Pár perc az egészségért

Prémium feltöltődés Bükfürdőn a Caramell Hotelben

Prémium feltöltődés Bükfürdőn a Caramell Hotelben

001_3.jpgValamiért úgy hozta az élet, hogy soha nem jártunk Bükfürdőn. Óriási hiba volt!

Bükfürdő Nyugat – Magyarországon, az osztrák határtól mindössze 10, Szombathelytől 20 km távolságra található. A külföldi turisták harmadik, a magyar belföldi utazók ötödik legnépszerűbb úti célja, ennek megfelelően mi sem akartunk kimaradni a jóból, irány tehát Bükfürdő. Választásunk az ország első holisztikus wellness szállodájára a Caramell Premium Resort**** Superiorra esett. 002_3.jpgA négycsillagos wellness szálloda mottója: „Pihenni bárhol tud, nálunk újjászületik!” E gondolat akkor válik valósággá, amikor megtapasztaljuk a Caramell nyújtotta szolgáltatások sokaságát, amely annyira teljes, hogy az épületkomplexumot el sem akarjuk hagyni. A szállodába lépve egyértelműen eltöltött minket a „megérkeztünk” érzés, köszönhetően az egyedi, gyönyörű enteriőrnek, a távol-keleti hangulatnak, a meleg színeknek, az egzotikus fényhatásoknak, és a minket körülőlelő kellemes illatnak. A figyelmesség, a magas színvonalú kiszolgálás és a részletes vendégtájékoztató tapasztalatunk szerint evidencia, ez utóbbira szükség is van a hotel épületegyüttesének komplexitása és a szolgáltatások sokasága miatt, de erről kicsit később. 003_2.jpgA szállodában összesen 142 szoba található, így igényünknek és pénztárcánknak megfelelően választhatunk a standardtól az elnöki lakosztályig, összesen tizenegy szobatípus közül. A berendezés átgondolt tervezésről árulkodik, a stílus egyedi, a méretek pedig 28 m2-től 93 m2-ig változnak. 004_4.jpgA vendégek egész nap élvezhetik a 2000 m2-es wellness világ nyújtotta luxus élményét, ahol a testünk, lelkünk újjászületik. Amire nagy szükség van a rohanó világunkban, hogy egy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból, és családunkkal együtt megújuljunk, feltöltődjünk. A főépületben található a Silent Zone Thermal & Spa, mely a meghittebb, inkább a felnőttekre hangolt wellness- és pihenőtér. Itt adhatjuk át magunkat a két eltérő hőfokú bükfürdői termálvíz jótékony hatásának, de élvezhetjük az infraszauna, a török gőzfürdő és a tepidárium áldásos hatásait is. 005_4.jpgA test és a lélek harmóniáját szolgálja az innen csak néhány méterre található nagyobb, az egész család igényeinek kielégítésére hivatott Zen Spa wellness részleg, külső- és belső élménymedencékkel, bárral, finn-, bio-, gyógynövényes-, és aromaszaunákkal, gőzkabinnal, sószobával, valamint az emeleti szaunavilággal. 006_3.jpgKülön említést érdemelnek a szaunaszeánszok, melyet egy rendkívül lelkes és képzett szaunamesterekből álló csapat tart. Egyszerűen kihagyhatatlanok ezek a ceremóniák, garantált a jókedv és a maximális feltöltődés. Kiemelten ajánlom a méltán legnagyobb érdeklődést övező „virgács felöntést”, amikor a természetes hatóanyagokat tartalmazó fák lombjából (pl. nyírfa, tölgy, eukaliptusz, hárs) készült csokrok a szakemberek kezében megfiatalítják és újjávarázsolják bőrünket. 007_4.jpgA Caramell Premium Resort**** Superior szolgáltatások sokaságát kínálja. Egyedülálló a konferenciakomplexuma, amely összesen 700 fő befogadására képes, de van itt egy Magyarországon egyedülállónak számító háromszintes kalandpálya is, az úgynevezett Kristály Torony. A pályán összesen 90 különböző elem található, mászófala pedig nem kevesebb, mint 10 méter magas. 008_2.jpgNem lehet nem megemlíteni a szálloda Mandala Éttermét, ahol válogatott ételkülönlegességekkel találkozhattunk, természetesen svédasztalról válogatva a finomabbnál finomabb ételeket. Reggelinél külön tetszett az egyedülálló bio teaválogatás, amelyet mi magunk készíthettünk el. A vacsoránál kellemes zongoraszó, finom italok tették teljessé a gasztronómia élményt. 009_2.jpgEsténként egy jó koktél mellett beszéltük át az aznapi élményeket a Buddha Bárban. Ilyen volt a páros masszázs, a kisvonatozás vagy éppen a romantikus sétánk a festői környezetben. 009_1_1.jpgUtazásunk most csak egy hétvégére korlátozódott, de megfogadtuk, még egyszer nem hibázunk, biztosan visszatérünk Bükfürdőre és ebbe a remek szállodába. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Caramell Premium Resort**** Superiort!

Prémium feltöltődés Bükfürdőn a Caramell Hotelben Tovább
9 meglepő szokás, amely cukorbetegséghez vezethet

9 meglepő szokás, amely cukorbetegséghez vezethet

tul_sok_cukrot_fogyasztasz.jpg

Nemcsak a túlsúly vagy a helytelen étkezési szokások vezethetnek cukorbetegséghez, bizonyos mindennapi szokások is előidézhetik a kialakulását.

  • Nem kávézol?

Meglepő, de a tanulmányok azt mutatják, hogy a kávéfogyasztás csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Úgy tűnik, hogy a kávé egyes összetevői csökkentik az inzulinrezisztenciát, és fokozhatják a glükóz anyagcserét, a glükóz energiává alakításának folyamatát. Még egy ok a reggeli kávézásra!

  • Éjszakai bagoly vagy?

Akik rendszeresen hajnalig fent szoktak lenni, még akkor is, ha hét-nyolc órát egyébként alszanak, nagyobb mértékben vannak kitéve a cukorbetegségnek. A késői ébrenlét összefügg a rossz alvásminőséggel, ami megzavarhatja az anyagcserét.

9 meglepő szokás, amely cukorbetegséghez vezethet Tovább
Ezért lépnek félre a legtöbben, a hűtlenség 5 oka!

Ezért lépnek félre a legtöbben, a hűtlenség 5 oka!

facebook_bejegyzes_940x788_px_71.jpeg

Miért lépünk félre? Milyen jelek mutatkoznak már hetekkel, hónapokkal előbb? Ha megnézzük, rájövünk, hogy nem éppen derült égből jön  a mindent leromboló villámcsapás. A leggyakoribb okok: 

  • Fogyasztói gondolkodás a párkapcsolatban is

A fogyasztói társadalom abba az irányba sodorja tagjait, hogy a régi dolgokat gondozás és megjavítás helyett le kell cserélni egy másikra, egy újabbra. Sajnos ez a gondolkodásmód figyelhető meg a párkapcsolatok terén is. A modern technikának, a rengeteg társkereső oldalnak köszönhetően könnyű már „új Partnerre” lelni. Nem lenne érdemesebb a saját kapcsolatunkat megjavítani? Ha odafigyelünk egymásra, akkor a párkapcsolati problémákat időben felismerhetjük, és elkezdhetjük együttesen megoldani azokat.

  •  Érzelmi tuning keresés

Az elhidegülés vezet a válási okok között, a legtöbb házasság felbontását elhidegülésre, érzelmi problémákra hivatkozva kezdeményezik. „A kapcsolatban egyedül éreztem magam.”- gyakran válasz a megcsalásra. A hűtlenség legfőbb oka ilyenkor, hogy az új kapcsolatban figyelmet, megértést kap az illető. 

  • Nincs, ami összeköt

Az unalom igazi kapcsolatgyilkos tényező. Sokaknak ismerős lehet az a helyzet, amikor a felek együtt élnek, de valójában kiüresedett a kapcsolatuk. Már nem mennek sehova együtt, kevés a közös program, egyfajta unalom és a szürke hétköznapok jellemzik a kapcsolatot. Ilyenkor könnyen az egyik fél életébe „belecsöppen” egy új személy, aki megint lendületet, színt, izgalmat visz a hétköznapokba. Ezt a problémát a legkönnyebb időben felismerni, és tenni ellene.

  • Fél lábbal már kint a kapcsolatból

Főleg az önbizalomhiányban szenvedőknek lényeges, hogy vonzerejükről igazolásaként a másik nem folyamatos visszajelzéseit hajszolják. Ennek a személyiségjegynek vannak tipikus jelei, melyekre már ismerkedésnél érdemes odafigyelni, és végiggondolni, hogy valóban belemegyünk-e egy ilyen kapcsolatba. Legszívesebben már szabadulna az aktuális kapcsolattól, de túlságosan fél azt lezárni, mert esetleg társfüggő. Elkezd kiépíteni egy új kapcsolatot, és ha minden stimmel, egyszerűen csak átlép a másikba. Tipikusan rossz választás volt!

  • Elfogadás hiánya

Ahogy az életben mindenhez, a társkeresésben is rengeteg elvárást, követelményt támasztunk társunkkal szemben. Ha folyton elégedetlenek vagyunk a párunkkal, könnyebben elcsábul egy olyan illető társaságában, akinek megfelel az ő személyisége. 

Ezért lépnek félre a legtöbben, a hűtlenség 5 oka! Tovább
6 mindennapi szokás, ami függőséget okoz

6 mindennapi szokás, ami függőséget okoz

facebook_bejegyzes_940x788_px_70.jpegNemcsak az alkohol vagy a szerencsejáték tud függővé tenni. Vannak olyan meglepő szokások, amikre ha egyszer rákapunk, többé már nem tudunk lemondani róluk, és fel sem ismerjük, hogy függővé váltunk. 

  • Ajakbalzsam

Egyes ajakápoló termékek összetevői rendkívül szárítanak, ami arra késztet, hogy újra és újra használni kelljen. Sőt, van aki annyira hozzászokott az ajkán lévő texturális érzéshez, ha nincs rajta ajakápoló, úgy érzi, hogy valami hiányzik.

  • Fogfehérítés

Az egy jó dolog, ha használunk fehérítőt a kávé okozta elszíneződés miatt. Egészen más dolog a fogfehérítés rabjává válni. A fehérítő termékek, például lézerek, csíkok, gélek, öblítők vagy paszták túlzott vagy helytelen használata észrevehető érzékenységet, fogfájdalmat, ínyirritációt és gyengített zománcot okozhat, gyakran átmenetileg, de néha tartósan is. A legrosszabb esetben a fogak idővel kezdenek demineralizálódni, mivel a fehérítő termékek eltávolítják a fogzománcot, ami átlátszó fogakat eredményez. Óvatosan alkalmazzuk!

  • Edzés

Az edzésfüggők általában úgy érzik, hogy a testmozgás a legfontosabb dolog az életükben. Az edzést használják megküzdési stratégiaként az érzelmek kontrollálására. Honnan tudhatod, hogy függővé váltál? Folyamatosan növelned kell az edzéssel töltött időt, hogy elégedettnek érezd magad, vagy ingerlékenységet, depressziót tapasztalsz, amikor hirtelen csökkented az edzőteremben eltöltött időt?

  • Esztétikai beavatkozás

A plasztikai sebészet egyesek számára függőséget okoz. A botoxot alkalmazókra gyakran jellemző, hogy miután látják, hogy hogyan simítja ki a finom vonalakat és elhalványítja a mély barázdákat, indokolatlanul túlzásba viszik. Ahogy megjelenik egy apró vonal, már mennek is a következő beavatkozásra. Ezért látni egyre gyakrabban, hogy a „természetes” megjelenés szó szerint ráfagy az arcra, eltűnik a természetes mimika és egy viasz arc néz vissza ránk. Ugyanígy függővé lehet válni a túlzásba vitt arcfeltöltő eljárásoktól, különösen az ajkak és az arcok területén, valamint a zsírleszívástól.

  • Vásárlás

Állandó  vásárlási terápiára van szükség? Sok oka van annak, ha a vásárlás rabjává válunk. Előfordulhat, hogy jobb kedvre akarjuk magunkat deríteni vagy csupán ezzel töltünk ki egy belső űrt. Honnan tudod, hogy függő vagy? Meglehetősen biztos lehetsz benne, ha a vásárlás szinte az egyetlen hangulatjavító eszközöd, ha megpróbáltad abbahagyni, de nem sikerült, ha nem vallod be a párodnak a vásárlásaidat vagy rejtegeted a számlákat.

  • Állandó szelfik készítése

Korunk népbetegsége lett az állandó szelfik közzététele a közösségi felületeken, ezzel párhuzamosan a hírfolyam folyamatos frissítése, hogy az új hozzászólásokat és a lájkokat bezsebeljük, ezzel is lökést adva a  boldogsághormon termelésnek. Egyfajta társadalmi versengés lett a filteres szelfik posztolása, melynek célja, hogy kiderüljön, ki éli a legjobb életet.

És ez még nem minden, jövő héten folytatjuk!

 

 

 

 

6 mindennapi szokás, ami függőséget okoz Tovább
Új szolgáltatással bővült a hévízi Palace Hotel

Új szolgáltatással bővült a hévízi Palace Hotel

p1_1.jpg

Hévízre megérkezni kicsit olyan, mintha már nyugaton lennénk, virágokkal borított terek, gyönyörű épületek, nyugalom. A Palace Hotel**** Hévíz épülete az abszolút értelemben vett belváros meghatározó része, fiatalos vidám színe, számtalan erkélye egyedivé és összetéveszthetetlenné teszi. A szálloda igen kedvelt a városba látogató hazai és külföldi vendégek körében egyaránt. Barátságos, átgondoltan tagolt belső terek, átlagot meghaladó szobaméretek, kiváló konyha, meghitt wellness és élvonalbeli gyógyászati részleg jellemzi, amelyet az ide érkezők mind nagyra értékelnek.

p2_1.jpg

A rohanó világunkban érdemes a mindennapok rendjét megtörni, és időt szánni nemcsak a nyaralás alkalmával a feltöltődésre, kikapcsolódásra. A Palace Hotel számtalan, minden igényt kielégítő és egyben minőségi wellness szolgáltatást kínál, hogy a stressztől  megszabaduljunk, és átadjuk magunkat a teljes testi-lelki kényeztetésnek. Ízlés, hit vagy csak megszokás kérdése, de sokan kezdik, illetve zárják a napot egy kis wellness programmal. A szálloda spa részlegének központi elemét egy gyönyörű medencetér adja, mely szintén családias hangulatot áraszt. Az élménymedence fúvókái kellemesen átmasszírozzák az embert, aki szeretné ezt egy kicsit melegebb vízben megtenni az válassza a pezsgőmedencét. A szaunázás  szerelmesei remekül fogják itt magukat érezni, hiszen birtokba vehetik  a finn és a bio aroma szaunákat, de a gőzkabint is.

MEGÉRI MOST FOGLALNI - 3 tavaszi ajánlat 15 % kedvezménnyel foglalható!

ppe_mobil_hirdetes_-15.png

 

p3.jpg

Az énidő beiktatása életünkbe igen fontos dolog, ugyanakkor erre alkalmat találni nem is olyan egyszerű feladat. Pedig a Nők életében nagyon fontos, hiszen stresszcsökkenéshez, mentális jólléthez vezet. Ebben lesz segítségünkre a szálloda és az általa kínált új, szépészeti szolgáltatások sora, amelyet a Palace Beaty Bar-ban érhetünk el, amely elegáns környezetben, minőségi termékeket, képzett szakembereket és magas szintű szolgáltatásokat ígér.

p4_1.jpg
A hölgyek bizonyára ismerik a híres francia divattervező, Gabrielle Bonheur „Coco” Chanel mondását, mely szerint A nő keze a névkártyája..., így mindenképpen megéri egy kis manikűrt is beiktatni programunkba. Kérhetsz hagyományos, francia vagy japán manikűrt egy azonban mindegyikben közös: körmeid újra csillogóak, ápoltak, formásak és erősek lesznek, bőröd pedig felfrissül és bársonyosan puhává válik.

p5.jpg

Az esti vacsora úgy lesz tökéletes, ha frizuránk elkészítését a Beauty Bar képzett szakemberére bízzuk. Fontos, hogy kifejezze személyiségünket és azzal összhangban legyen. Válasszunk a hétköznapi, egyszerű, gyorsan elkészíthető frizura helyett valami divatosat. Bátrabbak számára egészen egyedi kívánságokat is teljesítenek. Ha valamilyen partyra vagy egyéb programra megyünk, a tökéletes hajviselet elkészítése nem lehet akadály.

p6_1.jpg

Az egészséges, ápolt bőrhöz nélkülözhetetlen annak rendszeres, szakember által végzett tisztítása és csak ez követően jöhetnek az egyénre szabott kezelések. Állapotától függően havonta, de akár ennél sűrűbben is igénybe vehetjük a szakemberek segítségét, így garantálva az üde, friss és életteli teli bőrt.

p7_1.jpg

A szálloda az egészséges életmód előmozdítására és támogatására minden területen törekszik, így a gasztronómiában is. A fogások elkészítésénél nagy figyelmet szentelnek a kiváló alapanyagokra. Mindig van az asztalon gyümölcs, zöldség, hal és természetesen diétás ételeket is kínálnak.

Feltöltődni, felfrissülni, megszépülni! Irány a Palace Hotel**** Hévíz!

Új szolgáltatással bővült a hévízi Palace Hotel Tovább
Nehezen alszol? Ezek lehetnek az okok!

Nehezen alszol? Ezek lehetnek az okok!

screenshot_1.jpg

Az alkohol, a koffein és a képernyő előtt töltött idő tönkreteheti a jó alvást, ezeket az okokat szinte mindenki ismeri. Ugyanakkor van néhány meglepő dolog, melyek magyarázatot adhatnak az alvászavarokra.

  • Esti csokoládé evés

A csokoládé majszolást lefekvés előtt kerülni kell, főleg azoknak, akik rossz alvók. Vitathatatlanul a csokoládénak számos egészségügyi előnye van, de nem alvásserkentő, annál inkább figyelmen kívül hagyott koffeinforrás. Minél nagyobb a kakaótartalom, annál magasabb a koffeinszint benne. Ha az étcsokoládét kedveljük, akkor egy extra koffeint kap a szervezetünk, pont amikor a legkevésbé van szüksége rá. 

  • Cukros ételek

Nem csak a csokoládé okozhat problémát az alvásban – más cukros ételek is megzavarhatják ezt a folyamatot. A legtöbben a nap végén szeretik elfogyasztani az édes finomságokat, de ha lefekvés előtt ébred igény az édes ételek iránt, az megemeli a vércukorszintet. Ez pedig negatív hatással lehet az alvásra. 

  • Esti multivitaminok

Számos gyógyszer – az allergia elleni szerek  – megzavarhatja az alvást. Azonban bizonyos vitaminok is képesek erre, mint például a B-vitaminok, melyek akár élénk álmokat is képesek kiváltani. A B12- vitamin gátolja a melatonin alváshormon termelését, és megzavarhatja a normál alvási-ébrenléti ritmust. A legjobb idő a multivitamin szedésére: reggel, étkezés után.

  • Teli Hold

Na, ezt tényleg nem tudjuk kivédeni, de nem árt vele tisztában lenni. Nem csak a nappali fény és a sötétség befolyásolja az alvási ciklusokat. A  holdfázisok is jelentős hatással lehetnek alvásunkra. Telihold környékén az emberek kevesebbet alszanak és kevésbé alszanak nyugodtan, mérsékeltebb a melatonin termelés, kevesebb időt töltünk mély, lassú hullámú alvásban.

  • Izgalmas, hátborzongató filmek

Ha intenzív, pörgős műsorokat nézünk lefekvésig, lehet, hogy maga a történet tart ébren. A hátborzongató filmek, sorozatok nem éppen az alvást segítik elő. A drámai, bonyolult és feszültséggel teli műsorok mentális stimulációja agyunkat aktiválja, holott alvás előtt el kellene csendesednünk, hogy nyugodt álmunk legyen.

  • Ágyban is dolgozol

Az ágy csak alvásra és szexre való. Ha az ágyban dolgozunk– nappal vagy éjszaka lefekvés előtt – olyan asszociációkat hozunk létre, amelyeket nem lehet egyszerűen visszavonni. Nyomás és hatékonyság, stressz és határidők, összpontosítás és éberség – ezek a munkával kapcsolatos elvárások, amelyeket a legjobb távol tartani a hálószobától.

  • Pajzsmirigy-betegsége

Ha a pajzsmirigyünk nem működik megfelelően, az alvászavarokat okozhat. A pajzsmirigy túlműködés serkenti az idegrendszert, ami megnehezíti az elalvást. Ezek a betegségek gyakran nem diagnosztizálódnak, pedig egy egyszerű vérvizsgálattal megállapítható, hogy van-e olyan pajzsmirigy-probléma, amely megzavarja az alvást. 

 

Nehezen alszol? Ezek lehetnek az okok! Tovább
Mivel tudjuk a rák kockázatát csökkenteni?

Mivel tudjuk a rák kockázatát csökkenteni?

 instagram-tortenet_1080x1920_px_instagram_bejegyzes.jpegVannak olyan életmódbeli tényezők, melyeket ha betartunk, csökkenthetjük a rákos betegségek kialakulásának kockázatát. Tegyünk az egészségünk érdekében:

  • Mediterrán étrend

Extra szűz olívaolajjal kiegészített mediterrán étrend, mely sok teljes értékű növényi alapanyagot tartalmaz, emellett mellőzi a finomított cukrot, a finomított szénhidrátokat, a telített állati zsírokat, a mérgező vegyi anyagokat és a növényvédő szereket. Sok tanulmány rávilágít arra is, hogy a rák kialakulása kapcsolatba hozható a nagy mennyiségű húsfogyasztással. Törekedjünk sok zöldség, gyümölcs illetve rost bevitelére, amely segíti az emésztést, csökkenti az emésztőrendszer leterheltségét.

  • Stresszkezelés mindenek előtt

Az immunrendszerünknek optimális állapotban kell lennie ahhoz, hogy felkutassák és elpusztítsák a rákos sejteket. A nyugodt életmód elősegíti az erősebb immunrendszert. Ha a szervezetünk nincs lefoglalva az élet apró csatáinak fizikai és érzelmi hatásaival, akkor az immunrendszer jobban tud a védekezésre összpontosítani. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk kontoroll alatt tartani a stresszszintet, különösen olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyeket nem úgysem tudunk befolyásolni. Mindig lesznek jogos okok az aggodalomra vagy neheztelésre...

  • Optimális testsúly megőrzése

Minél inkább megnő az ember testtömege, annál több betegséggel találja magát szemben, az elhízás sajnos számos ráktípushoz vezethet. Annak érdekében, hogy a testsúly kontroll alatt maradjon, előtérbe kell helyezni a rendszeres testmozgást, sőt meglepő módon a megfelelő mennyiségű alvást is. Az elhízás és a mozgásszegény életmód szerepet játszik a két leggyakoribb ráktípus kialakulásában, mint a mell- és a vastagbélrák. Már heti 2 és fél óra edzés elegendő a rák kockázatának csökkentéséhez!

  • Fényvédő krémek használata

Nem vitatható, hogy a napfény elengedhetetlen  a szervezetünknek. Nemcsak a D-vitamint pótoljuk vele, de hatására képződik szervezetünkben a szerotonin nevű hormon, amely a jó hangulatért felelős. Itt a jó idő, töltsünk minél több időt a szabadban, de soha ne fényvédő krém nélkül! Sőt vegyük fel a harcot a káros UV-sugárzással széles karimájú kalappal és UV-védelemmel ellátott napszemüveggel. 

  • Olyan dolgokkal foglalkozzak, melyek örömet okoznak

A boldogság és az optimizmus nem üres szavak, ezek birtokában hosszabb lehet az életünk, kisebb az esélyünk  a betegségekre. Az emberek alábecsülik nemcsak az egészséges, hanem a boldog élet erejét is. Találjuk meg azokat a dolgokat, amelyek boldoggá tesznek minden legyen szó a munkánkról vagy a magánéletről. Elég, csupán ha beiktatunk néhány apróságot a mindennapjainkba, amitől közérzetünk és önbizalmunk is jelentősen javulhat. Minden nap szánjunk 15-20 percet arra, amit igazán szeretünk csinálni. 

  • Természet

A természettel való kapcsolatteremtés hatékony módja a nyugodt életmód fenntartásának és az immunrendszer erősítésének. Ráadásul a rendszeres szabadban végzett testmozgás csodákra képes, csökkenti a rák kialakulásának kockázatát és javítja az általános közérzetet. Nem is beszélve azokról a rákellenes antioxidánsokról, amelyek a friss gyümölcsökben és zöldségekben találhatók! 

Mindezek mellett vegyük igénybe a rendszeres szűrővizsgálatokat!

Mivel tudjuk a rák kockázatát csökkenteni? Tovább
Soha ne dobd ki a kávézaccot, használd erre az 5 dologra

Soha ne dobd ki a kávézaccot, használd erre az 5 dologra

facebook_bejegyzes_940x788_px_58.jpegA szem alatti karikák eltüntetésétől a növények gondozásáig a kávézacc csodákra képes.

  • Szagtalanítja a hűtőt

A kávézacc segítségével megakadályozhatjuk a kellemetlen szagok kialakulását a hűtönkben. Ha legközelebb egy jó kis káposztás ételt teszel a hűtőbe, feltétlenül helyezz el egy kisebb edényben fedetlenül kávézaccot is, hogy semlegesítse az intenzív szagot.  

  • A fokhagyma erejével

Mindenkivel előfordult már, hogy hagymapucolás, aprítás után órákig érezte a kezén a jellegzetes hagymaszagot, amitől alapos kézmosással sem lehet megszabadulni. A kávézacc ebben az esetben is hatékony, nemcsak enyhén radírozza a kezünket, de megszabadít a makacs szagtól is. 

facebook_bejegyzes_940x788_px_59.jpeg

  • Gyors segítség a repedezett ajkakra

Ha repedezett az ajkunk, keverjünk össze fél teáskanál kávézaccot egy fél teáskanál mézzel, így egy kitűnő ajakradírt kapunk. Gyengéden, körkörös mozdulatokkal dörzsöljük a keveréket az ajkakon 30 másodpercig, majd nedves törlőkendővel távolítsa el. Ezután jöhet egy ajakbalzsam.

  • Sok parfüm közül nem tudsz dönteni?

A hozzád illő,  tökéletes illatot keresed? Számtalan parfümöt megszagoltál, de már nem érzed a különbséget? Egyszerre több illat szagolgatása orrfáradtságot eredményez, és már nem tudunk megkülönböztetni bizonyos szagokat.  A kávé illata megtisztítja az orrot. Próbáld ki, amikor legközelebb az illatpultnál jársz, vagy miközben otthon a saját illataidat szagolgatod, időközönként szippants bele a kávé illatába, hogy „visszaállítsd” a szaglásodat. 

  • Fránya szem alatti karikák

A szem alatti sötét karikák és a puffadtság – amelyet általában genetika, valamilyen allergia, folyadékvisszatartás vagy kialvatlanság okoz – gyakori, bosszantó szépségápolási probléma. A táskák megszüntetéséhez kenjük be a a szem alatti területet, hagyjuk hatni 10 percig, majd alaposan öblítsük le. Nem véletlen, hogy a szépségipar is előszeretettel használja e célra a koffein alapú kozmetikumokat, melyek hatékonyan képesek csökkenteni a szem alatti duzzanatokat, sötét karikákat. A koffein gyulladásgátló tulajdonságai varázslatosan összehúzzák az ereket.

Soha ne dobd ki a kávézaccot, használd erre az 5 dologra Tovább
Végre egy egészséges divat

Végre egy egészséges divat

screenshot_8.jpg

A fiatalok körében egyre népszerűbb a wellneszezés, tudatosan keresnek fel olyan helyeket, ahol nem csak az átlagos melegvizes medencéket, hanem minősített gyógyvizet is találhatnak. Szerencsére kezd kikopni az a sztereotípia, hogy a gyógyvizeink csak az idősebb korosztálynak valók. Hiszen az egészséges életmód része, hogy egyre inkább nő az átlagéletkor, de nagyon nem mindegy, hogy idős korunkban milyen egészségi állapotban találjuk magunkat. Aktívan élhetjük nyugdíjas éveinket vagy reumatológiai és ízületi problémák gátolnak majd a mindennapjainkban? Éppen ezért fiatal korban kell megalapozni  az egészségben megélt éveink számát.

Miért fontos a gyógyvizek látogatása?

Szerencsések vagyunk, hogy hazánk termálvíz-, gyógyvíz nagyhatalom, ezt mindenképpen érdemes kihasználni. A növekvő népszerűségnek több oka is van: egyrészt a gyógyvíz a fiatalok modern életviteléből fakadó problémáira hatékony megoldást nyújt, gondoljunk csak a napi nyolc órát monitor előtt eltöltött időre, másrészt a wellness testi és mentális egészséget támogató élmény.

A fürdőzés jótékony hatással van a stresszre, amely a felgyorsult életvitellel szinte kötelezően együtt jár, és amely mára népbetegséggé nőtte ki magát. Kevesen tudják, de képes enyhítheti az alvászavar okozta panaszokat, elősegítheti a testtartás javítását, mely nem elhanyagolható az ülőmunkát végzőknél. Korunk új jelenségére a mobiltelefonozás és számítógép használat okozta a köznyelvben csak „SMS-nyakként” hívott jelenségre is kínál megoldást. Emellett elősegíti a test regenerálódását például egy sportsérülés után.

Tudtad? A gyógyvizek számos olyan ásványi anyagot tartalmaznak, melyek bőrön át is felszívódnak, ezért komoly szerepe van a gyógyfürdőnek a szervezet ásványi anyagokkal való ellátásában.

Élmények összekapcsolása

A Balaton a legnépszerűbb turisztikai régió az országban, Hévíz a főváros után a legtöbb vendégéjszakát tudhatja magáénak. Nem véletlenül: A világon egyedülálló Hévízi-tó kristálytiszta vize, a csodálatosan virágzó tavirózsák, az egész évben élvezhető szabadtéri fürdőzés csodája várja a vendégeket. A beauty szolgáltatások széles skálája, a színes programkavalkád, a sokféle gasztronómiai és borkínálat tökéletes keretet szolgáltatnak egy kis feltöltődéshez. 

lake-heviz_1_1.jpg

Sokan az akár prevenciós célú termálfürdőzést szívesen kötik össze kirándulással, városnézéssel. A környező települések programok sokaságával teremti meg a kellemes, aktív időtöltés lehetőségét. A wellnessprogramok közé kerékpár túrákat is beiktathatunk, kipróbálhatjuk a gyenesdiási Kalandparkot vagy a vonyarcvashegyi wakeboard pályát. A bor szerelmesei ellátogathat a vulkáni eredetű Badacsony vagy Szigliget szőlészeteibe.

Életforma és újjászületés a Hévízi Hotel Carbonában

Ma olyan gyógy-, és wellness hotelben is lazíthatunk, ahol egyszerre élvezhetjük a spa valamennyi áldását. A Best Medical díjas Hotel Carbona a spa-kezelések mellett lélekmelengető wellness terápiákat, relaxációs módszereket kínál egészségünk megőrzéséhez. A Spa Renaissance élményét a hévízi NaturMed Hotel Carbonában tapasztalhatjuk meg, ahol az egészségtudatos életmód népszerűsítését küldetésnek tekintik. Olyan bizonyítottan hatásos, fiataloknak szóló kúrák is elérhetőek itt, mint a post covid-, böjtkúrák vagy a nyár előtt oly népszerű alakformáló kúra.

_mg_5188_ret_1.jpg

Végre egy egészséges divat Tovább
4 furcsa tulajdonság, amelyről nem is tudtad, hogy örökölted

4 furcsa tulajdonság, amelyről nem is tudtad, hogy örökölted

facebook_bejegyzes_940x788_px_44.jpeg

Szüleinknek köszönhetjük a szem és a hajszínt, az orr formáját, és talán néhány egészségügyi hajlamot is. Ki gondolná, hogy az is a génekre vezethető vissza, hogy a nap tüsszentésre sarkall, vagy utálunk sportolni? Milyen meglepő dolgokat örököltünk?

A fájdalom toleranciája

Ha vörös hajúak nem csak a szép színű tincseiket kapták a szüleiktől, hanem azt az öröklött tulajdonságot is, hogy jobban tűrik a szúró jellegű fájdalmat, mint a szőkék vagy a barnák. Sőt jobban tolerálják a fűszeres ételeket, valamint a tűszúrás okozta kényelmetlenséget. 

Egy diéta beválik e?

Sokan tapasztalhatjuk magunkon is, hogy az a diéta ami másnak eredményt hozott, nekünk egyáltalán nem vált be. Egy kutatás szerint annak a valószínűsége, hogy egy diéta működni fog, sokkal inkább a genetikai felépítéshez köthető, mint maga az étrend. Éppen ezért az egyénre szabott étrendi ajánlások hozzák a legjobb eredményt.  

Az edzőterem szeretete vagy gyűlölete

Ismered azt a nagyszerű érzést, amit az edzés végén elönt? Nem? Lehet, hogy a génjeid a felelősek. A Georgiai Egyetem kutatói olyan eredményeket mutattak be, amelyek arra utalnak, hogy egyes emberekben lehet egy gén, amely gátolja a dopamin felszabadulását. Ez befolyásolja az ember természetes késztetését, hogy aktív legyen, vagy ellenkezőleg. Még ha nem is rendelkezel azokkal az öröklött tulajdonságokkal, amelyek miatt boldogan indulnál az edzőterembe, akkor is kialakulhat benned a testmozgás szeretete, még ha genetikailag is hajlamos vagy a kanapéra. Keress egy olyan tevékenységet, amelyet élvezel, és keress hozzá társakat, hogy ne legyen unalmas.

Kávé megszállottság

A kávé szeretete – pontosabban az a mód, ahogyan a szervezet a koffeint lebontja – továbbadható a genetikai csatornán. Vannak olyanok, akik lassabban metabolizálják a koffeint, ezért kevesebbre van szükségük, hogy ébren érezzék magukat. Ami a többieket illeti, valószínűleg kávé nélkül el sem indul a napjuk.

 

 

4 furcsa tulajdonság, amelyről nem is tudtad, hogy örökölted Tovább
süti beállítások módosítása