Pár perc az egészségért

7 egyszerű trükk, amitől gyorsan fogysz!

7 egyszerű trükk, amitől gyorsan fogysz!

lose-weight-fast.jpgHogyan lehet eredményesen és gyorsan  súlyt csökkenteni? A fogyókúráknak és a különböző diétáknak mára óriási irodalma lett, de nézzük, mik a leginkább bevált trükkök:

  • Soha ne indulj éhesen vásárolni!

Ne induljunk korgó gyomorral vásárolni, hiszen annak sosincs jó vége, de legalább is tele lesz a kosarunk felesleges élelmiszerekkel. Éhes állapotban kikapcsolódik a tudatos vásárlói énünk, és az lebeg a szemünk előtt, hogy minél gyorsabban táplálékhoz jussunk. Ilyenkor kezdünk impulzusszerűen vásárolni, aminek a következménye, hogy olyan ételeket is hajlamosak vagyunk betenni a kosárba, amire valójában nincsen szükségünk, és ami egyáltalán nem mondható alakbarátnak. Ha jóllakottan indulunk beszerző körútra, nem lesz ingerünk a fél boltot felvásárolni.

Ami nincs otthon, az nem tud elcsábítani. Ha nem tartunk otthon hizlaló élelmiszereket, biztonságban érezhetjük az alakunkat. 

  • Ülve étkezz!

Érdekes, de kevesen tudják, hogy álló helyzetben több étel elfogyasztása után jelentkezik a jóllakottság érzése. Az étkezéseknél egyébként is az agyunk később érzékeli a teltségérzetet. Amikor úgy érezzük, hogy a gyomrunkba még fér, valójában azt már csak a szemünk kívánja.

  • Reális, elérhető céljaink legyenek!

Felesleges olyan irreális célokat kitűzni, mint, hogy egy hét alatt 10 kilótól megszabadulunk, mert ez már a cél megfogalmazásakor kudarcra van ítélve. Ehelyett tervezzük elérhető célokat, például: hogy hetente kétszer eljárunk futni vagy, hogy az eddigi ebéd adagot a felére csökkentjük. Ezek megvalósíthatóak, melyek új lendületet képesek adni!

  • Nem lehet elégszer hangsúlyozni: Folyadék, folyadék!

Sokszor a szomjúság érzetet összekeverjük az éhségérzettel. Ilyenkor a szomjúságot éhségnek érezzük, és indokolatlanul elkezdünk enni. A két étkezés között ha ránk tör az éhség először próbálkozzunk meg a folyadékbevitellel. Ezzel megbizonyosodhatunk arról, hogy valójában a szervezetünknek mire is van szüksége. Az anyagcserénk felpörgetésének egyik alapvető feltétele, hogy elegendő folyadékot vigyünk be a szervezetbe. 

  • Aludd "vékonyra" magad!

Az már senkinek sem újdonság, hogy egészségünk szempontjából mennyire fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. A szervezetünknek nap, mint nap szüksége van a kiadós, legalább 6-8 órás alvásra. Ha a fogyás a cél, a minőségi alvás ugyanolyan fontos, mint az izzasztó edzések. Kutatások sora bizonyítja, hogy azoknak, akik rendszeresen kipihenik magukat az alapanyagcseréjük több mint 5%-kal magasabb, mint azoké, akik kevesebb időt szántak az esti alvásra. Ha hagyjuk, hogy az anyagcserénk alvás közben zavartalanul végezze a munkáját, az nem csak a zsírégetést segíti elő, hanem a kötőszövetek regenerálódását is.

Azok, akik 7 óránál kevesebbet alszanak, hajlamosabbak a hízásra, ráadásul nehezebben is tudnak fogyni!

  • Vásárlásaink igazodjanak a kitűzött célhoz!

Nagyon jól tud motiválni, ha a ruhavásárlás során nem olyan darabokat veszünk, amik a jelenlegi méretünkre jók, hanem olyanokat, amikbe bele szeretnél férni. Érdemes pár áhított ruhából egy mérettel kisebbet vásárolni, máris megvan egy reális és elérhető cél! Belefogyni a gyönyörű ruhánkba! Amint elérted, amit kitűztél, megjutalmazhatod magad az új darabokkal.

  • Kerüljük a nagy tányérokat!

A fogyást nehezíti, hogy az elmúlt néhány évtized alatt mindenhol érezhetően nőttek a tányérok méretei ezzel az ételadagok is. Így már az egészségesnek vélt adagoknál jóval több mennyiségről hisszük azt, hogy az egy normál adag. Ráadásul az emberek többsége mindent megesz, ami egy tányéron előtte van. Éppen ezért cseréljük le a terítékeket kisebbekre, így máris kevesebb adagokat viszünk be a szervezetünkbe! Tizedével csökkentheti a kalória bevitelét, aki eszerint eszik! Érdemes megfogadni! Elvileg egy étkezésre maximum annyit szabadna ennünk, amennyi a tenyerünkbe belefér. 

pelion-bannerek---pa_r-perc-ege_szse_g-bloghoz_300x250_1535777148.jpg

7 egyszerű trükk, amitől gyorsan fogysz! Tovább
5 tünet ami cukorbetegséget jelez! Vedd komolyan!

5 tünet ami cukorbetegséget jelez! Vedd komolyan!

ppe.jpgA cukorbetegség alattomosan alakul ki, amit ha nem kezelnek időben nagyon sok kárt képes okozni. Az alábbi tüneteket vegyük komolyan, hiszen lehet, hogy valami gond van a vércukrunkkal, ha ezeket észleljük:

  • Fokozott  szomjúság, gyakori vizelési inger

A vércukorszint felborulásának egyik legelső jele, hogy hirtelen, nagyfokú szomjúságérzés tör ránk.  A fokozott folyadékbevitellel függ össze, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy a szokásosnál gyakrabban kell a mosdóba járnunk, akár az éjszaka közepén is. A felhalmozódott cukor miatt a vesék intenzívebb teljesítményre kapcsolnak, hogy a felesleget a vizelettel ki tudják üríteni. Egy ördögi kör indul el a több folyadékfogyasztás és a gyakori vizelés közt.

  • Gyakori gombás fertőzés

Sok nő életét megkeseríti a folyton visszatérő Candia. Ez az élesztőgomba pont azokkal az alapanyagokkal szeret táplálkozni, amelyeket a társadalom mostanában rendszeresen fogyaszt: cukor, fehér liszt, feldolgozott élelmiszerek, alkohol. Ha a gombák egyszer bekerültek a cukorbeteg szervezetébe, ott ideális körülményeket illetve tökéletes táptalajt találnak a szaporodáshoz. A diabéteszes nők különösen érzékenyek a fertőzésekre, mivel a magas vércukorszint folyamatosan táplálja azt. Éppen ezért, ha visszatérő húgyúti fertőzések kínoznak bennünket, ajánlott elvégezni a cukorbetegség megállapításhoz szükséges vérvizsgálatot.

  • Lábzsibbadás

A kezdődő cukorbetegség egyik gyakori tünete a lábak zsibbadása, az illető járás közben mintha nem érezné saját végtagjait. Emellett felléphet bizsergés. Enyhe idegrendszeri károsodást is okozhat a betegség, ezért idővel fokozódhat a zsibbadás.

Tévhit, hogy csak az lehet cukorbeteg, aki túl sok cukrot eszik! A 2-es típusú diabétesz kialakulásáért öröklött és életmódbeli tényezők felelősek. Akinek a családjában már volt 2-es típusú diabéteszes beteg, annak különösen ajánlott odafigyelnie az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra.

  • Bőrelváltozások

A megemelkedett vércukorszint a bőr anyagcsere folyamatait is felborítja. Nem ritka, hogy a bőr repedezetté, szárazzá válik, ami viszketéshez vezet, vagy akár sötétebb foltok fedezhetőek fel főleg a hajlatokon, lábszáron. A cukorbetegek gyakran panaszkodnak végtagjaik viszketésére. Ha rendszeres testápoló használat mellett sem tűnik el a viszketés, érdemes komolyan venni a problémát.

 

Járjunk utána, ha gyakran hirtelen fellépő, percek alatt ránk törő éhségérzetet tapasztalunk. Cukorbetegség esetén leginkább szénhidrát tartalmú ételek után sóvárgunk.

  •  Homályos látás

Ha  a fenti tünetekhez látásromlás is társul, nagy eséllyel magas vércukorszint problémával állunk szemben. A cukorbetegség korai szakaszában a felhalmozódott glükóz a szemlencsén úgynevezett réteget képez, és ez okozhat homályos látást. Jó hír, hogy a vércukorszint stabilizálódása után a homályos látás elmúlik.

egeszseg_300x250_1533097201.jpg

5 tünet ami cukorbetegséget jelez! Vedd komolyan! Tovább
Teszt: DOVE ORIGINAL COMPRESSED desodor

Teszt: DOVE ORIGINAL COMPRESSED desodor

par_perc_azegeszsegert_2.jpgA legnagyobb kánikulában teszteltem az új DOVE ORIGINAL COMPRESSED desodort!

Ugyanannyi hatóanyag, kisebb formában

A Dove compressed dezodor, mely 75 ml-es kiszerelésben kapható, ugyanannyi izzadásgátló hatóanyaggal ugyanannyi ideig tart, mint a normál 150 ml-es  Dove aeroszolok. 

Mitől különleges?

Ez a klasszikus illatú, koncentrált izzadásgátló dezodor tényleg egész nap védelmet biztosít az izzadás ellen, gondoskodik arról, hogy mindvégig frissek maradjunk! Ráadásul most a 75 ml-es kiszerelés lehetővé teszi, hogy bárhova magunkkal vigyük, akár egy kisebb női táskában vagy neszesszerben is elfér. Sőt utazóbarát, még a repülőre is felvihető, magaddal viheted a munkahelyedre, edzésre, esti buliba. 

Jó hír, hogy környezet barátabb a termék, hiszen a 150 ml-es Dove dezodorok mérete 75 ml-re csökkent. így kevesebb a csomagolóanyag illetve a kevesebb hajtógáz került felhasználásra. Körülbelül 60 fújásra elég!


Én nagyon nem szeretem, bármilyen tartós is egy dezodor, ha foltot hagy a ruhán, vagy ragacsos utóérzet marad! Ennél a terméknél szerencsére egyik sem tapasztalható, gyorsan szárad, és abszolút foltmentes! 
Az elmúlt három hétben teszteltem, biztosan emlékeztetek rá, hogy most volt idén a legnagyobb kánikula, és tényleg minden egyes alakalommal bizonyított, sőt a zumba órákon is bírta a strapát.


Szóval nálam kiérdemelte az * * * * * csillagot, bírta a kánikulát, egész nap frissnek és jó illatúnak éreztem magam, nem hagyott még a fekete ruháimon sem nyomot, és belefér a legkisebb oldaltáskámba is.

Teszt: DOVE ORIGINAL COMPRESSED desodor Tovább
Megérkezett a Masca Fashion legújabb kollekciója! Légy Te is trendi!

Megérkezett a Masca Fashion legújabb kollekciója! Légy Te is trendi!

38874880_1075522475932153_5386451054374158336_n_1.jpg

A Masca Fashion gondoskodik arról, hogy ősszel se kelljen lemondanunk az izgalmas és egyedi öltözködésről. A márka legújabb őszi kollekciójára jellemző az ultra nőies fazon, érzéki és látványos színek, izgalmas részletek, vagány formák. Mindenkit meghódítasz, ha engedsz az idei divatnak! Itt az idő, hogy felkészüljünk a hűvösebb őszi napokra, és felfrissítsük a gardróbunkat olyan ruhadarabokkal, melyekkel bármilyen alkalomra nőiesen felöltözhetünk. A kínálat nagyon változatos, és magán viseli az idei ősz legfontosabb trendjegyeit. Én minden ruhadarabba beleszerettem! Íme pár ötlet 2018 őszére, melyekben garantáltan magabiztos, sugárzó NŐ leszel!

1a.JPG

Szexi nadrágkosztümök

Ősszel visszatért a divatba a nadrág­kosztüm, amely ma már nemcsak az üzletasszonyok viselete. A Masca Fashion új termékkínálatában olyan nadrágkosztümök közül válogathatunk, melyek nemcsak az irodában, de elegánsabb alkalmakkor is megállják a helyüket. Egy nadrágkosztümnek nem kell kötelezően feketének lennie, most szemezgethetünk a színesebb darabok közül. Ezekben észbontóan nőies leszel és elegáns!

2a.JPG

Izgalmas felsők

Az új kollekció bővelkedik a farmerral jól kombinálható izgalmas felsőkben, ebben mindenki megtalálja a stílusához és alkatához legjobban passzolót.  Ezek között megtalálható a két részes, sejtelmes, áttetsző anyag, a kicsit lezserebb fazon, a nagyon menő és nagyon fiatalos dekoltázst sejtető darab. A kollekció átmenetet képez a nyár és a tél között, ennek fényében többféle anyagvastagság, valamint fazon közt válogathatunk, sőt megtalálhatóak a ¾-es és a hosszú ujjúak is. Nézd, meg mennyire vadítóak!

3a.JPG

A kevesebb néha több

Az aktuális kínálatban megtalálhatóak az egyszínű, egyszerűbb elemek is, mindez úgy, hogy a Masca Fashion ruhák megálmodója szem előtt tartotta a márka egyediségét. Tavasz óta hódítanak a fagyi színek, ősszel viszont a piros, kék, drapp különböző árnyalatai perzselik majd a kedélyeket. Az elsőre talán egyszerűnek tűnő darabok különlegességét, játékosságát a belecsempészett részletek adják: öv, zsebrészek, passzék, behúzások, különböző stratégiai pontokon való kivágások. A tervező odafigyelt a részletekre! Bátran válasszunk visszafogott színeket, egyszerű szabásvonalakat, higgyük el, a végeredmény: magabiztos, sugárzó NŐ lesz!  

4a.JPG

Igazi őszi hangulat

Ebben a szezonban az egyik különlegességet az egyedi fazonok mellett a vibráló őszi minták adják.  Az izgalmas kivágások, a szabadon hagyott vállak csak úgy  vonzzák a férfi tekinteteket. Igazán szexi!

5a.JPG

Kényelmes sikk

Egy nő nem is kérhet többet, mint hogy a ruha egyszerre legyen kényelmes és szexi. Az idei kollekcióban rengeteg ilyen darabot fedezhetünk fel, a Masca Fashion mindig is nagy hangsúlyt fektetett a kényelmi faktorra. Idén sem kell lemondanunk a jól ismert elegáns ruhadarabokról, hiszen a  márkától megszokott hétköznapi elegancia is helyet kapott a kínálatban.

MASCA Fashion ruhák nélkül már egy szezont sem tudok elképzelni, mivel ez a márka az, amely mindig különleges, egyedi és trendi ruhát kínál! Amellett, hogy a legutóbbi divatot követik, minden kollekcióban van valami plusz egyediség, mely megkülönbözteti a többi márkától, amitől szuper nőiesek!

35898651_1820108278055191_3189718618413727744_n.jpg

Hol vásárolhatod meg?

Érdemes ellátogatni a legnagyobb Masca Fashion Márkaüzletbe, ami a Győr Plázában a Vasvári Pál utca 1/A. szám alatt található. Itt hétfőtől – szombatig 09.00-től 20.00-ig, vasárnap 10.00-től 19.00-ig segítőkész, kedves eladók várnak a fantasztikus ruhák széles választékával. Ha nem is Győrben laksz, akkor is érdemes egy kirándulást tenni ebben a gyönyörű városban, felfedezni a történelmi belvárost, ellátogatni az állatkertbe, kipróbálni a kalandparkot vagy éppen a fürdőt, majd élményekkel tele betérni egy híres cukrászdába.  Ne felejtsük el a kellemeset összekötni egy még kellemesebbel, és ellátogatni a győri Pláza Masca Fashion boltba, és hazatérni a szebbnél szebb ruhakölteményekkel. Így biztosan emlékezetessé válik a győri kirándulás!

39124585_296064311201709_2293685975433347072_n.jpg

Budapesten a Podmaniczky utca 57-ben található Masca Fashion üzletben szerezhetjük be a trendi darabokat, de nemcsak a boltban válogathatunk kedvünkre, hanem otthonról az internetes áruházban is szemezgethetünk az új kollekcióból a www.mascawebshop.hu oldalon.

 

 

Megérkezett a Masca Fashion legújabb kollekciója! Légy Te is trendi! Tovább
Ezeket soha ne oszd meg a facebookon!

Ezeket soha ne oszd meg a facebookon!

amiket_ne_ossz_meg_a_facebookon.jpgElképesztő mennyiségben készítünk és osztunk meg különféle digitális tartalmakat az interneten. Bármit is posztolunk a Facebookon az kikerül a világhálóra és onnantól az ellenőrzésünk alól is. Ezért alaposan gondoljuk meg, mit töltünk fel a közösségi oldalakra. Bizony van néhány olyan dolog, amit nem kéne:

  • Munkahelyünk, otthonunk

Egyre nagyobb divat lett a facebookon bejelentkezni azokról a helyszínekről ahol éppen tartózkodunk. Arra nagyon figyeljünk, hogy még véletlenül se tegyük ezt a lakásunkból vagy a munkahelyükről, a pontos címet soha ne tegyük közzé a közösségi oldalakon. Ezzel elkerülhetőek azok a kellemetlen szituációk, hogy olyan személy, akivel nem szeretnénk összefutni egyszer csak betoppanjon.

  • Utazásaink részletei

Előszeretettel osztjuk meg a hírt, ha végre nyaralni indul a család vagy éppen csak kiruccanunk pár napra egy wellness szállodába. Hajlamosak vagyunk még felszállás előtt a repülőtéren becsekkolni a facebookon, feltüntetve, hogy éppen merre tartunk.  Nem kell, hogy boldog boldogtalan tudomást szerezzen arról, hogy éppen üres a ház, hiszen így könnyű célpont a betörők számára. Nem egy betörő szakosodott a közösségi oldalak pásztázására, és ez alapján választja ki a „helyszínt.” Egészen addig, amíg haza nem értünk ne posztoljunk fotókat, élményeket a nyaralásunkról.

  • Minden hülyeséget

Rengetegszer látható, amikor a felhasználók tényként állítanak valótlan értesüléseket és ezeket még meg is osztják a közösségi oldalakon. Nem ritkán a like vadászok indítják ezeket a posztokat. Gyakori az olyan eltűnésekről szóló hír megosztása a Facebookon, melyek már évek óta terjednek, az eltűnt már réges régen előkerült. Vagy a hírességekkel kapcsolatos halálesetek, miközben nemhogy nem igazak, de vígan úszkálnak a Hollywoodi házuk medencéjében. Egy-egy poszt megosztása előtt győződjünk meg a feltöltés dátumáról, illetve annak valóságtartalmáról.

  • Gyermekünk  összes cuki képét

Nagyon aranyos, amikor nyáron a gumimedencében pancsolnak a gyerekek, de nem a közösségi oldalakra valóak.  Gondoljunk bele, hogy ezzel hány ember számára válik láthatóvá a gyanútlan csemeték fotója. Jobb nem belegondolni abba, hogy akár egy elmebeteg emberhez is eljuthat. Sokszor nem is vagyunk tudatában, hogy mennyi információt közlünk pusztán egy aranyos fotóval. Ezeket hagyjuk meg a családi fotóalbum számára.

  • Gondoljunk a munkahelyünkre

Nem árt az óvatosság a munkahelyi hírekkel”, eseményekkel kapcsolatban sem. Nem biztos, hogy nyerő a facebookon körbekürtölni, hogy milyen utálatos volt aznap a főnökünk, még megeshet, hogy a poszt alatt ő fogja közölni, hogy másnap már be sem kell mennünk. Ha betegállományt jelentettünk, akkor sem jön jól, ha abban az időpontban az üzenőfalunkon Rómából jelentkezünk be,  vagy a boldog szelfi kép látható a Pisai ferdetorony mellett. Állítólag arra is van példa, hogy  az Egészségbiztosítási Pénztár ellenőrzi, hogy a betegállomány igénybe vétele alatt miket posztoltunk.  Ugyanígy legyünk körültekintőek, ha állást keresünk. Ma már rutinszerű, hogy új kolléga felvétele előtt a munkáltatók utánanéznek a jelentkezőknek az interneten, hiszen a posztolások tartalma és stílusa sokat elárul a jelöltről. Nem biztos, hogy miénk lesz a menedzseri állás, ha a facebook oldalunk tele van átbulizott, taj részeg képekkel.

  • Ultrahang fotó

Nagy népszerűségnek örvend, hogy a terhesség tényét az ultrahang fotó közzétételével tudatják. A nőgyógyászok azt javasolják, hogy legalább a második trimesztert várjuk meg a nagy bejelentés előtt.

  • Szakítás részleteit

A szakítás mindenkinek a magányügye. Ne írjuk ki a facebookra azonnal, hogy végetért a kapcsolat! Egyrészt senkinek semmi köze hozzá, másrészt nem biztos, hogy arra vágyunk, hogy a szánakozó hozzászólásokat olvasgassuk majd. Ez csak nehezít az amúgy sem egyszerű helyzeten.

Megtudhatod, mit tárol Rólad a Facebook:

Beállítások menüpont alatt, a Facebook adataid pontra kattintva töltsd le a Saját információ letöltését. Ezután már csak a jelszavadat kell megadni,  és körülbelül 10 perc múlva szembe is nézhetsz a valósággal.

egeszseg_640x480_1533097160.jpg

Ezeket soha ne oszd meg a facebookon! Tovább
5 étel, amit kifejezetten tilos újramelegíteni!

5 étel, amit kifejezetten tilos újramelegíteni!

5_etel_amit_ne_melegitsunk_ujra.jpgKétségtelen, hogy a mikrohullámú sütő nagyon megkönnyíti az ember életét, leggyorsabb megoldás a melegítésre. Sokszor melegítünk újra olyan ételeket, amiket nem lenne szabad, mert komoly betegséget is okozhat az újabb hőkezelés. Ezeket jobb frissen elfogyasztani. Íme, néhány élelmiszer, amit soha ne melegítsünk újra:

tojasos_etel.jpg

A tojásos ételekkel nem árt óvatosan bánni! Egyértelmű, hogy a reggelire szánt rántottát vagy bundás kenyeret azonnal elfogyasztjuk, és eszünkbe nem jut újramelegíteni, ne is próbálkozzunk ezekből a maradékot másnap elfogyasztani. Az újramelegítés hatására mérgező anyagok szabadulhatnak fel, ezek pedig károsan hatnak az emésztőrendszerünkre!

gombas_etel.jpg

A gomba nagyon kényes élelmiszer, a legrövidebb ideig eltartható ételek közé tartozik. Nagyon kellemetlen tüneteket okozhat, ha ezt az időtartamot túllépjük.  Mielőtt gombát főzünk, gondoljuk át, hogy el tudjuk-e fogyasztani aznap, ha nem, jobb, ha inkább kisebb mennyiségben készítjük el. Tovább növeli az ételmérgezés kockázatát, ha huzamosabb ideig szoba hőmérsékleten marad, ekkor ugyanis gyorsan szaporodni kezdenek benne a baktériumok. A gomba a fehérje-összetétele miatt talán a legveszélyesebb az összes élelmiszer közül felmelegítve. Az újabb hőkezelés könnyen erős gyomorpanaszokat okozhat.  

rizs_1.jpg

A főtt rizs esetében nem is annyira az újramelegítés veszélyes, hanem a nem megfelelő tárolás. Szoba hőmérsékleten gyorsan romlik, a baktériumok, spórák szinte azonnal elkezdenek szaporodni benne, amiket még a mikróban való melegítés sem képes elpusztítani. Ha ezek a baktériumok bejutnak a szervezetbe a következmény hasmenés, hányás lehet. Ha elkészült a főtt rizs, a maradékot azonnal tegyük a hűtőbe, és ne hagyjuk szoba hőmérsékleten még egy órát sem! Tehát jegyezzük meg: ami nem fogy el a rizsből, azt azonnal lehűteni!

spenot.jpg

A spenót magas koncentrátumban tartalmaz nitrátot. Ez egy teljesen ártalmatlan vegyület, azonban újramelegítés hatására könnyen átalakul nitritekké. A nitritek a vér oxigénellátó képességét befolyásolják, ráadásul szakértők szerint rákkeltővé teszik az ételt.  Ezért mindig csak frissen főzve vagy hidegen fogyasszuk!

csirke.jpg

csirkehúsból készült étel egyszer biztonságosan újramelegíthető, de ajánlatos ezt nem  mikrohullámú sütőben tenni. A húsok újramelegítésénél az okozza a problémát, hogy könnyen kiszáradnak, ezért főleg nem javasolt a mikró használata. Eleve nem árt vigyázni a mikrohullámú sütőben való melegítéskor, ha az nem egyenletesen melegíti fel az ételt, a húson baktériumok maradhatnak. Az egyenletes, alapos átsütésre már az elkészítéskor is nagyon kell figyelni.

Nyáron még inkább legyünk óvatosabbak a baromfitermékek, valamint a nyers tojást tartalmazó élelmiszerek - majonéz, krémes sütemények- megfelelő elkészítésével, tárolásával. Veszélyforrás minden gyorsan romló élelmiszer is, például a tejtermékek, tengeri ételek, kagyló!

egeszseg_300x250_1533097201.jpg

5 étel, amit kifejezetten tilos újramelegíteni! Tovább
6 hasznos tipp ha repülőre ülünk!

6 hasznos tipp ha repülőre ülünk!

6_hasznos_tipp_a_repuleshez.jpgEgyesek félnek tőle, mások imádják, de egy biztos, senki sem közömbös, ha repülősről van szó. Ma már egyre többet utazunk repülőn, hiszen a leggyorsabb, legkényelmesebb és a legbiztonságosabb utazási mód, de van néhány hasznos tanács, amivel még kellemesebbé tehetjük az utat:

  • Ne öltözzünk túl lengén

Hiába van kánikula kint, a repülőn kiszámíthatatlan a hőmérséklet, általában csúcsra van járatva a légkondi.  A gépek többségén olyan, mintha egy hűtőben ülnénk, ezért mindenképpen öltözzünk rétegesen. Legyen nálunk egy pulóver és egy hosszú nadrág, ha nem akarunk az egész repülőút alatt végig vacogni vagy egy jó kis megfázással indítani földet érve a nyaralást. A cipőre is érdemes gondot fordítani, repülés közben a légnyomás miatt a lábunk megdagadhat, lehetőleg ne körömcipőben induljunk a felhők fölé. Válasszunk egy kényelmes, bebújos cipőt, és ne papucsot. 

  • Figyeljünk a súlyra!

Minden légitársaság előre szabályozza, hogy mekkora csomagot lehet felvinni a gépre. Célszerű otthon lemérni a bőröndöt, kézipoggyászt. Elég kellemetlen, ha a becsekkolásnál derül ki, hogy a csomag meghaladja a kiszabott limitet. Ilyenkor vagy pluszdíjat kell fizetni, ami akár többe kerülhet, mint maga a repülőjegy vagy búcsút intünk a poggyásznak. Nem elég csak a súlyhatárra figyelni, járjunk utána, hogy mekkora geometriai méretekkel rendelkezhet a csomagunk, ami biztosan befér majd az ülések fölött elhelyezett rekeszbe.

  • Jó szolgálatot tesznek a termékminták

Bepakoláskor jusson eszünkbe, hogy milyen jó szolgálatot tesznek a termékminták illetve a drogériákban kapható  mini kiszerelésű kozmetikumok. Ezeket a szigorú szabályok mellett is felvihetjük magunkkal, ráadásul nem foglalnak nagy helyet, akár egy hétre is bőven elegendőek.  Ha nem vagyunk tájékozottak, könnyen búcsút inthetünk kedvenc parfümünknek, manikűrkészletünknek. A biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a kézitáskába sem szúrós tárgy, sem folyékony anyag (100 ml felett) nem lehet.  

  • Légitársaság appját érdemes letölteni

Szinte minden légitársaság  rendelkezik saját mobilalkalmazással, amin keresztül egyszerűen és gyorsan tájékozódhatunk. Időben értesülhetünk fontos hírekről, változásokról, járatinformációkról. Sőt van ahol a becsekkolás is mobilon történik, és az e-beszállókártyát elég a kijelzőnkön megmutatni. Itt viszont figyeljünk arra, hogy ne lemerülő mobilunkkal vágjunk neki a becsekkolási folyamatnak. Leszállás után is jól jön a feltöltött mobil, lemerült  akksival nem sokra megyünk majd vele. 

A repülés egyik kellemetlen mellékhatása a bedugult fül, ezt rágóval, cukorkával, ásítással könnyen elkerülhetjük.

  • Csekkoljunk be időben

A legtöbb légitársaságnál nemcsak a reptéren tudunk becsekkolni a járatunkra, de előre, az interneten is elvégezhetjük a bejelentkezési procedúrát. Akár a bejelentkezéskor meg is választhatjuk az ülőhelyet, ezt nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, ha nem akarunk a legrosszabb helyek egyikén utazni. A jó hely megválasztása kulcsfontosságú lehet komfortérzetünk fokozásában. A fapados járatok általában (csak külön díj ellenében) erre nem adnak lehetőséget, de így is automatikusan jobb helyre sorolnak minket, ha minél előbb becsekkolunk.

Aki először utazik repülőn annak nem javasolt a leghátsó ülés, mivel itt  ráz  leginkább a gép.

  • Ne csábuljunk el a reptereken

A felszállás előtt figyeljünk arra mennyi pénz marad a zsebünkben. A repterek bevételének jelentős része a duty freeből és az éttermekből származik. Különböző ügyes trükkökkel költekezésre csábítanak.  Köszönhető ez annak is, hogy a váróban a tartózkodási idő igen hosszú. Minél több idő van a beszállásig, annál több időt tölt az utas vásárlással, könnyen elcsábul egy szendvicsre, frissítőre  vagy vesz kezébe egy folyóiratot, esetleg keres még valamilyen szuvenírt a rokonoknak. Jó ha tudjuk, ebben a zónában minden túlárazott, a cél, hogy jóval kevesebb pénzzel szálljunk fel, mint amivel beléptünk a reptérre. A helyi szupermarketekben negyedannyiért vásárolhatunk be.

Tudtad? Sok légitársaságnál a pilóta és a másodpilóta nem eheti ugyanazt az ételt, ezzel is csökkentve egy esetleges ételmérgezés kockázatát. Sőt az ételek és az italok más ízűek a levegőben a légnyomáskülönbség miatt. 

6 hasznos tipp ha repülőre ülünk! Tovább
5 nyári szépségpraktika, amit minden nőnek érdemes tudni!

5 nyári szépségpraktika, amit minden nőnek érdemes tudni!

5_szepsegpraktika.pngNem mindig a drága kozmetikumok jelentenek megoldást, sok szépítőszer eleve megtalálható az otthonunkban. Nyáron különösen szükség van a gyorsan bevethető szépség trükkökre:

  • Gyors segítség a pattanásra!

Nem várt kellemetlenségek – mint egy csúnya pattanás -  könnyen megkeseríthetik életünk nagy napjait. Murphy törvénye, hogy a pattanás akkor nő az arcunkra, amikor egy fontos találkozóra készülünk, egy randira vagy épp egy sorsdöntő tárgyalásra. Ebben az esetben gyors segítséget nyújthat, ha a pattanásra fogkrémet teszünk. Régi házi praktika, mely szerint a fogkrém képes gyorsan leszárítani és eltüntetni azt a fránya pattanást. Természetesen ezt a módszert csak alkalmanként, „sürgős” esetben vessük be, ugyanis a fogkrémet nem igazán a bőr kezelésére fejlesztették ki. Ráadásul nemcsak magát a pattanást szárítja ki, hanem a körülötte lévő területet is. A méz is segíthet ebben az esetben, kenjünk egy keveset a pattanásra, és hagyjuk rajta negyed óráig, majd mossuk le bő vízzel.

  • Zsírosodásra hajlamos hajra csalánt!

A gyorsan zsírosodó haj bosszantó dolog, ráadásul a gyakori hajmosás legtöbbször eredménytelennek tűnik. A csalán kitűnően alkalmazható  a haj ápolására, hajhullás és korpásódás megelőzésére, illetve képes csökkenti a hajzsírosodását. A friss csalán levéből készítsünk főzetet, úgy mint a teánál, hagyjuk kihűlni, majd hajmosás után az utolsó öblítésnél öntsük a hajunkra. Ha csillogó hajat szeretnénk, hajmosás után hideg vízzel vagy ásványvízzel öblítsük át a hajat, ezzel a módszerrel egészségesen csillogóvá és fényessé válik. 

  • Fogkefe a csábító ajkakhoz!

Sokan tapasztalják, hogy hiába kenegetik különböző ajakápolókkal az ajkukat, csak nem akar puha és bársonyos lenni. Ezen könnyen segíthetünk egy egyszerű trükkel: naponta masszírozzuk át fogkefével ajkunkat, ami finoman eltávolítja a kis bőrdarabkákat, miközben serkenti a vérkeringést. A végeredmény csókolni való, szép puha ajkak. Ha még inkább szeretnénk a hatást fokozni, egy kis mézet is tehetünk a fogkefére. A méz gyorsan gyógyítja a kisebb berepedezéseket, a kiszáradt ajkaink ismét puhák lesznek.

  • Mindig legyen kéznél zsebkendő!

Főleg nyáron hamar elkezd csillogni a bőrünk úgynevezett T vonalban, az orr, az áll és a homlok területén. Ha nincs éppen a kezünk ügyében egy kis púder, vegyünk elő egy papír zsebkendőt, amely kiválóan képes felitatni az arcunkról a felesleges faggyút, megszabadítva a bőrt zsíros csillogásától. A menyasszonynak esküvőn kötelező bekészíteni az erre a célra kifejlesztett speciális mattító papírt, így a fotókon nem fog csillogni az arc!  

  • Felfrissülés testpermettel

Minden női táskában kötelező kellék egy arc-, testfrissítő permet. Napközben bármikor permetezhetünk az arcunkra. A bőr azonnal nedvességhez jut, a smink pedig sokkal üdébbnek fog tűnni! Nem utolsó sorban remekül hűsít, ha egyszer kipróbáljuk, állandó társunkká válik!

egeszseg_300x250_1533097201.jpg

5 nyári szépségpraktika, amit minden nőnek érdemes tudni! Tovább
8 érdekesség a sörről!

8 érdekesség a sörről!

8_erdekesseg_a_sorrol.jpgA sör világszerte elég komoly népszerűségnek örvendő italfajta.  Nincs is jobb, ebben a kánikulában, mint legurítani egy pohár sört. Az emberiség harmadik kedvenc szomj­ol­tó itala, a víz és a tea után a világon. Ma van a sör világnapja, ebből az alkalomból nézzünk meg pár tényt a sörről: 

  • A sör valóban hizlal?

A has fölé lerakódott zsírréteget előszeretettel hívjuk „sörhasnak”, de tényleg a sör okozza?  A közhiedelemmel ellentétben a sör kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a legtöbb alkoholmentes ital. Semmi köze nincs a sörfogyasztásnak a sörhas kialakulásához. Sőt, ha nap mint nap fogyasztjuk, akkor sem ez okozza a „sörpocak” kialakulását. Megnyugodhatunk, nem hizlal, feltéve, hogy mértékkel fogyasztjuk!

  • Kitűnő szomjoltó!

A sör egészséges és természetes alapanyagokból készül: komlóból, élesztőből, vízből és malátából. A sör 90 %-a vízből áll, így a szervezetünk számára nélkülözhetetlen vízet a sörfogyasztók ízletes formában juttathatják szervezetükbe. A víz minősége és kémiai összetétele meghatározó a végső íz kialakulásában, napjainkban vízkezeléssel bármilyen sörtípusnak megfelelő vizet elő tudnak állítani. Kitűnő szomjoltó, ráadásul a széles választékból mindenki megtalálhatja az igazit. 

A világon készült legerősebb sör, 67,5 fokos, erősebb, mint egy házi pálinka, úgyhogy csak óvatosan!

  • Csapolt sör akár a repülőn is!

A Holland Királyi Légitársaság az első, aki megvalósította a csapolt sör élményét tízezer méter magasban, a business class utasai csapolt sört ihatnak a felhők felett. A sörcsap tartalmát hidegen, szigetelt hordóban szállítják a repülőgépekhez, hogy az megfelelő hőmérsékletű maradjon. Sőt a személyzet speciális tréningen is részt vett, annak érdekében, hogyan kell a felhők felett tökéletesen sört csapolni.

sdfkjnslf.jpg

Ötletes! Nem lenne rossz megoldás...

  • Vesekő? Igyon sört receptre!

Vesekő-betegségben szenvedőknek kifejezetten javasolják az orvosok a sörfogyasztást. Ez összefüggésben van a folyékony kenyér vízhajtó hatásával, amit minden sörfogyasztó tapasztalt már. Nemcsak átmossa a veséket, de segít megakadályozni a vesekő kialakulását. Csehországban és Lengyelországban a súlyos vesekő-betegeknek az orvosok egyenesen felírják a sört! Ráadásul a mérsékelt sörivás csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.  Természetesen nem a kocsmai „nagy ivók” esetében.

  • Van,  aki a világosért, van aki a barnáért rajong!

A különböző fajtájú sörökhöz különböző fajtájú malátát használnak, de a komló és a víz keménysége is szerepet játszik a sör jellegének a kialakításában. A világos söröket világos színű malátából, pótanyagok hozzáadása nélkül, állítják elő, a félbarna sör sötét színű malátából készül, a barna sörökhöz pedig karamellmalátát használnak, és kevés benne a komló.

  • Tévhit, hogy a sört jéghidegen kell fogyasztani!

Bár kétségtelen, hogy a nagy hőségben jéghidegen esik jól a sör, íncsiklandozóan hatnak a poharán gyöngyöző vízcseppek. Ugyanakkor számos sör íz értékén ront, ha az ideális hőfok alá hűtjük. A búzasört, illetve a gazdagabb illatanyagokkal bíró söröket ne hűtsük 10 fok alá. A kézműves söröket pedig 14-15 fokon érdemes fogyasztani.

  • Sörre bor bármikor, borra sör meggyötör! Van-e tudományos magyarázata?

Milyen sorrendben kell elfogyasztani az alkoholos italokat annak érdekében, hogy a másnap ne kínzó fejfájással induljon a nap?  A különböző alkoholfajták keverése gyorsabb és kínzóbb lerészegedést okoz, mintha csak egyfélét iszunk. Egyesek szerint csak magasabb alkohol tartalmú italt lehet alacsonyabb szesztartalmú italra fogyasztani, mert az nem okoz fejfájást. Ez azonban sokban függ az illető állapotától, tudományosan egyik megállapítás sem bizonyítható, de kísérletezések során kitapasztalható. Tanácsos inkább a minőségre odafigyelni, hogy elkerüljük a gyötrő másnaposságot! 

  • Szépségápolás sörrel

Nem is gondolnánk, milyen szépítő erő rejlik ebben az italban. Pedig a sör még a szépségápolás területén is bizonyít, főleg a hajunknak tesz jót. A sör igazi csodaszer, amely a hajat nem csupán frissíti de könnyen formázhatóvá teszi. Ha a hajmosást követően sörrel alaposan átöblítjük a hajkoronánkat, akkor a végeredmény erőtől ragyogó, csillogó, fényes haj. Bátran használjuk, a haj nem lesz tőle ragacsos, és a sör illata is rövid időn belül elpárolog.

8 érdekesség a sörről! Tovább
Ezt teszi velünk a stressz! Mit tehetünk?

Ezt teszi velünk a stressz! Mit tehetünk?

stressz_meglelo_tunetei.jpgA stressz olyan jelenség, amit sajnos mindannyian jól ismerünk. Kihat az életünk különböző területeire, a munkánkra, párkapcsolatunkra, egészségünkre. Mikor válik károssá, mik a figyelmeztető tünetek:

  • Felemészti az energiánkat!

Ki ne tapasztalta volna, ha tartósan stresszesek vagyunk, éjjel nem tudunk elaludni, illetve képtelenek vagyunk kipihenni magunkat. Ilyenkor a szervezet magasabb szintre kapcsol, megemelkedik a kortizol termelődés. Növeli a szívverést, több energiát szabadít fel a szervezetünkben, hogy a stresszt kiváltó tényezővel meg tudjunk küzdeni, és csak erre kelljen koncentrálni. Ami az „üss vagy menekülj” érzés kiváltásáért felelős, ez a túlélési mechanizmus éles helyzetben (rövidtávon) hasznos  - egy medve üldöz minket-, de nem feltétlenül segít ha ez folyamatosan fennáll. Az elhúzódó stressz már kifejezetten káros az egészségünkre. Egy idő után kimerül a szervezet, állandó fáradtsággal, kimerültséggel kell számolnunk.

  • Erős hajhullás!

Ez a tünet nem azonnal jelentkezik, gyakran 3-6 hónappal a stresszt kiváltó esemény után kezd el erősen hullani a haj, az androgén hormonok szintje megemelkedik. A sokkos állapot miatt a hajhagymák a növekedési fázisukat felfüggesztve átlépnek a nyugalmi fázisba, majd kihullnak. A jó hír, hogy a hajvesztés csak időleges, körülbelül 3 hónap alatt rendeződik az állapot, és elkezd visszanőni a haj.

Stressz következtében hajunk akár 70 százalékát is elveszíthetjük, ráadásul nagyon rövid idő alatt.

 

  • Rámegy a bőrünkre!

A bőr minden apró problémára érzékenyen reagál, a tartós stressz előbb utóbb a bőrünkön is észrevehetővé válik. A megnövekedett adrenalin szint és a bőr vérkeringésének csökkenése szürkés színű, fakó arcbőrt eredményez. Serkenti az androgén hormon termelését, ami sokaknál pattanást okoz az arcon, háton vagy akár a test más területein is. A stressz a már kialakult bőrproblémákon is tovább ront, például súlyosbodhatnak az ekcéma vagy a pikkelysömör tünetei.

  • Kihat az emésztésre!

A vizsga vagy a munkahelyi légkör miatti hasmenés sokak számára ismerős. A stressz szinte azonnal az emésztés minden fázisára kihat: hasmenést, szorulást, puffadást,  görcsöket, fájdalmakat okozva. Tartós, felfokozott helyzetben a gyomor és a belek vérellátása csökken, az emésztés romlik, akár még gyulladást okozó anyagok is termelődhetnek. Felborul a belekben a bélflóra egyensúlya, súlyosabb esetben gyomor- vagy bélfekély is kialakulhat.

  • A stressz megöli a libidót!

Talán érthető, hogy stresszes időszakban, nem épp a romantikára vagy a szexre gondol az ember. A hosszan tartó stressz befolyásolja az ösztrogénszintet, mely felborítja a női test működését. Ez az oka, hogy erőteljesen csökken a szexuális vágy. A csökkent szexuális vágynak legtöbb esetben nem testi okai vannak, hanem a stressz és a hétköznapi problémák tehetnek róla. A férfiaknál a sok stressz impotenciát is okozhat.

  • Gyarapszik a súlyunk!

Akik tartósan a feszültség fogságában vannak, hajlamosabbak a hízásra, gyakran a nassolással próbálják a stresszt kompenzálni. A stressz hatására történő súlygyarapodás jellegzetes területeken jelentkezik, a legtöbb esetben a hasat és a derekat támadja, esetleg a feneket. Ha folyamatosan édességre vágyunk, jussunk eszünkbe, hogy nagy valószínűséggel a stressz felelős érte.

 

Mit tehetünk?

Nem csak a teljesítményünk, de az egészségünk érdekében is fontos, hogy hatékonyan tudjuk kezelni  a stresszt, íme pár megszívlelendő tanács:

  • Kikapcsolódás: a rendszeres kikapcsolódás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy elkerüljük a stresszt. Ha szánunk magunkra egy kis időt, már azzal is jelentősen csökkentjük a stresszt az életünkben.  Menjünk kirándulni, wellneszezzünk, utazzunk el vagy vegyünk a kezünkbe egy jó könyvet, és merüljünk el benne!
  • Mozgás: A stressz csökkentésének egyik leghatásosabb módja az edzés, már 20-30 perc testmozgás (séta, kocogás, biciklizés, úszás) jelentős mértékben csökkenti a stresszt.
  • Táplálkozás: Együnk sok zöldséget, valamint proteinben és teljes kiőrlésű gabonákban gazdag ételeket, kerüljük a feldolgozott ételeket!
  • Csökkentsük a kávét! A koffein növeli az adrenalin termelésünket, a közben keletkező stressz nehezen kontrollálható.
  • Aludjunk sokat, relaxáljunk! Alvás közben tulajdonképpen újra regenerálódik az agyunk, feldolgozza a napközbeni ingereket. Csak elegendő mennyiségű és minőségű alvással tudjuk kézben tartani a dolgokat.
  • Csókolózzunk! Meglepő, de a csók azonnal oldja a stresszt, megemeli az endorfin szintet.

Egyénfüggő, hogy ki hogyan tudja hatékonyan kezelni a stresszt. Van, akinek egy kellemes fürdő, másnak egy masszázs, egy szauna, egy esti séta, egy kirándulás, egy jó beszélgetés segít. Mindenkinek érdemes megtalálnia a hozzá legközelebb álló módszert.
640x480-agh-banner1_1538366907.png

 

Ezt teszi velünk a stressz! Mit tehetünk? Tovább
süti beállítások módosítása