jobb harapnivalókat, melynek eredményeként könnyen túlesszük magunkat. Természetesen ezeken a rendezvényeken sem kell lemondanunk a gasztronómiai élményekről, csupán figyeljünk oda arra, hogy ne vigyük túlzásba, és ne csábuljunk el minden hétvégén a kalóriadús nassolnivalóknak.

  • Az a fránya PMS

Nők közül ki ne ismerné a jellegzetes PMS tüneteket. A premenstruációs szindróma a menstruációs ciklusok kezdetét megelőző hét-tíz napban jelentkezik, egyik tünete az örökös éhség, édesség utáni sóvárgás. Ilyenkor az ösztrogén szint jelentősen megemelkedik, ami éhségérzetet generál. Legyünk tudatosak, és a menstruáció előtti napokban gondoskodjunk egészséges, tápanyagban gazdag nassolnivalókról, hogy ne csábulj el a hizlaló chipseknek, csokoládéknak, tortáknak.

  • Kávézás, nem mindegy hogyan

Isszuk azért, hogy felébredjünk, isszuk ha fáj a fejünk, ha másnaposak vagyunk. A feketekávé gyakorlatilag kalóriamentes és gazdag antioxidánsokban. A gondok ott kezdődnek, ha magas zsírtartalmú tejjel vagy tejszínhabbal nyakon öntve isszuk beletéve egy - két kanál cukrot, és mindebből napi 3 alkalommal fogyasztunk. Ne csodálkozzunk, ha sikertelen a diéta. Ugyanis egy ilyen hangulatjavító capuccino, caffe latte, melange igazi aknamező lehet a kalória terén, akár 3-400 kalóriát is kóstálhat. A kávénkat zsírszegény tejből készítsük el, mellőzzük a szirupokat, ízesítéseket, cukrot belőle. Az energiaitalokat se hívjuk segítségül élénkítő hatásuk végett, ugyanis ezek valódi kalóriabombák, csakúgy, mint a cukros üdítők. 

  • Lelki bajok

A stressz, a szakítás, lelki bajok együttes nyomása könnyen befolyással lehet a testre, ami egyeseknél súlyvesztés, másoknál viszont súlynövekedés formájában nyilvánul meg. Ugye ismerős és nemcsak a sorozatokból?  A nő zokogva tömi magába a tévé előtt a csokoládékat, „boldogsághormonokat”, mert elhagyta az imádott férfi. A lelki válság esetén hajlamosak vagyunk örömforrást keresni, ilyen az étel, mely kielégít egy vágyat, leköt, és eltereli a gondolatot a valódi problémáról. Hagyjunk fel ezzel a rossz szokással, ehelyett legyünk sokat társaságban, keressünk új hobbikat. 

  • Nem elegendő alvás

Ritkán gondolunk arra, hogy a hízás hátterében a kialvatlanságunk húzódik. Egy Coloradói Egyetem kórházában végzett kutatás szerint akár havi 2-3 kilót is hízhatunk, ha éjszaka nem pihenjük ki magunkat. Az alváshiány drasztikusan lelassítja az anyagcserét, így a szervezet kevesebb energiát fordít a kalóriaégetésre. Mindez nem jelenti azt, hogy az extra mennyiségű alvás viszont fogyáshoz vezet!

Egy kis odafigyeléssel álomsúlyra tehetünk szert!

Pár perc az Egészség oldal ajánlásával: Az igazi feltöltődés!

ozon_banner_nyar-300x250.jpg

 

5 meglepő dolog, ami hízáshoz vezet Tovább
5 allergiát kiváltó tényező, amire nem is gondoltál!

5 allergiát kiváltó tényező, amire nem is gondoltál!

allergia.jpegAz utóbbi években a légúti allergiához hasonlóan megemelkedett a különböző egyéb allergiák előfordulásának gyakorisága.  Allergiás reakciók esetén nem árt tisztában lennünk, mik okozhatják a kellemetlen tüneteket. Akár olyan termék is válthat ki érzékenységet egyik pillanatról a másikra, amit évekig használtunk.

  • Kozmetikumok

Egy felnőtt átlagosan napi 7 féle kozmetikai terméket használ krémek, samponok, dezodorok, arcfestékek, parfümök formájában. Ezek megszámlálhatatlan illat-, színezőanyaggal, illetve tartósítószerrel kerülnek forgalomba, melyek felelősek az allergiás reakciók kiváltásában. Gyakran előfordul, hogy évek óta probléma nélkül használjuk a jól bevált és megszeretett kozmetikumokat, egyszer csak minden átmenet nélkül bőrünk már nem tolerálja. A leggyakoribb tünetek a bőrpír, kiütés, hámlás. Számos olyan termék kapható, amelyet hypoallergén jelzővel látnak el, azonban fontos  tudni, hogy ezek a kozmetikumok sem jelentenek teljes biztonságot az allergiás reakciók elkerülésére. Nem ritka ugyanis, hogy épp bizonyos gyümölcs –citrus-, vagy gyógynövényfélékkel szemben alakul ki érzékenység.

  •  Napfény

Nincs is jobb, mint nyáron a kellemesen meleg napsütést élvezni a strandon, főleg, hogy ez gondoskodik a napi D-vitamin szükségletünkről is. Sajnos nem mindenki napfürdőzhet büntetlenül. Könnyen előfordulhat, hogy napozást követő néhány perc után viszkető csalánkiütésszerű foltok, pattanások, esetleg bőrpír jelenik meg rajtunk. Sajnos ennek oka nem más, mint a napallergia. A probléma okozója valójában az UV-B illetve UV-A fény, de sok esetben a napozás előtt felvitt kozmetikumok is kiváltják. Egyes parfümök, fűszerek, antibiotikumok és fogamzásgátló szerek is fényérzékennyé tehetik a bőrünket. Próbáljunk meg minél kevesebb kozmetikumot, főleg parfümöt használni napozás előtt, azonban a magas faktorszámú naptejet sose hagyjuk el! 

  • Ételallergia

Bizonyos ételek fogyasztása túlérzékenységi reakciót váltanak ki. Az ételallergia tünetei széles skálában jelennek meg, nehezen azonosíthatóak be, a panaszok rohamokban tapasztalhatóak és vissza-visszatérnek. A leggyakoribb ételallergiás tünetek a bőrön, az emésztőrendszerben és a légutakban jelentkeznek, csalánkiütés, görcsös hasi fájdalom, hasmenés formájában. Néhány élelmiszer okozta allergiafajta:

  • tej: ekcémát, hasmenést
  • tojás: szem- ajakduzzanatot
  • hal, földieper, málna, dinnye: csalánkiütést
  • csokoládé, rockfort sajt: migrént
  • méz: ödémát válthat ki.

Érdekesség: A vörösborok és a sajtok -  különösen a Camambert, Brie, Cheddar, Roquefort - hisztaminban gazdag élelmiszerek. Az arra érzékenyeknél a hisztamin-szint megemelkedése súlyos allergiás reakciókat válthat ki, úgy mint migrénes fejfájás, hasmenés, arckipirosodás.

  •  Légfrissítők, illatgyertyák, füstölők

Sokan szeretik a légfrissítők és az illatosított gyertyák által keltett hangulatot, ám egyre növekszik azok száma, akiknél mindez allergiás reakciót vált ki. Az említett illatosítók illékony szerves anyagokat bocsátanak ki, amelyek közül több allergizáló hatású. Asztma vagy allergia esetén érdemes teljesen száműzni őket, de egyébként sem ajánlott túlzásba vinni őket. 

  •  „Allergiás vagyok a páromra!”

A fenti mondatot sokan mérgükben mondják, de sajnos van olyan, hogy a párkapcsolatban lévők egyike szó szerint allergiás a másikra. Az ondó által kiváltott allergia leggyakrabban a hüvelyben okoz égő érzést, duzzanatot, kivörösödést. A tünetek órákig, vagy akár napokig is eltarthatnak. Az allergiás reakció kialakulását legegyszerűbben óvszer használatával lehet elkerülni.

5 allergiát kiváltó tényező, amire nem is gondoltál! Tovább
Test és lélek megújulása a Kékes lábánál  – Felejthetetlen Mátrai napok

Test és lélek megújulása a Kékes lábánál – Felejthetetlen Mátrai napok

Hotel Residence Ózon****superior Conference & Wellness Hotel

 

szalloda.JPGEgy rendkívül zsúfolt hét után egy kellemes környezetben eltöltött wellness hétvégére vágytunk. Ezen gondolatoktól vezérelve internetes kutatásba kezdtünk, hogy regenerálódásunk leendő színterét megtaláljuk. A kulcsszavak keresőbe történő beírását követően már jöttek is a találatok, köztük a Hotel Residence Ózon****superior Conference & Wellness Hotel. A honlap alapján a szálloda jó választásnak tűnt, így gyors foglalást követően már csomagoltunk is.

Autóval gyakorlatilag az ország bármely részéről könnyen megközelíthető a Mátraháza határában, több mint három hektáros területen elhelyezkedő, impozáns, festői panorámával rendelkező szálloda. A 700 métert meghaladó tengerszint feletti magasság, az ősfás környezet, a szubalpin jellegű klímának köszönhető kristálytiszta levegő  néhány lélegzetvételt követően éreztette hatását. Nyilván nem véletlen, hogy a közelben nyitotta meg kapuit Magyarország első tüdőszanatóriuma, 1932-ben.

atrium.JPG

A szállodába lépve lélegzetelállító látvány tárul a betérő vendég szeme elé. A recepció előtti aula öt emelet magasságú üvegfalain akadálytalanul áramlik be a napfény, amely megbabonázza az embert. Egymás között már csak a „fény csarnokaként” emlegettük a későbbiekben. A gördülékeny bejelentkezés után már a panorámaliftből szemléltük az ország legmagasabb pontját, a Kékest és a tetején lévő tévétornyot.

szoba.jpgA szoba visszafogott, természet közeli színvilága kiválóan illik a hegyvidéki, erdős környezet hangulatához. Itt mindent megtalálunk, amit egy négycsillagos szállodától elvárhatunk, és ami nagyon fontos, mindegyik rendelkezik erkéllyel, legyen az egy standard kétágyas vagy egy 67 m2-es pezsgőfürdővel felszerelt superior lakosztály.

masszazs.jpgÚgy gondolom, hogy csak kevesek nem a wellness részlegben kezdik a pihenést, így mi is a szálloda kétszintes MOUNTAIN SPA WELLNESS OÁZIS felfedezésére indultunk. A wellness recepción Melinda fogadott bennünket, aki bemutatta számunkra a komplexumban igénybe vehető szolgáltatások sorát. A 20 féle masszázs közül külön figyelmünkbe ajánlotta a Lomi-Lomi masszázst, amely egy tradicionális polinéz masszázs a Hawaii-szigetekről. Ezt a feszültség- és stressz oldó, vérkeringést javító kezelést akár párban is igénybe lehet venni, amely így a párok számára nyújt felejthetetlen élményt. Érdemes kipróbálni!

medencek.jpgA medencetérbe lépve, az egész szállodára jellemző barátságos színvilág és a lenyűgöző kilátás fogad. Az alsó szinten találjuk a nagy élménymedencét, melyben a sodró folyosó, gejzírek, légágyak, nyakzuhany, buzgárok teszik teljessé a kikapcsolódást, ugyanezen a szinten lubickolhatnak a lurkók a gyerekmedencében. A felső emeleten találjuk a pezsgőmedencét, közvetlenül a bárpult mellett, ahova a pultosok szervírozzák az éppen jakuzzizó vendégeknek az italt. Itt kapott helyet a szauna, a só szoba, az aroma- és gőzkabin. A lenti és a fenti térre is jellemző a fény, a panoráma, a nagyszámú nyugágy. A medencék hőmérséklete kiváló, a tisztaság itt teljesen evidens, de minket a gyönyörű panoráma fogott meg igazán, melyet órákon át élveztünk a külső pezsgőmedencéből.

panorama_szauna.jpgA Kékesre néző, exkluzív 20-25 fős kültéri szauna méltán nyerte meg az ország egyik legszebb szaunája díjat. Itt jegyezném meg azt a majdnem egyedülálló lehetőséget, hogy a szállodába már a szobafoglalás időpontját megelőzően is bejelentkezhetünk és használhatjuk a Spa részleget és ezt a kijelentkezés után is megtehetjük, hiszen a hotel, öltözőszekrényt biztosít a vendégek részére. Éljünk ezzel a lehetőséggel!
etterem.jpgA hosszas lubickolás után igazán megéheztünk, így alig vártuk a vacsorát. A gyönyörű étteremben valóságos kulináris utazásban volt részünk a pazar ételkülönlegességeknek köszönhetően. Ki kell emelnem az aperitif italok zsúrkocsiról való kínálását, amely remek ötlet. A pincérek külön dicséretet érdemelnek, mert rendkívül figyelmesek, segítőkészek, és ami külön tetszett, hogy az étkészlethez, valamint az evőeszközökhöz csak fehér kesztyűben nyúlnak, amelyek a higiénés szabályok magas fokú érvényesítéséről árulkodnak. Finomabbnál finomabb ételek vártak ránk a pultnál, ahol a hagyományos ízektől a trendi fogásokig minden megtalálható volt, az ételallergiával rendelkezőknek külön segítenek.

matra.jpgA szombatot és a vasárnapot a szálloda kertjének és a környék felfedezésének szenteltük. Jól meg kell gondolni, mit szeretnénk csinálni, hiszen a szállodából kilépve szabadidőpark, 20 állomásos akadálypálya, minigolfpálya, teniszpálya várja a sportolni vágyókat. Mi a túrázást, a Kékes csúcsára való feljutást választottuk. Remek kirándulás volt, amelyről visszatérve a szálloda borospincéjében, egy minőségi magyar bor mellett beszéltük meg a nap eseményeit.

Legnagyobb bánatunkra gyorsan eltelt a hétvége és búcsút kellett intenünk a szállodának. Élményekkel a fejünkben, testben és lélekben megújulva indultunk haza.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a modern, páratlan természeti környezetben található hotelt.

 

Test és lélek megújulása a Kékes lábánál – Felejthetetlen Mátrai napok Tovább
5 étel amiről nem is gondoltad, hogy jótékony hatással van az egészségre

5 étel amiről nem is gondoltad, hogy jótékony hatással van az egészségre

egeszseges_etel.jpgNapról napra újabb ételek jelennek meg, amiről a szakemberek azt állítják, hogy jobb ha elkerüljük. Szép lassan azon kapjuk magunkat, hogy hűtőnk egész tartalma káros csábítássá válik. Pedig akadnak olyan alapanyagok, amik kimondottan egészségeseknek számítanak.

  •  Étcsokoládé

Nassolni mindenki szeret, de nem mindegy, hogy mit. Az igazi étcsokoládé kb. 70%-ban tartalmaz kakaót, erre figyeljünk oda a vásárlásnál. Minél magasabb a kakaó tartalom, annál inkább védi a szívet. Amit sokan nem tudnak: a 70%-os kakaótartalmú étcsokoládé közel annyi antioxidánst tartalmaz, mint egyes gyümölcsök, így méltán nyerte el az elsőrangú antioxidáns címet. Ez azt jelenti, hogy segít megkötni a sokat emlegetett szabadgyököket, késlelteti az öregedési folyamatot. Vizsgaidőszakban különösen érdemes fogyasztani pár kockát, frissíti a memóriát, fokozza az agytevékenységet, javítja a koncentrációképességet. Mi kell még egy sikeres vizsgához? Fogadjuk meg: hagyjunk  fel a tejcsokoládéval, és válasszunk jó minőségű étcsokoládét.

  • Avokádó

Az egyik legegészségesebb finomság, a legtöbb gyümölccsel ellentétben nem szénhidráttal van tele, hanem egészséges zsírokkal. Vitaminokban és ásványi anyagokban is kimondottan gazdag. Kevesen tudják, hogy a rendszeres avokádófogyasztás csökkenti a káros koleszterin szintet. Különlegessége, hogy társaival ellentétben, ahogy érik a gyümölcs, egyre kevesebb a cukortartalma. Főzés nélkül készítsük el, így a benne lévő értékes tápanyagok is megmaradnak: ehetjük pirítóssal, ízesíthetjük akár hagymával. 

  • Nyers magok

A dió, mandula, mogyoró egészséges zsírokban gazdag, és remek növényi fehérjeforrások. E-vitaminban is gazdagok, ami a szervezet méregtelenítéséhez elengedhetetlen. A magvak magas B1-vitamin-tartalma fokozza a szellemi teljesítőképességet, ráadásul stresszmentesítő hatása is közismert. Tudományos kutatások egész sora bizonyítja, hogy az olajos magvak egyáltalán nem olyan hizlalóak, mint azt az energiatartalmuk alapján gondoltuk. Sőt, akár segíthetnek  a fogyásban! Ha nassolni támad kedvünk, a magvakat részesítsük előnybe.

  • Bogyós, piros gyümölcsök

A bogyós gyümölcsök tele vannak C-vitaminnal és antioxidánsokkal, emellett omega-3 zsírsavakat is tartalmaznak. Együnk mindig az idénynek megfelelően epret, cseresznyét, áfonyát, szedret. Minél intenzívebb a gyümölcs színe, annál egészségesebb. Az említett gyümölcsöket fel lehet használni turmixoknak, egészséges desszertek alapanyagának, szószoknak.

  • Kávé

Naponta bukkannak fel egymásnak ellentmondó információk a kávé élettani hatásairól. Ma már több kutatás is bizonyítja, hogy a mértékletes kávéfogyasztás jótékony hatással van az egészségünkre. A koffein hatása az agyban koncentrálódik, ennek köszönhetően elűzi a fáradtságot, serkenti az agyműködést, enyhíti a fejfájást. Persze azért csak mértékkel fogyasszuk! Érdekesség, hogy bár a kávé átmenetileg megemelheti a vérnyomást, egyes tanulmányok szerint az egyébként egészségesen élő kávéfogyasztók körében alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása. Mindezek fényében, nyugodtan kényeztessük magunkat napi 1-2 csésze finom kávéval.

ozon_banner_nyar-300x250.jpg

5 étel amiről nem is gondoltad, hogy jótékony hatással van az egészségre Tovább
6 rejtett cukor – amire nem is gondoltál volna

6 rejtett cukor – amire nem is gondoltál volna

artificial-sweeteners-may-cause-cravings-for-the-real-thing-study.jpgA napi kalória bevitelünk csupán 5 %-át ajánlatos cukrokból fedezni, ez körülbelül 26 grammot jelent. Ezt a mennyiséget a mindennapi táplálkozás során nagyon könnyű túllépni. Elképzelhető, hogy tudatosan próbáljuk betartani a cukorfogyasztásra vonatkozó ajánlást, de sok olyan ételben is rengeteg a cukor, melyeket ránézésre nem tartunk veszélyes cukorforrásnak. Nézzünk néhányat ezek közül, amelyek fogyasztására érdemes odafigyelni, főleg ha ügyelünk az egészséges életmódra.

  • Müzliszeletek, reggeli "zabfalatok"

Igaz, hogy a müzliszeletek, reggeli kekszek által gyorsan tápláló reggelihez jutunk, azonban nem árt, ha egyszer alaposan átböngésszük az összetevőket. Egyes fajták akár annyi cukrot tartalmaznak, mintha ugyanannyi gramm csokoládét ennénk. Valóban nyomokban tartalmaznak zabpelyhet vagy teljes kiőrlésű lisztet, azonban édesítésre cukrot használnak.

  • Salátaöntetek, szószok

Ha fogyókúra akkor saláta! Ez eddig rendben is volna, de sajnos az édes salátaöntetek rejtik a legtöbb cukrot.  Ugyanis ezzel történik meg a kompenzáció a kívánt ízhatás eléréséért. Készítsük el inkább mi magunk a salátaöntetet natúr joghurtból, ecetből, olívaolajból, friss zöldfűszerekből.  Nagy előnyük, hogy kevesebb adalékanyagot tartalmaznak.

  • Energiaitalok

Az energiaitalok kézenfekvő megoldásnak tűnhetnek, hogy kicsit felpörgessük magunkat. Rossz hír, hogy a gyors élénkítő hatást  a koffeinen kívül cukorral érik el. A hirtelen vércukorszint emelkedés gondoskodik az élénkítő hatásról, egy doboz átlagosan 25 grammot tartalmaz. Ezzel az erővel egy evőkanál cukrot is bekaphatunk.

  • Kínai ételek

Az édes-savanyú és hasonló jellegzetes ízüket adó szirupos szószok valójában rengeteg cukrot tartalmaznak. Egy adag akár több cukrot tartalmaz, mint egy csokis shake. A vendégcsalogató káposztasaláta pedig felér egy pékségben árult fahéjas csigával.

  • Üdítőitalok

Az egészségünk megőrzése szempontjából nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás. Azonban nem mindegy, hogy ezt milyen formában tesszük meg. Megdöbbentően sok hozzáadott cukrot tartalmaznak a hagyományos üdítőitalok. Gondoltad volna? Fél liter kóla például 11 teáskanálnyi cukrot tartalmaz, és gyakran az ízesített ásványvizek sem édesítőszerrel készülnek. Senki sem lepődik meg azon, hogy az üdítők valóságos cukorbombák, de arra már sokan felkapják a fejüket, hogy 29 g van egy pohárnyi italban. 

  • Édes alkoholok 

Az alkoholoknak egyébként is magas a kalóriatartalmuk, ám ha nem száraz változatot választunk, akkor a cukortartalomra is figyelni kell. Egy liter édes bor cukortartalma az üdítőkkel vetekszik, a likőrökhöz hozzáadott cukor ennek többszöröse is lehet.

Amiről sosem gondolnánk: Számos  étrend-kiegészítő is rejtett cukorforrás lehet, ezeknél a készítményeknél is érdemes ellenőrizni az összetételt!

Amit tehetünk a rejtett cukrok elkerülése érdekében az az, hogy tudatosan vásárolunk, és áttanulmányozzuk a vásárolt termékek címkéit. Ilyenkor ne csak a cukor szóra fókuszáljunk, az alábbi kifejezések mindegyike a hozzáadott cukor tartalomra utal: cukor, barna-cukor, nádcukor, méz, szacharóz, melasz, glükóz, fruktóz, dextróz, maltóz, magas-fruktóztartalmú kukoricaszirup, juharszirup.

palace_banner_minta_300x250_anim_1541051587.gif

 

6 rejtett cukor – amire nem is gondoltál volna Tovább
5 meglepő dolog ami öregít

5 meglepő dolog ami öregít

oregedes.jpg

Az öregedés elkerülhetetlen és természetes folyamat, ugyanakkor mi magunk is befolyásolhatjuk, mennyire látszik meg rajtunk a korunk. Íme, néhány ártalmatlannak tűnő tényező, amiktől a folyamat még látványosabb lesz. Nem árt ezeknek a tudatában lenni, és elkerülni.

  •  Ránk nehezedő stressz

Minden ember életében elkerülhetetlenül jelen van a stressz, ami egy bizonyos mennyiségben és megfelelő stressz kezeléssel még nem okoz egészségügyi károkat.  Azonban ha a stressz eluralkodik  rajtunk, hosszútávon számos egészségügyi rendellenességet vonz maga után, és emellett a bőrt is rendkívül öregíti. Ennek oka, hogy a stressz hatására csökken a kollagén szint, és a bőr megereszkedetté válik. A stressztől valóban meg lehet őszülni? Mindig lehet hallani olyan esetekről, hogy egyes emberek egy rossz élmény vagy hirtelen bekövetkezett sokk hatására hirtelen szinte egyik napról a másikra megőszültek. Ilyenkor nem hirtelen őszülésről van szó, hanem az érintetteknek erősen hullik a haja, de csak a pigmentált hajszálak. A fejbőrben csak a korábban meglévő ősz hajszálak maradnak, így nagyobb hangsúlyt kapnak az ősz hajszálak.

  • Nagymennyiségű cukor fogyasztása

Tévedés azt gondolni, hogy a túl sok cukor bevitele csupán az alakunkon látszódik  meg. Rossz hír azoknak, aki rendszeresen nagy mennyiségű cukrot fogyasztanak: a bőrüket majdnem olyan mértékben károsítja, mint a dohányzás, vagy az UV- sugárzás! A magas  vércukorszint esetén olyan folyamat játszódik le a szervezetben, mely veszélyezteti a kollagén tartalékokat. A ráncok korai megjelenését, erősödését idézi elő, a bőr petyhüdtté és rugalmatlanná válik.  Még egy ok, hogy kerüljük a cukrot! A szakemberek szerint a napi kalória bevitelnek legfeljebb öt százaléka legyen cukor! Az ötszázalékos cukorbevitel naponta mintegy 25 gramm vagy 6 teáskanál cukrot jelent, ami nagyon gyorsan összejön főleg a rejtett cukrokból.

  • Óvatosan a napozással, szoláriumozással!

A bőr öregedésének egyik fő oka a túlzottan erős közvetlen napfény, mely  szinte azonnal kialakuló ráncokhoz vezethet. Nem hiába próbálják a bőrgyógyászok folyamatosan felhívni a figyelmet, hogy a napsugarak és a szolárium sugarai is egyaránt nagyon károsak a bőrünknek! Ha túlzásba visszük bármelyiket is a bőrünk kifejezetten öregszik és hamarabb fog ráncosodni, ráadásul kevésbé lesz rugalmas. Fontos a fényvédő krémek használata, a 15-ös faktorú naptej 93-94 százalékos védelmet jelent. 

  • Mértéktelen alkoholfogyasztás

A rendszeres alkoholfogyasztók  (nem a napi 1-2 pohár bor!) saját koruknál akár 10-20 évvel is idősebbnek tűnhetnek. A folyamatos „garatra öntés” következtében az alkohol vizet von el a szervezettől, ami a bőr kiszáradásához vezet, és előidézi a ráncok és egyéb bőrhibák megjelenését. Ezen kívül sok más szervünket is rendkívül károsítja. Újabb ok a mértékletességre!

  • Kevés alvás, alváshiány

A gyakori kevés alvás vagy nem minőségi alvás miatt idősebbnek nézhet ki az arc, a bőr sápadt és fakó lesz. Sőt a túl kevés alvás kapcsolatba hozható az elhízással, magas vérnyomással és memóriaproblémákkal is.

 

Amit tehetünk!

  • Fogyasszunk naponta legalább 2 liternyi folyadékot, így biztosan kevesebbet kell majd fiatalító „csodaszerekre” költeni!
  • A kávé valóban megállíthatja a bőr öregedését?  A legújabb kutatások szerint a koffein segít fiatalon tartani a bőrt. Rengeteg antioxidánst tartalmaz, főleg polifenolokat. Ne dobjuk ki a kávézaccot, kitünő bőrradír készíthető belőle: olívaolajjal összekeverve kiválóan alkalmas bőrradírozásra. koffeintartalmának köszönhetően a narancsbőr ellen is hatásos fegyver.

parpercegeszseg_hu_350x250_1_1.jpg

MSylwia

5 meglepő dolog ami öregít Tovább
süti beállítások módosítása